A kertből beszűrődő madárcsicsergést Richter visszhangzó léptei váltják fel. Megvizsgálja a munkáját különböző szögekből, majd megjegyzi: ő hiába talál ki valamit, az absztrakt festmények azt csinálnak, amit akarnak. Fog egy spatulát, majd elkezdi lefejteni az egymásra mázolt festék felső rétegeit. Minden alkalommal más irányba mozdul a keze, a festés itt fizikai munka, a végeredmény nagyban múlik a kreatív impulzusokon és a puszta véletlenen is. A művész pedig nem végez addig, amíg elégedett nem lesz a végeredménnyel.
Corinna Belz dokumentumfilmje komolyan veszi a mester alapvetését, miszerint a festészet a gondolkodás másik formája, ezáltal pedig nem magyarázható. A Gerhard Richter, a festő látni tanít. Érzékeny portré korunk egyik legnagyobb képzőművészéről, legszebb részei pedig kétségkívül azok, amikor beáll a csend.
A művész néma párbeszédet folytat festményével: áll óriási vászna előtt, és lassan, egy nehéz lécet áthúzva a felületén, színek újabb és újabb rétegeit fedi fel. Amikor pedig válaszol az egyetlen igazán személyes kérdésre, melyet Belz feltesz neki, és elmeséli, hogyan szökött meg az NDK-ból maga mögött hagyva szüleit, akiket soha többé nem látott viszont, elhallgat. A kamera tovább fürkészi az arcát, ám a szavak ebben a pillanatban értelmüket vesztik. Nincs mit mondani. Akár a festészetről beszélni – felesleges.
(Gerhard Richter, a festő – német dokumentumfilm, 97 perc, 2011. Rendező: Corinna Belz. Forgalmazó: Cirko Film. Magyar premier: 2021. július 22.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!