– Hogyan vált egy politikatudomány és kommunikáció diplomás diák a francia startupközösség arcává?
– Érdekes, hogy a startupvilágban nem a legjobb üzleti iskolában tanuló diákok lesznek a legsikeresebb vállalkozók. Ugyanúgy a legjobb technológiai igazgatók sokszor nem rendelkeznek kódolói háttérrel. Persze nagyon jó, ha az ember klasszikus oktatásban részesül, négy-öt évig egyetemre járhat, de a XXI. századi startupok és az üzleti világ általában arról szól, hogy mennyire gyorsan vagyunk képesek alkalmazkodni. Tisztában kell lenni a ténnyel, hogy az információk nagy része, amelyeket a szakirányú egyetemi képzéseken megtanulhatunk, körülbelül egy éven belül elavul. Nem az a lényeg elsősorban, hogy milyen alapdiplomával rendelkezünk, hanem hogy milyen gyorsan vagyunk képesek tanulni és milyen gyorsan akarunk új dolgokat megismerni. A társadalomtudomány jó alap a tanulási képességek fejlesztéséhez. Azt hiszem, jó időben érkeztem Franciaországba. A Fülöp-szigeteken születtem és nőttem fel, húszéves voltam, amikor Franciaországba költöztem, majd dolgoztam Montrealban, de végül Párizsban fedeztem fel a startupközösséget.
– Miben változott az évek során a francia startupvilág?
– Rengeteg a különbség. 2011 környékén annyira kevés startupper lakott Párizsban, hogy mindenki ugyanabba a bárba járt, ha találkozni akart a másikkal. Annyira kevés nő volt akkoriban a francia startupperek között, hogy az inkubátor, ahova jártunk, a női mosdót nevezte ki dohányzóhelyiségnek. Ott nyitottuk ki az ablakot, mert szinte nem volt, aki másra akarta volna használni a helyiséget. Azóta Franciaország kormányzati szinten indított programot a technológiai vállalatok támogatására, így ma Párizs a mesterséges intelligenciához kötődő startupok legfontosabb központja. A világ összes mesterséges intelligenciával foglalkozó mérnökének negyede francia. Fel kellett ismerni, hogy nem működik, ha egy országból elvándorolnak a tehetséges fejlesztők. A francia techvállalkozók első generációja például egytől egyig kiment vagy a Szilícium-völgybe, vagy New Yorkba. A második generáció kezdett el hazajönni, miután olyan cégeknél, mint a Twitter vagy a Facebook dolgozott, és saját cégét már Franciaországban alapította. A harmadik generációból már szinte mindenki hazajön. Nemrég beszéltem a San Franciscó-i konzulunkkal például, aki elmondta, hogy hatezer francia vállalkozóról tud, aki nemrég visszatelepült az Államokból.
– Miben jobb Párizs, mint a többi startupközpont Európában, Lisszabon vagy Budapest például?
– Versengenek az európai városok, hogy melyik a legjobb, melyik vonzza a legtöbb startuppert. Pedig ma már nem a számadatok a lényeg, hanem hogy az adott város ismerje a közönségét. Lisszabon például olyan techvállalkozókat vonz, akik a távoli munkavégzést kedvelik, miközben szeretnének szórakozni is. Londonban a legnagyobb techcégek között lehet válogatni, így aki azoknál szeretne dolgozni, odaköltözik. Párizsban egy nagyon természet-, informatikatudományos közösség gyűlt össze, ennek is köszönhető a sok fejlesztő, akik mesterséges intelligenciával foglalkoznak. A kelet-európai startupközösségeket általában a városok olcsósága miatt dicsérik. A lényeg, hogy ez nem verseny, hanem hogy meg kell érteni, az adott város közösségének mire van leginkább szüksége.
– A magyar startupközösség és inkubátorok rendszeresen emlegetik a problémát, hogy egy hazai startupnak először a magyar piacot kell meghódítania, aztán az európait, és csak ezután következhet Amerika. Ezzel szemben a tengerentúlon már az első lépés a Szilícium-völgy. Mi a helyzet Franciaországból nézve?
– Ma, 2021-ben, különösen a pandémia hatásai nyomán azt hiszem, ez a megközelítés már nem működik. A francia cégek esetében azt látjuk, hogy akkor lesznek sikeresek, ha gyakorlatilag az indulás pillanatában felmérik, melyik piacon lehetnek a legsikeresebbek. A sales cégek például rendszeresen Németországot vagy az Egyesült Királyságot választják. De nagyon sokan költöznek Amerika keleti partjára is. A kérdés, amellyel most az európai döntéshozók is egyre inkább szembesülnek, hogy mit szeretnénk támogatni. Nemzeti alapon szerveződő startupokat vagy valami mást. Az európai piac abban a tekintetben valóban nehéz, hogy különféle nyelveken, különféle pénznemekben, különféle jogi környezetekben kell boldogulni. De a cég jó tervezéssel megoldhatja a problémákat, a kormányzati megközelítés már érdekesebb.
– Mi a szempontja a tehetségesek kiválasztásának?
– A probléma, hogy sok helyen a diverzifikációt pontok kipipálásának fogják fel. Alkalmazok ilyen vagy olyan karakterisztikával rendelkező munkavállalót, és akkor megfelelek az előírásoknak. Azonban akkor lehet igazán megfelelni, ha olyan környezetet tudok teremteni, amely senkit nem gátol egy állásra való jelentkezésben, így tényleg a legtehetségesebb jelölt nyerheti el az adott feladatot. Ha a női alkalmazottakról beszélünk, ez főként igaz. A mi generációnkat arra tanították, hogy ne akarjon kitűnni, ezért hiába vannak kezdeményezések, a valóság az, hogy igen kevés nő dolgozik a techiparban. A mostani 16-17 évesek, a kódgeneráció viszont már azt tanulja, hogy ne féljen megmutatni, kicsoda, és ez a jövő.
Borítókép: Kat Borlongan (jobbra) (Fotó: Europress/AFP)
