időjárás 15°C Eliza, Eszter 2022. május 24.
logo
MAGYAR TÜKÖR

A „pletykaterjesztő”

2022.01.19. 16:00 2022.01.19. 20:19
A „pletykaterjesztő”

Abban az időben volt Budapesten a fiatal iróknak egy állandó találkozóhelye, ahova jóformán mindazok eljártak, akik a szépirodalom, a kritika, a szinház és a művészet eseményei iránt érdeklődtek. A váci-utcai „Korona”-kávéház nagy kerek asztalánál jöttek össze esténkint.

[…] Azt hallottam volt, hogy Mikszáth Kálmán Szegedről, ahol őt annyi szeretet környékezte, a fővárosba akar jönni, mert irói becsvágyának itt tágabb tere nyilik. 

Régebbi ismerősei is vártak rá, tudták, hogy nem érheti be Szegeddel és kétségtelenül nagy, de mégis csak vidéki sikereivel. Meg voltam győződve, hogy Pestre jövet a Korona-társaságot felkeresi és módomban lesz vele itt megismerkedni. Igy is történt.

Mikszáth Kálmán, aki életrajzírói szerint igen szegényen, egy gallérral érkezett Szegedre, onnan igen gazdag podgyásszal érkezett meg Budapestre, magával hozta a „Tót atyafiak” első kész kiadását, melyet még Szegeden az Endrényi Testvérek nyomtak ki, és magával hozta a „Jó palócok” kéziratát.

A „Tót atyafiak” cimü kötet irói körökben igen nagy feltünést keltett. Mikszáth Kálmán központja lett egyszerre a Korona-társaságnak. Körülötte csoportosultak a többiek, benne látták a fiatal irodalom leendő vezérét. A „Jó palócok” kéziratának egyes részeit itt olvasták fel először. 

Az asztaltársaság tagjai szinte areopágot ültek az egyes novellák felett, de nem oly értelemben, hogy birálják a csodaszép prózában irt költeményeket, hanem azért, hogy segitsék a szerzőt abban, hogy még tökéletesebbé alkossa azokat. 

Minden felesleges szót ki akartak vele hagyatni, mindent össze akartak tömöriteni és e csodaszép elbeszélések mindegyikéből a műfaj remekét óhajtották volna megteremteni. Egyik-másik szinte tulzásba akarta vinni a dolgot a rövidség, koncentrálás, zárt kompozició tekintetében. 

Mikszáth jó érzéke elfogadott mindent, ami helyes volt, de nem ment bele a tulzásokba. A társaság egyik tagja még azt is szerette volna elérni, hogy a „Jó palócok” minden egyes elbeszélése egyforma hosszu legyen, ugyanannyi sort tartalmazzon az egyik, mint a másik.

Heteken át a „Jó palócok” alakjai, tárgyai, cimei voltak ennek az irótársaságnak társalgási témái. Ugy beszéltünk az egyes alakokról, mint ahogy a politikában vagy a közéletben szereplő élő emberekről szokás beszélni. 

A Péri-lányok szép hajáról, a szegény Gélyi János lovairól, a Bede Anna tartozásáról, a Bágyi csodáról, a pogány Filcsikről ugy diskurálgattunk ott, hogy a szomszéd asztaloknál felfüleltek az emberek, csodálkozó tekintettel néztek ránk, hogy micsoda soha nem hallott emberekről folyik itt a társalgás.

És mikor azután a „Jó palócok” rövid idő mulva könyv­alakban megjelent, ugyanezek az irók, a kerek asztal tagjai, az akkori budapesti napilapok irodalmi munkatársai, oly büszkélkedve irtak lapjaikban erről a munkáról, mint akik a könyv szépségeiből maguknak is joggal vindikálhatnak egy kis részt.

Akik el tudtak disputálni hosszu estéken át egy-egy kifejezés, egy-egy mondat, egy-egy fordulat felett, azok lapjaik utján hüségesen, villámgyorsan és lelkesedéssel szerte az országba vitték hirét ennek a nevezetes könyvnek. Alig volt példa arra, hogy irói hirnév oly hirtelenséggel bukkanjon fel, mint a Mikszáth Kálmán-é.

(Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók, 1920)

*

A költőt tizenkét nappal a nagy jubileuma után érte utol földi sorsa. Még tizenkét nappal előbb a nemzet hódolt előtte a Vigadó pompás termében s alig hogy elföldelték, jelentkezik az irodalmi élet egy szerte a világon nem ismeretlen bántó tünete: az élőtől félnek, hiszen az élő nemcsak művész, hanem van emberi hatalma is, de az elföldelt fölött hamar megszólal az akadékoskodók, az értetlenek vagy tehetségtelenek sisera-hada. 

Két helyen, két ellentétes világnézet harsonásainak írásaiban olvassuk közvetlenül a költő halála után, hogy így-úgy, Mikszáth­ csak az anekdota ­előadásában nagy, dehát nincsenek nagy „koncepciói”, szegényes a nyelve, regényeinek szétesik a szerkezete, egyre önmagát ismétli stb., stb. 

1912-ben azt írja róla valaki, egy irodalomtörténeti folyóiratban: „Talán az újságírás, a tárca fejedelme lesz az utókor szemében.” Ugyanez évben másvalaki úgy aposztrofálja, mint irodalmi „pletykaterjesztőt”. 

A nógrádi levéltáros 1650-ig viszi fel a család genealógiáját, de nemességét Gyöngyössy Lászlóval együtt kétségbevonja, bár kénytelen elismerni, hogy Mikszáth Dániel lónyabányai evangélikus lelkész, Mikszáth-ősnek nemesi címer ékesíti az okiratait. 

Egy úgynevezett „érdekes” újság 1913-ban azt írja, hogy a magyarság igazi nagykövetei nem Petőfi, Arany, Madách, Jókai vagy Mikszáth. Itt legalább jó társaságban tagadják meg Mikszáth Kálmánt.

A kritika állhatatlansága mellett az olvasóközönség is hajladozik néha, átmenetileg, a kósza szellők hatására. Egy-két évig mintha a Jókai akkori sorsa várna Mikszáthra is: lesz belőle úgynevezett ifjúsági irodalom, kis barna könyvek vászon rabruháiba bújva, iskolai és falusi könyvszekrények csendes kis hamupipőkéje.

És ekkor jött a világháború és amit talán el akart vetni az itthon drukkoló polgári jólét, azt újra felfedezi a front szenvedő harcosa. S ott a lövészárok mécseseinek gyér világítása mellett támadt új életre Mikszáth Kálmán is. 

Mosolyt, humort kér a szenvedő frontharcos, a kiadó újra alig győzi nyomatni a műveit és Mikszáth újra nemzete egyik legkedveltebb írója lesz, talán éppen a legkedveltebb írója. De az elhidegülés, a háttérbeszorulás rövid időszakaiban is változatlan szeretettel virrasztott mellette a nemzeti érzésű irodalomtörténet kegyelete.

(Rubinyi Mózes: Huszonöt év Mikszáth Kálmán életéből, Irodalomtörténet, 1936/1–2.)

Százhetvenöt éve, 1847. január 16-án Szklabonyán született Mikszáth Kálmán író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Borítókép: A Mikszáth Kálmán Emlékház belső falán kiállított eredeti fénykép a kúria előtt készült; az írót, feleségét és két fiát ábrázolja (Fotó: MTVA/Nagy Zoltán)