Modern nagyváros Zeusz – vagy inkább Pallasz Athéné – oltalmában. A reggeli és délelőtti órákban szinte üresek az utcák. Aki mégis talpon van, az bizonyosan hivatalból teszi, a többi dél-európai nagyváros lakóihoz hasonlóan ugyanis az athéniaknak sem kell különórákat venniük a mediterrán életérzésből.
A görög főváros nevéhez a bedekkerekben ma már hozzátapadt az „európai kultúra bölcsőjeként elhíresült metropolisz” leírás, a kontinens déli felének legnagyobb városa azonban jóval többet tartogat az arra tévedő látogató számára a túravezetők által unalomig ismételt kliséknél: olykor már-már bosszantóan nyüzsgő és kaotikus hely ez, ahol a modern kor hétköznapi gyötrelmei ókori díszletek között elevenednek meg.
Minden várakozás ellenére Athén nem kínál olyan sok és változatos nevezetességet és látnivalót, mint mondjuk Párizs vagy Róma, a Görögország lakosságának – külterületekkel együtt – harminc százalékát magába olvasztó város azonban olyan pozíciót vívott ki magának a történelemben, amely miatt minden utazó bakancslistájára felkívánkozik.
A több mint 3400 éves település ráadásul saját korára is rácáfol: bizonyítja, hogy az ókori történelem jól megfér egymás mellett a modern élvezetek halmozásával, miközben az ősi mag köré épült negyedek mind egy-egy újabb felfedezésre váró korszakba invitálnak. Athén ráadásul napszaktól függően is ezer különböző arcát mutatja, a reggel kietlen utcákat ugyanis kicsivel dél előtt már idegesen hömpölygő tömeg borítja, a káoszra emlékeztető közlekedéssel összhangban áll az éttermek teraszait megtöltő, egymás túlharsogásával versengő helyiek és turisták egyvelege. Időutazás ez, ahol az ember azt is elfelejti, hogy épp világjárvány közepén jutott utolsó levegővételhez az újabb hullám elején – a pandémiára csak néhány, a taverna előtt elsiető maszkos emlékeztet.
Pedig a görögök aztán igazán megszenvedték a koronavírust. Az ország gazdasága ugyanis épphogy csak elkezdett kilábalni 2019-ben a korábbi válság okozta recesszióból, és az új jobboldali kormány színre lépése is pozitív kilátásokkal kecsegtetett – látszott a fény az alagút végén, egy évtized után először. A világjárvány azonban a görög gazdasági növekedés leghangsúlyosabb elemének számító turizmust küldte padlóra a kötelező lezárásokkal, ismét kilátástalanságba taszítva az ország lakosságát. A fásultság pedig ott van az utca emberének arcán: éppúgy a szuvenírárusén, aki „személyre szabott” akciókkal igyekszik túladni hónapokig porosan heverő portékáin, ahogy a felszolgálóén is, aki jogosan tart attól, hogy a turisták hamarosan újra elkerülik a várost.
Athén ráadásul sosem volt a Görögországot felkereső turisták elsődleges célpontja, az üdülőszigetek mindig is nagyobb tömegeket vonzottak a főszezonban – már amelyik elég távol esik a török partoktól ahhoz, hogy nem vált mára az Európába igyekvő közel-keletiek első számú köztes desztinációjává. Az irreguláris migráció azonban csak az egyik oka annak, hogy Athénban szinte nem múlik el hét tüntetések nélkül; a görög társadalom mindig is híres volt arról, hogy haragjának és elégedetlenségének szeret az utcán hangot adni – legyen szó a klímaválságról, az alacsony jövedelmekről vagy akár a nők jogairól. És aligha tehetnék ezt autentikusabb környezetben, mint a demokrácia szülőhazájában, ahol a város fölé magasodó Akropolisz sziluettje veti árnyékát a demonstrálókra.
Az attikai fennsík meredek mészkőszikláján épült komplexum mintegy 150 méter magasan emelkedik a tengerszint fölé, s a város szinte minden pontjáról jól látható. Az évek óta építési munkálatokkal szegélyezett fellegvár, a várost oltalmazó szűz Pallasz Athéné templomának oldalában további ókori nevezetességek várnak, így például a Dionüszosz színház vagy éppen az Areioszpagosz szikla.
Lefelé pedig útba esik a római kori Herodes Atticus odeon és a görög agora, hogy aztán a belváros macskaköves, kanyargós utcáira visszatérve Athén újabb arcát ismerhessük meg a nap végéhez közeledve: a szuvenírboltokkal szegélyezett Olymbou és a Drakou sétálóutcákon korzózó hangos tömeg megjelenésével kezdődő, lüktető éjszakai életet, amely nem akar tudomást venni az idő múlásáról.
Borítókép: Athén (Fotó: Éberling András)
