Mindössze negyven magyar katona érdemelte ki az 1939. április 14-én alapított Magyar Arany Vitézségi Érmet, amely a legmagasabb kitüntetés volt a Magyar Királyi Honvédség legénységi állományában.
Az adományozottak között találjuk Munkács védelmezőit, akik a csehszlovák erők ellen védték a várost 1939 januárjában, a doni hadszíntér kiemelkedő alakjait vagy a galíciai harcmező legkiválóbb hőseit.
Az általuk végrehajtott fegyvertények és haditettek elevenednek meg Maruzs Roland és Szentváry-Lukács János Hajlíthatatlanok – Magyar Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett katonáink (1939–1945) című, hamarosan megjelenő könyve lapjain. (A kötet a Dextramédia Gyártó, Kiadó és Szolgáltató Kft. kiadásában jelenik meg.)
Több esetben a hősök visszaemlékezéseiből kaphat képet az olvasó, közöttük olyan leírások is napvilágot látnak most, amelyek eddig nem voltak ismertek. Nem akármilyen előzménye volt már a kitüntetésnek hadtörténelmünkben. Egészen 1789-ig nyúlik vissza a története, ekkor alapította meg II. József még „érdempénz” néven az akkor arany és ezüst fokozatból álló kitüntetést.
Az első világháborúban több mint 1500 magyar katona érdemelte ki az Arany Vitézségi Érmet, majd az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásával a Vitézségi Érmek is megszűntek, ezt újította meg Horthy Miklós kormányzó, amikor megalapította az ellenség előtti kiemelkedő teljesítmény jelét.
A Magyar Arany Vitézségi Érem adományozottjai között volt Koltai Mihály őrmester is az 5. honvéd tábori tüzérosztály állományában, aki 79 évvel ezelőtt, a doni hadműveleti területen – a jeges pokolban – végrehajtott haditettért érdemelte ki a kitüntetést.

1943 január 13-án este már nagyon feszült volt a helyzet és a hangulat. Stettner Pál hadnagy, az üteg fogatos tisztje előrejött a mozdonyállásból, és egész éjjel a tüzelőállásban maradt. A találgatásokra alapozott események, az intézkedés, tájékoztatás, összeköttetés hiánya bizonytalan, szorongó érzéssel töltött el mindenkit.
Ezen az éjjelen senki nem aludt. Mindenki talpon volt. A rettenetes hidegben ébren virrasztottak az emberek a lövegek mellett, puskával a kézben. A balszélső 3-as számú lövegtől párszáz méterre húzódott egy messzire elnyúló, kanyargó horhos.