Úd, baglama, guzheng

Elmélyítő gondolatok is hatalmába keríthetik az embert Szabó Sándor és Kobza Vajk legújabb közös lemezét hallgatva.

Kobza Vajknak már szólóalbuma is megjelent

Életünk egyik legnagyobb paradoxonja a nyugalom. Hisz megnyugvásnak általában azt nevezzük, mikor testben-lélekben szépen megállunk, szívünk elcsendesítjük, szánkkal sem ordibálunk, és valami jótékony, külső-belső mozdulatlanságba kerülünk. Ám ha történetesen nem légüres térben tartózkodunk, a szó szoros értelmében vett csöndet és mozdulatlanságot nem fogjuk megtapasztalni, sőt épp a nyugalom az az állapot, melyben a valódi figyelem megszületik.

Ilyenkor leszünk fogékonyak olyan triviálisnak tűnő dolgokra, mint a szélfúvás, bogarak zizegése, levelek zörgése, madarak éneke vagy akár saját szívdobogásunk. Ilyen gondolatok is hatalmába keríthetik az embert Szabó Sándor és Kobza Vajk legújabb közös lemezét hallgatva, melyen mintha épp létünk efféle ellentmondásait pengetnék.

A gitárművész és az arab lant, vagyis úd mesterének egy évvel korábbi közös lemezéről lapunkban is beszámoltunk, illetve Kobza Vajknak azóta szólóalbuma is megjelent, aminek kapcsán jót beszélgethettünk vele.

Kobza Vajknak már szólóalbuma is megjelent

A most megjelent Rejteken az úd mellett pszaltériumon és baglamán játszik, Szabó Sándor pedig, gitárjait kissé félretéve, ku-csengen muzsikál.

Pár szót a különleges, legalábbis nálunk kevéssé ismert hangszerekről:

A pszaltérium vagy pszaltérion névvel igazából több hangszert is illettek Krisztus előtt, a sokhúrú, ujjal pengetős (de vonóval is megszólaltatják, csak hogy bonyolítsuk a dolgot) instrumentummal ugyanúgy találkozunk a régi görögöknél, mint a Bibliában. A régi ábrázolásokon hol hárfa-, hol citeraszerű, ma használt változata inkább utóbbira hajaz, formái országról országra roppant változatosak.

A baglama vagy saz éppúgy lant, mint az úd, csak nem rövid, hanem hosszú nyakú.

A ku-cseng vagy guzheng pedig kínai citeraféleség, lehet 16, 21 vagy még több húrral szerelt, és a bal oldalán ügyesen elhelyezett húr­lábak segítségével még vibratózni is lehet vele – tudják, amikor a rockkoncerten a szólógitáros rálép egy pedálra, és elkezd vibráltatni egy kitartott hangot, vagyis változtatja a frekvenciáját. Ezt bizony a ku-csenggel akusztikusan is lehet csinálni.

Akár a páros korábbi munkája, a Rejtek is sok mai fülnek szokatlan, elmélyülést kívánó, ám végtelenül könnyen befogadható muzsikát hordoz. A bevezetőben említett nyugalom mögött folyamatosan ott vibrál egész létforgatagunk feszültsége. Címéről talán nem gondolnánk, de kimondottan zaklatott tétel például a Holdfényes álom a maga heves vonóhasználatával – persze aki nézett már farkasszemet a teliholddal, az feltehetően nem lepődik meg a zsigeri intenzitáson. Egyik kedvencem. Akárcsak a Rejtek én című tétel, melyben mintha az emberi tudat legmélyének titkaiként kúsznának elő a hangok, hogy aztán egymáson átlebegve bonyolódjanak nemes vetélkedésbe a csúcspontig: melyikük lehet nagyobb titok hordozója?

Ahogy Toót-Holló Tamás, lapunk főszerkesztője fogalmaz a lemez kísérőszövegében: „Legyen hát ez a hangzó anyag valóban egy újjászületés hangokba öltöztetett látomása. Lao-ce nyomán merni merészelvén is csak tudván tudva, hogy a nehéz a könnyű alapja, hisz a nyugalom a mozgás apja.”

(Szabó Sándor & Kobza Vajk: Rejtek. Szerzői kiadás, 2021, Vác)