– Sokszor láttam jó szerepekben. Számomra akkor vált nagyon szimpatikussá, amikor egyszer egy tévéműsorban a feleségéről beszélt – tisztelettel és szeretettel, mint édesanyáról végtelen elismeréssel. Hogyan segíti őt otthon, milyen feladatokat vállal?
– Nem szállodának vagy albérletnek tekintem az otthonunkat, ezért amiből lehet, kiveszem a részemet, két dolgot kivéve, a mosást és a vasalást. Úgy szervezem az életemet, hogy sokat lehessek a családommal, annak ellenére, hogy nehezebb otthon ritmusban maradni – pontosabban feladni a saját ritmusom és átvenni a gyerekekét –, mint a színpadon sütkérezni a fényben. A gyerekeink kreativitása egészen elképesztő. A mai zsúrra a nagylányom olyan tortát sütött a kisfiam születésnapjára, hogy eldöntöttük, többet nem rendelünk tortát cukrászdából. Mutatok róla fotókat. A tizenkét éves lányom marcipánból és csokiból megformázta a Jurassic Park bejáratát!
– A tévéműsorban azt is elmesélte, hogy a főiskola után belevetette magát az életbe, duhaj volt és nagyképű. Hogyan tudta a felesége megszelídíteni?
– Én nem a főiskola, hanem az egyházi gimnázium után csaptam bele az éjszakába. Nagy váltás volt, miután 14 évesen Salgótarjánból Esztergomba, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba kerültem. Diákként úgy éreztük, hogy sok minden kimaradt az életünkből. Tízéves koromtól nyaranta a Balaton partján dolgoztam, ahol édesanyám ABC-t vezetett. A rendszerváltás idején Siófok központi helye volt a változásoknak, főleg az éjszakai életben. Én szállodaportásként burokban éltem, fegyveres biztonsági őrrel. A stricik is előre köszöntek. Komoly duhajkodás folyt, miközben hajnalban verseket üvöltöttem a Balaton partján. A napi húsz forintos zsebpénzemből hirtelen jóval nagyobb, megfoghatatlan összeg lett. Szó szerint. Megfogtam egy pillanatra, aztán repült is tovább a „megfelelő” helyre. Lindának nem volt nagyon nehéz dolga velem. Ő volt a megfelelő ember mellém. Nekem volt nehéz dolgom, mert amíg nem találkoztam vele, csapkodtam jobbra-balra. Amihez talán az is hozzájárult, hogy amikor először jelentkeztem a főiskolára, Babarczy László – akiről azt se tudtam, hogy kicsoda – azt mondta nekem: „Csaba, eszméletlen a humora, de a drámát nem látom magában. Éljen, próbáljon ki dolgokat.” Megfogadtam a tanácsát. Amelyik ajtóra ki volt írva, hogy tilos, oda bementem. Sok mindent bepótoltam. Nem is értem, hogyan éltem túl bizonyos helyzeteket. Voltam komoly veszélyben is, de mindig megúsztam. A Jóisten vigyázott rám.