Honvágy a tenger után

A Fiuméban működő Magyar Királyi Tengerészeti Akadémián a kiváló nemzetközi tanári kar közreműködése garantálta a magyar tengerészképzés sikereit.

A Lugas című mellékletükben március 6-án megjelent Rendhagyó hajónapló publicisztikai írás tényszerű, de egyoldalú bemutatása a Fiuméban működő Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia munkájának. A kereskedelmi hajózási képzésen túl komoly szakmai haditengerész altiszt- és tisztnövendékek egész sora végzett az akadémián. Kiváló nemzetközi tanári kar közreműködése garantálta a magyar tengerészképzés sikereit. Természetesen ez semmit nem von le a számomra is kedves cikk értékéből. Elismerésre méltó, precíz korrajz, fűszerezve romantikus hangvétellel, emelkedett családi emlékképpel. A sorok között ott bujkál a keserűség is, mely utal a kommunista hatalom ellentmondást nem tűrő rombolására: a mellőzöttségre, a nagyapa kitelepítésére, az emberi méltóság és múltunk tudatos felszámolására.

A Monarchia idején a Magyar Királyság részeként működő tengeri kikötőnk, Fiume, az egyetlen magyar tengerészképző iskola volt. Fénykorában, 1894–1918-ig, a világ hatodik legnagyobb flottájának személyi állományát kellett kiképeznie. A harci felkészültséget tartás, lojalitás és fegyelem jellemezte, míg a sikereket a hősies helytállás biztosította.

Sajnos ma már nincs tengerészeti akadémiánk, de ami nemzeti önbecsülésünk igazi fájó pontja, haditengerész-emlékhelyünk sincs fővárosunkban (talán Komáromban még létezik emlékmű). Fiume (Rijeka) is őrzi még sírkertjében az elesett magyar matrózok emlékét. Civil szervezetek, továbbá a magyar állam alapítvány útján segíti fenntartani az emlékhelyet.

Adózni a hősies helytállásnak, történelmi múltunk ápolásának a mi kötelességünk még akkor is, ha az egyetlen nemzeti haditengerészeti emlékművünk az enyészeté, immáron 75 éve. A visszavonuló német csapatok az akkori Horthy Miklós (ma Petőfi) híd budai hídfőjénél felállított szoborcsoportot 1945 januárjában felrobbantották. A képzőművészeti alkotás ugyan megsemmisült, de tervdokumentációk, a részletes leírás talán fellelhetők valamelyik minisztériumunk hivatali fiókjában. Ad acta nyilván azért, mert 2012-ben ugyan felmerült az esetleges újjáépítés gondolata, de a baloldali liberális erők gondos aknamunkája eredményesnek bizonyult. Veszteség érte a magyar nemzetet, de veszteség érte a Trianonnal meggyötört magyar hazát is!

A Nautica és az akkori magyar tengeri élet utáni vágy mint egyfajta honvágy kötelez. … hogy virágot tehessünk őseink kopjafáihoz, mert tartozunk felmenőinknek és múltunknak ennyivel – írja a publicista Topolánszky Ádám, a cikk szerzője. Valóban ezt kellene tennünk, de nincs hová! 2012 óta nem történt semmi az emlékhellyel kapcsolatban, melynek alapítója Horthy Miklós volt. Ellentengernagyként, a Novara kapitányaként is sok sikeres győzelem köti a Nauticához. Kiváló növendéke volt ő is az iskolának, nagyszerű katona, elismert tengerész, aki méltán számíthat a magyar nép mielőbbi rehabilitációjára.

Az emlékhely elleni kicsinyes gáncsoskodás, alantas politikai támadás nem szabhat gátat az újjáépítésnek, a magyar tengerészet becsületén esett csorba felszámolásának! A reményt kormányunk jelenti, mely sokat tett és tesz a nemzet egyesítéséért, értékeink megbecsüléséért és ápolásáért.

A hajónaplót tovább kell írni! Az emlékművet fel kell újra építeni az összmagyar nemzet becsületére.

Szabó Zoltán

Balatonalmádi