időjárás 5°C Elza 2022. december 1.
logo

Több gyanúsítottat is kihallgatott a rendőrség a Városháza-botrányban

JÁRVÁNY – A Covid sem írta felül a református kórházlelkészek folyamatos jelenlétét

Védőpajzs

GURZÓ K. ENIKŐ
2022.02.20. 10:00
Védőpajzs

Bár a koronavírus-járvány miatt bevezetett látogatási tilalom változásokat hozott a kórházlelkészi hivatás gyakorlásában, a református szolgálat­ 41 fő- és részállású lelkigondozója folyamatosan tartja a frontot az ország 32 városában. Munkájukat önkéntes beteglátogatók segítik. A kórházmissziót jelenlegi formájában harminc éve szervezték meg.

Kittlingerné Tóth Mártával, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának református kórházlelkészével a gyulai intézmény udvarán álló Wenckheim-kápolnában találkozom. A szent hajlék oldalfalain stációk­ emlékeztetnek Jézus szenvedéstörténetére, az oltár­asztal szokásosan a szentélyben áll. Mögötte a Megváltó szobra helyettesíti az oltárt, a térplasztika fülkéjén aranyozott kereszt köti össze jelképesen a földi valót a mennyek országával.

– Hogyan viszonyul reformátusként a katolikus jelképekhez? – kérdezem a lelkész asszonyt, aki ülőhellyel és süteménnyel kínál.

– Hívő emberként, keresztyénként felülemelkedek a külsőségeken. A szent hely fontossága felülírja a berendezést. Nem a dekoráció a lényeg. A lényeg az, hogy van egy hely, ahol egyénileg és közösségileg is el lehet csendesedni – válaszolja. Fehér köpenyében hirtelen eltűnik a sekrestyében, majd kis idő múlva egy díszkötésű Bibliával tér vissza. Helyet foglal velem szemben, és felolvassa a Zsoltárok könyve 3. részének 4. versét: „De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem.”

– Számunkra Isten a védőfegyver, a pajzs – értelmezi a zsoltárrészletet, és felidézi, mennyire jó volt ezt megtapasztalnia a kórház dolgozóinak legutóbbi ökumenikus bibliakörén, ahol az említett szentírási szakaszról beszélgettek. Hívó szavára 23 éve gyűltek össze először, azóta rendszeresen találkoznak.

Kittlingerné Tóth Márta huszonöt éve nyújt lelki vigaszt a betegeknek (Fotó: Teknős Miklós)

Mennyei kapaszkodó

Márta 25 éve szolgál kórházlelkészként. Egészségügyi középiskolába járt, a kórházlelkészi szolgálatba a Debreceni Hittudományi Egyetem hallgatójaként kapcsolódott be önkéntesként, a gyulai gyülekezetbe tanulmányai elvégzése után került. Akkoriban a kápolnát még orvosi könyvtárként használták, eredeti funkcióját 2010 szep­temberében kapta vissza. Addig különböző kórházi helyiségekben tartották az istentiszteleteket.

Újabb változást a pandémia hozott. Azóta, hogy a Pándy-tagkórházat járványkórházzá minősítették, és bevezették a látogatási tilalmat, a vasárnapi istentiszteleti alkalmak helyét videó­áhítatok vették át. Külön kérésre a tagkórház kórtermeiben is tartanak áhítatot, a pszichiátria városszéli részlegén egyszer havonta. Mindig van teendő. Az intézmény harminc osztállyal, ezerötszáz ággyal, kétezer fős személyzettel működik. A járványügyi intézkedések miatt a kórházlelkész és segítője az egyetlen nem egészségügyi dolgozó, akinek bejárása van a páciensekhez.

– Sokszor kérdezték tőlem, hogy bírom ezt 25 éve, nem vágyom-e gyülekezetbe, hiszen jobbára az élet árnyoldalával találkozunk, ami lelkileg megterhelő. Mindig azt válaszoltam, a helyemen vagyok. Ugyanolyan lelkesedéssel gyakorlom a hivatásomat ma, mint 25 éve – fogalmaz Márta, megelőlegezve a kérdésemet, és pontosítva, hogy a hospice valóban különleges terület, ahol kiemelten szükség van rájuk, de a kórházlelkész munkája ennél összetettebb. Nincs az intézménynek olyan területe, ahová ne hívnák. Volt már jelen szülésnél is, amikor a kismama kért lelki támogatást, mivel a férje nem mert bemenni a szülőszobába.

– Természetes, hogy aki kórházba kerül, azon erőt vesz a félelem, hiszen nem tudja, milyen diagnózisra, kezelésre számíthat. Nem mindenki szereti megosztani a kórházlelkésszel, hogy min megy át, de van, aki igen. Velük imádságban visszük Isten elé érzelmeiket, kérjük az ő segítségét – mondja a lelkésznő. Ám nemcsak a betegek igénylik a jelenlétüket, a személyzet, a hozzátartozók is. Nekik is jólesik, ha valaki megkérdezi tőlük, hogyan érzik magukat.

