Fele-fele

Film – Ember és természet egyensúlyára tanít a Mézkirálynő.

Az észak-macedóniai Hatidze, az utolsó méhvadásznő Forrás: Budapest Film

Hatidze Muratova ötvenes éveiben járó méhésznő egy észak-macedóniai elnéptelenedett faluban él ágyban fekvő, vak édesanyjával vezetékes víz és áram nélkül. Kopár sziklák tövében gondozza méhkaptárait védőháló és kesztyű nélkül, miközben valamiféle varázsigét duruzsol nekik. Időnként ellátogat a fővárosba, Szkopjébe, hogy eladja termését, ezáltal biztosítsa a körforgást, melyet az évszakok váltakozásához hasonlít. Egy nap aztán vándorló család telepszik le a szomszédságában, a tehenek, a gépek zúgása és a hét gyerek rikoltozása felbolygatja a nő békés birodalmát. Ennek ellenére Hatidze szeretettel fogadja az idegeneket, és megosztja velük már jól bevált méhészeti tapasztalatait. Nemsokára viszont Hussein, a család feje kapzsiságból olyan döntések sorát hozza meg, amelyek örökre tönkretehetik azt a világot, amelyben Hatidze a természettel harmóniában élt.

Az észak-macedóniai Hatidze, az utolsó méhvadásznő. Forrás: Budapest Film

A 2019-es Sundance Filmfesztivál nemzetközi dokumentumfilmes mezőnyének nagydíjasa a macedón gyártású, török nyelvű Mézkirálynő, melyben Tamara Kotevska és Ljubomir Stefanov rendezők az utolsó méhvadásznő nyomába eredtek. Hatidze célja, hogy visszaállítsa a méhpopuláció természetes egyensúlyát, miután méhész társai felrúgták azt az ősi szabályt, miszerint a méz felét mindig meg kell hagyni a méheknek. A film tavaly egyébként Oscar-esélyesként két kategóriába, a legjobb dokumentumfilmek és a legjobb idegen nyelvű filmek jelöltjei közé is befért. Nem véletlenül: a rendezőpáros alkotása valahol félúton rekedt a dokumentarista elbeszélés és a már-már megrendezett, drámai párhuzamokat bemutató, gondosan megírt történet között. Ember és természet törékeny viszonyáról mesél, mégpedig csodaszépen.

Az utóbbi évek dokumentumfilmjei között jócskán találunk olyan alkotásokat, amelyek közvetve vagy közvetlenül a klímaváltozás kérdéskörét boncolgatják a gleccserek olvadásától a pusztuló korallzátonyokon át egy polippal való barátkozásig, a téma aktualitása miatt egyre többeket érdekel az úgynevezett environmental documentary (környezetvédelmi dokumentumfilm) műfaja. Tamara Kotevska és Ljubomir Stefanov alkotásában nem mondják elismert tudósok sötét tekintettel a kamerába, hogy mekkora bajt okozunk, ha nem cselekszünk: a környezettudatosság indirekt módon, érzelmi vonalon találja el a nézőt. A rendezők viszont olyannyira erősen építik fel a történet dramaturgiáját, hogy a vége felé a néző könnyen elbizonytalanodhat, megrendezett jeleneteket lát-e, hiszen mégis hogyan tudott jelen lenni a stáb még a legintimebb pillanatokban is? Fejmi Daut és Samir Ljuma operatőrök az amúgy pőre, sivár környezetet játékfilmre emlékeztető csodavilágként mutatják be.

A rengeteg makrófelvétel, a tanyán pislákoló gyertyaláng, a képkockák részletgazdagsága mind azt mutatja, hogy megérte három éven át aprólékos gonddal fényképezni Hatidze kis világát.

Nincsenek interjúk, magyarázatok, csak képek vannak és a középpontban egy erős, pozitív karakter, aki egy szó nélkül cipeli a sors által rá rótt terheket. Nem merülünk el az észak-macedóniai szegénység bugyraiban vagy Hatidze önként vállalt magányának boncolgatásában.

A méhésznő barázdált arca mögött halványan, ám mégis jól kivehetően felsejlő társadalomrajz és környezetvédelmi tanulság neki köszönhetően lesz igazán befogadható. Evolúciós ösztön, hogy csak annyit vegyünk el, hogy legközelebb is teremjen az a méz, ám alapvető emberi tulajdonság a javak ész nélküli felhalmozása is. Az alkotók Hatidze természettel való együtt lélegzését szomszédja zajos pusztításával állítják szembe. A néző dönt, melyik út visz előre, és vajon mi fenntarthatóbb hosszú távon.

(Mézkirálynő – macedón dokumentumfilm, 89 perc. Rendező: Tamara Kotevska és Ljubomir­ ­­Stefanov. Bemutató: 2021. május 6.)