Hűségkapu

A Sopronvármegye című politikai napilap 1921. december 17-én rendkívüli kiadásban adta hírül címlapján: „7107 szótöbbséggel magyarok maradtunk”. A Sopronban és nyolc környező faluban száz évvel ezelőtt megrendezett népszavazáson a 24 063 szavazatból 8227-et adtak le Ausztria, 15 334-et Magyarország javára (502 érvénytelen volt).

166370632 Fotó: Underwood Archives Forrás: Getty Images

A száz évvel ezelőtt megtartott népszavazás első évfordulóján a Nemzetgyűlés örök emlékezetül törvénybe iktatta, hogy a soproni népszavazási terület lakossága nyelvi és faji különbség nélkül az ezeréves magyar államhoz való tántoríthatatlan hűségről tett bizonyságot. Ezért Sopron szabad királyi város az 1622. évi kibővített címerét a „civitas fidelissima” – a leghűségesebb város – jeligével egészítették ki, és a népszavazás emlékének megörökítésére 1928. október 14-én felavatták a város jelképének számító Tűztorony bejáratát ékesítő Hűségkaput. Ennek méltó folytatásaként a magyar polgári kormány húsz éve elfogadott rendelete december 14-ét a hűség napjává nyilvánította.

Nyertes vesztes

Miért volt szükség a soproniak – és sokan mások – akciósorozatára, önvédelmi harcára? A világháborúban győztes antanthatalmak és Ausztria által 1919. szeptember 10-én aláírt saint-germaini békeszerződés és az ezt követő-megerősítő, 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum – a wilsoni elveket, a nemzeti önrendelkezés jogát (vagyis hogy „minden területi rendezést csak az érintett lakosság érdekében szabad végrehajtani”) kizárva – Ausztriának ítélte Moson, Sopron és Vas vármegyék nyugati sávját: mintegy 4300 négyzetkilométernyi területet 344 ezer (nagyrészt német anyanyelvű) lakossal. Ez a Magyar Királyságtól elcsatolt, összesen 232 ezer négyzetkilométerhez és az elszakított 13,2 millió lélekszámú – köztük 3,2 millió magyar nemzetiségű – népességhez viszonyítva nem tűnik túl nagynak, de több mint jelképes volt, hogy négy új szomszédunk közül legalább eggyel szemben ne veszítsünk területet és népességet.

Egyrészt a háborús vesztes Osztrák–Magyar Monarchia két korábbi társországáról volt szó, és korábban nemigen fordult elő, hogy egy vesztes állam területcsonkítását a másik vesztestől elvett területtel kárpótolják. Másrészt – a többi határszakasztól eltérően – egyedül Nyugat-Magyarországot nem szállták meg idegen csapatok, itt 1921-ig megmaradt a magyar fennhatóság és közigazgatás. A magyar kormány és az érintett nyugati országrész társadalma azt szerette volna elérni, hogy legalább itt maradjanak meg a régi országhatárok. Az 1918. novemberben megalakult önálló német-ausztriai állam azonban kezdettől fogva igényt tartott Nyugat-Magyarország nagy részére, és bár az osztrák békeszerződés első szövegtervezete a régi osztrák–magyar határt hagyta (volna) érvényben, amerikai nyomásra a párizsi békekonferencia legfelsőbb tanácsa az osztrák területi igények mintegy háromnegyed részét mégis elfogadta, így 1919 nyarán Sopront és környékét is Ausztriához csatolták. (Mosont, Kőszeget, Szentgotthárdot nem.)

