Talán népszerűsíteni kellene a köszönést és a mosolygást! Valamikor a faluban mindenki mindenkinek köszönt. Érthető, hogy a városban ezt nem lehet gyakorolni. De talán visszatérhetne a hangos, udvarias, magyaros köszönés az üzletekbe, a személyesebb találkozási alkalmakba, ahogy éppen az „első ajtós”, személyesebb felszállásnál is tapasztalom. Egy köszönéstől nem esik le a karikagyűrű az ujjunkról – még akkor sem, ha nem viszonozzák. Jobb hangulatot teremtünk, vagy ha nem, legalább elmondhatjuk, hogy ma is tettünk valamit a kellemesebb légkörért.
Borítókép: Illusztráció. Fotó: Pexels
