Hazatérés ugyanoda

Ircsik Vilmos novellái kibeszéletlen történeteinkről.

Forrás: Pexels

Ircsik Vilmos legújabb novellásköteté­ben, a Sétálóidőn című munkában a realista és a groteszk stílus váltakozik, kisemberek élik mindennapjaikat mindannyiunk számára ismerős élethelyzetekben. Olykor a történelem viharába kerülnek, ahonnan emberséggel próbálnak kijutni, átvészelni a megpróbáltatást.

A címadó elbeszélésben a főhős gyerekkori élményét idézi fel. Családjának dunántúli házába felvidéki magyarokat telepítenek, őket német nemzetiségiként kitelepítik a második világháború után. Az elbeszélő nagyapja feláldozza magát a családért, ő utazik, a fia maradhat, két házzal arrébb kapnak helyet. Ugyanúgy vagonírozzák az embereket, mint a háború alatt. Sem az odatelepítettek nem tehetnek arról, hogy mások házába kerülnek, hiszen az övéket is elvették, sem az elvándorlásra ítéltek, akik a nehezebb körülményeket választva mégis maradnak, ragaszkodnak a nemzedékek szorgalmával felépített életükhöz, falujukhoz.

A szeretet oldhatja fel a helyzetet – a betelepítettek és a távozásra ítélt, de részben a faluban maradt család felnövő fiataljai egymásba szeretnek, bár érthetően egyik család sem örül ennek, hiszen kéretlenül is részesei a másik sorsromlásának. A megszenvedett trauma időről időre visszatér, hiába oldja fel a megbocsátás, az otthon elvételét nem lehet meg nem történtté tenni. Ugyancsak a kitelepítés megszenvedése a témája a Nomen est omen című novellának, amelyben a humorral még oldani lehet a kikényszerített élethelyzetet. Innentől jól érthető a szerző abszurd iránti vonzalma, groteszk távolságtartása. A Szökevények című novella gyerekbandájának történetébe az ötvenes évek történelmi szála fűződik.

Az elbeszélő kisfiú féléves kora óta nem látta az apját, pedig lassan iskolába megy. Édesapját a demokratikus államrend elleni összeesküvés miatt ítélték el, amit egy anyja által őrzött újságcikkből tudunk meg. A gyerek szemén keresztül látjuk az ötvenes évek hétköznapjait, a megélhetés nehézségeit és a lelki megviseltséget. Itt is a szeretet és az emberség segíti át a nehezén a szereplőket, amely, ha változtatni nem tud is, a reményt erősíti. Több Ircsik-novella témája a fiatalkori kisközösség, gyerekbanda, barátságok és szerelmek története, amelyek színtere a közös lakóhely, iskola, ahol naponta találkoznak a szereplők.

Ircsik Vilmos prózájának erőssége, hogy a szerző életközelivé teszi azokat a történéseket, amelyek a XX. század második felében a közelmúltig tabutémának számítottak, mint amilyen a kitelepítés, a politikai börtönviseltek családjának élete az ötvenes-hatvanas években. A kisközösségek megtartó ereje, családszeretet sugárzik át az olvasmányos szövegeken, a helyenként felbukkanó groteszk látásmód görbe tükre pedig segít túllátni az egyszeri jelenségeken, a mulandóságon.

(Ircsik Vilmos: Sétálóidőn. Új novellák és elbeszélések 2014–2018. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2020, 259 oldal. Ára: 3000 forint)