Vastag hótakaró borítja a székelyföldi tájat, olyan békésen fedve a globalizáció nyomait, mintha csak visszacsöppentünk volna gyerekkorunkba. A Székelyudvarhelyez közeli Abásfalva kis utcájában tucatnyi gyerek szánkózik, a patakban hófehér pipék mosakodnak – ahogyan errefelé mondják a libákat. A hólepel egységessé varázsolja a látképet, egy időre elrejti szemünk elől gyarlóságunkat: nem tűnnek szembe annyira a tájidegen, aránytalan vagy ordító színű házak.
A száz-kétszáz éve helyi építőanyagokból, kőből, fából és mészből épült házakat csodáljuk Abásfalván és a szomszédos Homoródkeményfalván. A két szomszédos falu ugyanis építészeti ékkövei a Székelyföldnek, az Élő Székelyföld Egyesület nem véletlenül itt, egy XIX. századi abásfalvi portán mutatta be a Siculicum programot és a Domus Siculorum – azaz a székely házat jelölő – plakettek első darabjait.
A Siculicum eszmeisége a hagyományos épületek felértékelésére törekszik, arra, hogy minél szélesebb körben ismerjük fel az épített örökség értékét, és hogy otthonaink által is tudjuk megmutatni magunkat a külvilágnak. Mentsük meg a régi, hagyományos székely házakat, ha pedig újat építünk, az is tükrözze identitásunkat
– ismerteti a Siculicum lényegét a civil munkacsoport vezetője, Simó Márton.
Ezáltal azt is kifejezhetjük, hogy rend van a lelkünkben, hogy letisztultak bennünk a gondolatok. De amikor látjuk az eklektikus építkezéseket, az skizofrén állapot tükre. Legyünk tisztában önmagunkkal, s akkor szép házakban fogunk lakni, s szép házakat fogunk építeni
– mondja Simó.
Ezeket a célokat szolgálja a Domus Siculorum feliratú plakett is, amelyet minden szakszerűen felújított – vagy új építésű – hagyományos székely házra feltehetnek tulajdonosaik, ezzel is jelezve, hogy az adott portán odafigyelnek az értékmentésre. László János abásfalvi parasztháza az elsők között viselheti a „székely otthon” címet. A székelyudvarhelyi vállalkozó több évszázados portának is új életet adott, turisztikai funkciót álmodva a gyönyörű épületeknek. Abásfalván és Homoródkeményfalván ugyanis szépen kirajzolódik a székely tornácos házak, valamint a szász mintára épült kőházak keveredése, tulajdonképpen ez a két Homoród menti falu legfőbb jellegzetessége.
Kétségtelen, hogy jelentős anyagi ráfordítást is igényel egy-egy hagyományos székely ház restaurálása, ám legfőképpen szemléletbeli kérdés, hogy a tulajdonos értékeli, megbecsüli-e a gyakran örökölt bennvalót – vagy ahogyan errefelé mondják: az életet. Merthogy egy életen át építgették a régiek ezeket a portákat.
Ezt meg lehet csinálni önerőből vagy kalákában is barátokkal, segítséggel, persze kényelmesebb, hogyha van erre az embernek anyagi fedezete. De egyértelmű, hogy ez ragaszkodás a családhoz, a közösséghez, a nemzethez
– véli László János.
Nekünk olyan épített örökségünk van, amelyet Nyugaton megirigyelnének. Tömegével vannak még mindig régi házaink. Ezt nem szabad elkótyavetyélni, átépíteni, lebontani különösen nem
– hangsúlyozza Gyöngyössy János, aki szintén az elsők között érdemelte ki a Domus Siculorum táblát homoródkeményfalvi házára. – Egy régi házzal folyton probléma van, hol itt, hol ott kell valamit javítani rajta, erre rá kell készülni, ezért azt a bennvalót nagyon kell szeretni ahhoz, hogy megmaradhasson.
Figyelni kell a színhasználatra, a hagyományos ablakokra, használjunk minél több fát és természetes követ – sorolják a hagyományos székely házak ismérveit a Siculicum népszerűsítői. Ugyanakkor a modern eszközök és berendezések – például a napelemek – ne hivalkodjanak. Ha megváltozik is a melléképületek funkciója, kívülről ne legyen XXI. századi lakópark hatásuk. Legyen hagyományos kerítésük, legalább részben olyan kapujuk, amely a székely kapura emlékeztet – teszik hozzá a székely házak szerelmesei. Mert a jó példák mellett sajnos rengeteg a rossz is: Székelyföld-szerte látni tájidegen házakat, ablakot és színeket, „ordító” kapukat és kerítéseket. A Siculicum program épp ezért közízlésformálásra is törekszik a www.aszekelyhaz.ro weboldallal, valamint a Domus Siculorum címmel.
A leginkább szembetűnő a műanyag ablak, a stukkódíszeket gyakran szétrombolják, vagy ami szintén utálni való, hogy hólyagos üveggel ellátott ablakokat helyeznek a régi házra, vagy olyan cserepet, amelynek sem a formája, sem a színe nem megszokott. Annyi negatív példa van, bármerre nézünk, úgy megszoktuk már őket, hogy tulajdonképpen azt sem tudjuk, mi a jó. Van, ahol létezik a falukép- és örökségvédelemre önkormányzati akarat vagy olyan polgári öntudat, hogy tudnak hatni egymásra az emberek, de sok falu elöregedett, kevés az aktív lakó. Ezekben a falvakban a lakosság kicserélődik, más nemzetiségűek jönnek, vagy olyanok, akik külföldön dolgoznak, esetleg olyan idegen réteg, amelyik nem azért tájidegen, mert most költözött be, hanem azért, mert idegen a régi életformától
– összegzi Simó Márton.
Tavaly ősszel egyébként másik civil kezdeményezés is indult ennek a két falunak a megmentéséért, első körben falufórum és szakmai beszélgetések szintjén. A helyiek tudatosabb, képzettebb része ugyanis szeretné, ha Abásfalva és Keményfalva a Székelyföld Torockója lenne. Torockón, Erdély egyik legszebb falujában két évtizede még szinte szégyellték a régi házakat, ma azonban már nincs olyan torockói, aki lebontaná az örökségét – hasonló mentalitásváltásra lenne szükség ezekben a Hargita megyei falvakban is. Mert nem csak esztétikai, kulturális vagy gazdasági kérdés egy-egy település arculata, rendezettsége: a falukép kihat a benne élőkre, a helyhez kötődésre, a hazaköltözési kedvre. Merthogy élet is kell az életbe.
Borítókép: Abásfalvi utcakép. A Székelyföld Torockója lehetne a település. (Fotó: a szerző felvétele)
