Abban az időben volt Budapesten a fiatal iróknak egy állandó találkozóhelye, ahova jóformán mindazok eljártak, akik a szépirodalom, a kritika, a szinház és a művészet eseményei iránt érdeklődtek. A váci-utcai „Korona”-kávéház nagy kerek asztalánál jöttek össze esténkint.
[…] Azt hallottam volt, hogy Mikszáth Kálmán Szegedről, ahol őt annyi szeretet környékezte, a fővárosba akar jönni, mert irói becsvágyának itt tágabb tere nyilik.
Régebbi ismerősei is vártak rá, tudták, hogy nem érheti be Szegeddel és kétségtelenül nagy, de mégis csak vidéki sikereivel. Meg voltam győződve, hogy Pestre jövet a Korona-társaságot felkeresi és módomban lesz vele itt megismerkedni. Igy is történt.
Mikszáth Kálmán, aki életrajzírói szerint igen szegényen, egy gallérral érkezett Szegedre, onnan igen gazdag podgyásszal érkezett meg Budapestre, magával hozta a „Tót atyafiak” első kész kiadását, melyet még Szegeden az Endrényi Testvérek nyomtak ki, és magával hozta a „Jó palócok” kéziratát.
A „Tót atyafiak” cimü kötet irói körökben igen nagy feltünést keltett. Mikszáth Kálmán központja lett egyszerre a Korona-társaságnak. Körülötte csoportosultak a többiek, benne látták a fiatal irodalom leendő vezérét. A „Jó palócok” kéziratának egyes részeit itt olvasták fel először.
Az asztaltársaság tagjai szinte areopágot ültek az egyes novellák felett, de nem oly értelemben, hogy birálják a csodaszép prózában irt költeményeket, hanem azért, hogy segitsék a szerzőt abban, hogy még tökéletesebbé alkossa azokat.
Minden felesleges szót ki akartak vele hagyatni, mindent össze akartak tömöriteni és e csodaszép elbeszélések mindegyikéből a műfaj remekét óhajtották volna megteremteni. Egyik-másik szinte tulzásba akarta vinni a dolgot a rövidség, koncentrálás, zárt kompozició tekintetében.
Mikszáth jó érzéke elfogadott mindent, ami helyes volt, de nem ment bele a tulzásokba. A társaság egyik tagja még azt is szerette volna elérni, hogy a „Jó palócok” minden egyes elbeszélése egyforma hosszu legyen, ugyanannyi sort tartalmazzon az egyik, mint a másik.