Miután 1921. július 26-án a trianoni szerződés – a ratifikációs okmányok párizsi kicserélésével – életbe lépett, a magyar hatóságoknak augusztus 29-ig át kellett adniuk az osztrákok által Burgenlandnak elnevezett területet. A Bethlen-kormány ennek csak részben tett eleget, és a hivatalok elköltöztetésével, a Nemzeti Hadsereg kivonásával párhuzamosan – gróf Sigray Antal főkormánybiztos koordinálásával – hatékony lépéseket tett Sopron megőrzésére és a fegyveres ellenállás megszervezésére. A városba vezényelték Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy csendőrzászlóalját és a korábbi Prónay-vadászzászlóalj tagjait, Thurner Mihály polgármester Pestre utazva személyesen kért segítséget Prónay Pál nyugdíjazott alezredestől. Ezzel egyidejűen a Nyugat-Magyarországi Liga, a Területvédő Liga, az Ébredő Magyarok Egyesülete és más irredenta szervezetek Gömbös Gyula szolgálaton kívüli vezérkari százados irányításával önkéntes felkelőket toboroztak, és a térségbe érkeztek Héjjas Iván, Maderspach Viktor, Francia Kiss Mihály „rongyos gárdistái” is. A túlnyomórészt az Alföldről jött földművesek, volt világháborús katonák és különítményesek, továbbá a csehek által megszállt Selmecbányáról 1919 tavaszán Sopronba települő bányászati és erdészeti főiskolások és máshonnan is érkező diákok alkották a nyugat-magyarországi felkelés derékhadát.

A gerillaháborút folytató öt „felkelőhadsereg” több összecsapásban megállította az osztrák csendőröket, majd visszafoglalták az Ausztriának ítélt nyugat-magyarországi területet, ahol október 4-én kikiáltották a független Lajtabánságot. A felkelés sikerének és Bethlen miniszterelnök, valamint gróf Bánffy Miklós külügyminiszter taktikus politikájának köszönhetően kényszerült az osztrák kormány az 1921. októberi velencei konferencián beleegyezni abba, hogy Sopron város és környékének lakói népszavazáson döntsenek a sorsukról, hovatartozásukról. A december 14-én Sopronban, 15-én Brennbergbányán, 16-án nyolc faluban – Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk, Sopronbánfalva – véghezvitt szavazáson a Magyarországhoz tartozás mellett döntött az érvényesen voksolók összességében 65,08 százaléka. Ezen belül a fele-fele arányban magyar–német lakosságú Sopronban 72,8 százaléka, vagyis sok német anyanyelvű polgár is Magyarországot választotta.

Kilencvenszázalékos részvétel

Az osztrákok a népszavazást komédiának nevezték, és választási csalásra, valamint a német lakosság „terrorizálására” hivatkozva nem fogadták el az eredményt. Bár valóban történtek hibák a választói listákon (az osztrák biztosok megtalálták elköltözöttek és halottak nevét is), akkora – majdnem kétszeres – volt a szavazatkülönbség Magyarország javára, hogy az anomáliák ellenére a Nagykövetek Tanácsa elutasította Ausztria tiltakozását, és érvényesnek ismerte el a kilencvenszázalékos részvétellel lezajló titkos szavazás eredményét.

A népszavazás eredményeként a trianoni diktátum első revíziójával visszakerült Magyarországhoz Sopron és környéke: mintegy háromszáz négyzetkilométer terület kereken ötvenezer lakossal. Aztán nemzetközi határmegállapítással, -kiigazítással (népszavazás nélkül) 1922. február 9-én visszatért az anyaországhoz a délszláv megszállás ellen felkelt Vas vármegyei Szomoróc (ma Kercaszomor), amely 2008-tól a „legbátrabb falu” címet viseli, 1923 elején tíz Vas vármegyei községet csatoltak vissza Ausztriától ötezer-négyszáz lakossal. 1924. február 15-én a Nagykövetek Tanácsa döntése értelmében a Nógrád vármegyei Somoskő és Somoskőújfalu, valamint a környékbeli bányák Csehszlovákiától visszakerültek Magyarországhoz. Ezután a még a békecsinálók jelentős része szerint is igazságtalan trianoni országhatárok módosítására a nemzetközi erőviszonyok érdemi megváltozásáig, az 1930-as évek végéig nem nyílt lehetőség.

Borítókép: Ostenburg-Moravek Gyula csendőralakulata élén Sopronban, 1921. Nem adták át Ausztriának a magyar–német lakosságú várost és környékét (Fotó: Getty Images)