Gyerekkoromban, az ötvenes években karikát kergettünk magunk előtt bottal, vagy bigéztünk: a végein kihegyezett arasznyi fadarab egyik végére bottal rácsaptunk, és amint az felpattant, a levegőben ütögetve megpróbáltuk minél tovább fent tartani. És fociztunk éjjel-nappal. Tizenkét éves unokám most a képernyő előtt ül a barátaival, focimeccset néznek. „Kik játszanak?”, kérdezem. „Mi…” Két neves csapatot választanak maguknak, és azon belül is egy-egy játékost. Annak idején mi Puskás meg Kocsis meg Grosics voltunk, ők most Ronaldo, Messi vagy Müller, Lewandowski. Ezeket ők irányítják az ölükben lévő eszközzel, a többi játékost robot játszatja. Néha azt látom, hogy unokám egymagában, fülhallgatóval a fején nézi a monitort, nyomogatja a gombokat és beszél valakihez: a szomszéd házban lakó gyerekkel játszik videójátékot, harcos szerepébe bújva küzd, vagdalkozik.
Egy ideje már hozzászoktunk ahhoz, hogy a világ legnagyobb vállalatai nem olajcégek és bankok, hanem a platformalapúak: a Facebook, a Google, a Tencent, a TikTok; és az információtechnológia titánjai: az Apple, a Microsoft, a Samsung.
Az Apple tőzsdei értéke 3000 milliárd dollár, 2020-as árbevétele 274 milliárd volt (a teljes magyar GDP 176,5 milliárd dollár). A Meta (Facebook) értéke ezermilliárd, éves bevétele 125 milliárd.
Lassan új neveket kell tanulnunk. A Roblox értéke például meredeken emelkedik, most 68 milliárd dollárt ér. Havonta kétszázmillióan játsszák játékait, évi bevétele meghaladja az egymilliárdot. Ezzel ugyan még eltörpül a fentiek mellett, de mutatói szédületesen emelkednek. És ami meghökkentő: a videójátékok gyakran ingyen letölthetők, gyártóik bevétele nem elsősorban ebből származik, hanem azokból a kiegészítőkből, amelyeket a játékosok az interneten szerepeltetett figuráik, avatárjaik felöltöztetésére, felszerelésére szánnak. Például jó fegyvereket vesznek számukra – azaz virtuális önmaguknak –, hogy könnyebben legyőzhessék az ellenfelet. Gyerekek gyakran erre költik a zsebpénzüket, de vannak szenvedélyes felnőtt játékosok is, akik vagyonokat fizetnek azért, hogy mondjuk kedvenc baseballcsapatukba megvegyék valamelyik sztárjátékost, vagy menő autót vezethessenek ebben az illuzórikus világban. Tudjuk követni, hogy mi történik itt? Egy virtuális világban játszatott virtuális csapatra, játékosra, tárgyakra egy valódi játékos – azonosítva magát valamelyik virtuális figurával – valódi dollárokat költ. Nick Bostrom neves mesterségesingelligencia-kutatónál olvastam, hogy nagyon valószínűtlen, de nem lehetetlen, a fizika törvényeinek nem mond ellent, hogy egész világunk, benne mi magunk is, egy szuperintelligencia teremtményei, az ő „játékai” vagyunk…