Marischka

Jó sört kapott Rezeda Kázmér indításnak, s kedves mosolyokat a Dérynéből átcsábított pincérnőtől.

Odabent széles, tágas a tér, Rezeda Kázmér mégis legelőször a varázspálcájához nyúlt, s patrónusbűbájt akart alkalmazni. Ugyanis a mennyezeten dementorok lógtak, róluk pedig tudnivaló, hogy „a legvisszataszítóbb lények közé tartoznak, akiket valaha a hátán hordott a föld. Amerre járnak, kiszívják a levegőből a békét, a reményt és a boldogságot. Még a muglik is megérzik jelenlétüket, pedig számukra láthatatlanok. Ha túl közel mész egy dementorhoz, kiszippant belőled minden kellemes érzést, minden boldog emléket. A dementor, ha megteheti, addig élősködik rajtad, amíg olyanná nem válsz, mint ő maga: lelketlenné és gonosszá. Kiszipolyoz, s végül nem marad benned más, csak a legszörnyűbb emlékeid.”

– Expecto Patronum! – suttogta Rezeda Kázmér, ám ekkor asszonya összecsapta kezét, s így kiáltott fel: – Nézd, fiam! Erről beszéltem! Pont ilyen kokedámákat szeretnék otthonra!

S Rezeda Kázmér akkor úgy érezte egy pillanatra, az asszony vaddisznókat kerget türelmének rózsakertjében – de rossz érzése hamar elmúlt, mert eléjük jött egy kedves hölgy, udvariasan asztalhoz kísérte őket, s elindult az este.

Jó sört kapott Rezeda Kázmér a Marischkában indításnak, s kedves mosolyokat, ráadásul a pincér hölgy a Dérynéből lett átcsábítva, s ezt Rezeda Kázmér jó jelnek vette. S elkövetkezett az étlap áttanulmányozása, amely tevékenység új étterem felfedezésekor a legfontosabb, már persze az első benyomás után.

Na most, előételek terén gazdag a választék. A házi finomságoktól a füstöltpisztráng-krémen át a szaftos hortobágyi húsos palacsintáig széles a skála, s Rezeda Kázmér különösen örült a padlizsánkrémnek s a tatár bifszteknek, s nagyon komoly dilemmában volt, amikor befutott a pincér hölgy, s közölte, ma van kacsamáj­terrine pirított házi kaláccsal, s Rezeda uram azt kérte. És jól tette. Annyira, de annyira finom volt, hogy Rezeda uram majdnem úgy kezdett kiabálni, mint Hrabal mesternél az elragadtatott vendégek a töltött teve kóstolása után. De végül is nem kezdett el kiabálni mégsem, mert továbbra is tartott kicsit a dementoroktól, amelyek az asszony szerint kokedámák…

Levesnek a napi zöldséglevest kóstolta, amely azon a napon sütőtökkrémleves volt kolbászforgácsokkal, és nagyon finom volt az is, mondhatni hibátlan, míg az asszony marhahúslevest evett, s elégedetten sóhajtott, miután az első kanálnyit megízlelte.

Na most a főételek között kedves, régi ismerősöket köszöntött Rezeda Kázmér, akiket már régen nem látott. Mindenekelőtt ott volt a hagymás rostélyos. S akadt még báránycsülök, omlós libacomb, óbányai pisztráng, vadpörkölt – hozzá mellékelve a felszólítás: „Kérdezd a felszolgálót, mit lőttünk a hétvégén!”

Rezeda Kázmér rántott borjút evett krumplipürével és uborkasalátával – konzervatív volt, mit csináljunk –, és tökéletes volt minden. De: Rezeda Kázmér ismét erősen elhatározta, hogy kiáltványt fog intézni a világ szakácsaihoz, miszerint az isten szép szerelmére, ne tegyenek annyi fokhagymát az uborkasalátába, hogy aztán három napig azt böfögje az ember, mert az nem finom! De a borjú és a püré az volt, a hagymás rostélyos pedig egyenesen fenomenális!

A borlap: gazdag és szerteágazó. Gilvesyéktől Skrabskiékon át Gellavilláig ott van sok-sok kihagyhatatlan tétel, Rezeda a Gellavilla Málnás tramini-olaszrizling küvéjét kóstolta, s nem bánta meg, nagyon nem… Amúgy sokat elárul a helyről, hogy gin-tonikból tízfélét lehet kérni! Az étlap kettő, az itallap tizenkettő oldal… s rendben van ez így.

Desszertnek mákos guba csúszott forró házi lekvárral és vaníliafagyival, s akkor egy pillanatra Rezeda Kázmér régen halott nagymamája is bekukkantott az ablakon, mosolygott, és elzavarta a dementorokat.

Az ételek kilencszáz forint és nyolcezer forint között árazódtak be, ami – itt a Vérmező oldalában, ahol Kun Béla elhagyott egy aranyláncot – kifejezetten szerénynek mondható.

– Ezért érdemes volt új éttermet nyitni itt a Vérmezőn… – egyezett meg Rezeda Kázmér és gyönyörűséges asszonya hazafelé menet, aztán Rezeda uram nem szólt többet, sunyított, hátha elfelejtődik valahogyan az a kokedáma…

Borítókép: Szerényi Gábor rajza