Szolgálata kezdetén volt egy betege, aki öngyilkossági kísérlet miatt került kórházba. Sokat beszélgettek, imádkoztak együtt, míg a férfi rájött, nem az a megoldás, hogy eldobja az életét, itt hagyja a családját. Miután hazament, megkereste a gyülekezetét, lélekben megerősödött, az élete jóra fordult. Újrakezdésében fontos kapaszkodó volt az Isten és a vele való kapcsolat, véli Márta, és körbevezet a kápolnában.

A járványhelyzet előtt ünnepekkor mindig megtelt az imahely, pótszékekre is szükség volt. Sokszor az osztályokra is bementek, gyermekműsorokkal, kisebb ajándékokkal lepték meg a betegeket. Legutóbb Imával horgolt angyalkák címmel hirdettek jótékonysági akciót, amelyre több ezer alkotás gyűlt össze. Ezeket a kórházi dolgozóknak adták ajándékba, hogy ezzel is kifejezzék a hálájukat.

A Covid olyan értelemben írta át a kórházlelkészi szolgálatot, hogy akik részt vesznek benne, azoknak napi szinten alkalmazkodniuk kell a változásokhoz. Kórházi osztályok költöztek, alakultak át, változott a személyzet, módosultak a betegutak. Márta nem egyedül tartja a frontot. Van egy részmunkaidős munkatársa, ­Hegedűs Istvánné, aki beteglátogatóként méri fel, hol és milyen formában igénylik a támogatásukat. Idén először osztályszentelő áldáskérésre is hívták a lelkésznőt a kardiológiai rehabilitációs osztályra. Ekkor bejárta a részleget, mindenütt imádkozott, áldást kért a betegekre, a dolgozókra.

A Mai biztatót 2020 márciusa óta írja minden reggel, lelki útravalóul. A rövid áhítatot e-mailben továbbítja mindazoknak, akik feliratkoztak a levelezési listájára.

Az összetett feladatok miatt a kórházlelkésznek több irányba kell képeznie magát. Márta a pasztorálpszichológiai és a családterapeuta-képzést is elvégezte. Sőt hálával gondol arra, hogy Polcz Alaine-től, a hospice megalapítójától is tanulhatott.

– Lelkipásztori jelenlét a legrégebbi idők óta létezik a betegágyak mellett – mondja Gál ­Judit szolgálatvezető, debreceni kórházlelkész, a Magyar Református Szeretetszolgálat által koordinált kórházmisszió vezetője. Munkatársai a járványhelyzetben is folyamatosan jelen voltak a kórházakban, köszönhetően annak, hogy tavaly októberben született egy miniszteri rendelet, amely szerint bemehettek a kórtermekbe azokhoz, akik lelkészi jelenlétet igényeltek beteg vagy haldokló hozzátartozójuk mellé.

Feldolgozni a veszteséget

A kórházi lelkigondozás jelenlegi formájában a kilencvenes évek elején indult, megszervezésének idén ünneplik a harmincadik évfordulóját. Kezdetben még csak néhány kórház ajtaja tárult ki előttük, majd egyre többen látták jónak a nyitást, egyre több világi intézmény ismerte fel, hogy betegség, fájdalom, szenvedés idején az ember alapvető vágya, hogy spirituális támogatást kapjon.

Első körben azokat a lelkészeket osztották be a szolgálatra, akik korábban is látogattak betegeket. Bár idővel bekapcsolódtak az európai kórházlelkészi közösségbe, meg kellett találniuk saját útjukat. Jelenleg 41 rész- és főállású magyar kórházlelkész szolgál az ország 32 városában. Az őket segítő önkéntes beteglátogatók alkalmasságát interjún mérik fel, hiszen a beteg állapotától és igényeitől függően feladataik szerteágazók. Van olyan kórházi ápolt, aki megelégszik azzal, ha belekarolhat valakibe, de van, aki a beszélgetésre is igényt tart – mutat rá Gál Judit. – Ahol Isten jelenlétébe, szeretetébe, kegyelmébe bele tudnak kapaszkodni, ott belül megmoccan valami, ami enyhíti a test küzdelmét. Nekem is sokat jelentett, amikor felkerestem egy-egy beteget, és az egész kórterem egy emberként mozdult, hogy hozzájuk is menjek, beszélgessünk. Közösen kezdtünk imádkozni, mert mindenki érezte, ez az, amire mindnyájunknak szükségünk van. Lehet békességgel hordozni a betegséget, lehet békességgel elmenni ebből a világból, és lehet békességgel elengedni a mieinket. A veszteséget feldolgozni mindenkinek nehéz, a keresztény embernek is az. Neki mégis ott van a reménye, a tudása és a hite annak, hogy van folytatás.

Segítve a családtagokat is

A misszióvezető fontosnak tartja kiemelni: téves elképzelés, hogy a haldoklónak van szüksége lelkészre. Nem, az élőnek van szüksége rá. A lelkész bármilyen élethelyzetben hívható, hiszen kezdeményező szolgálatot végez. A kismamákkal hálát ad az egészséges babákért, műtét előtt imádkozik az orvosért, a műtét után a sebek gyógyulásáért, a beteggel megbeszéli a felépülés első lépéseit, és javaslatot tesz arra, hogy jó mindezeket Isten kezébe helyezni. A földi élet végéhez érőket a kórházlelkésznek abban kell segítenie, hogy elrendezze, amit lehet. Az életvégi szakasznak is van egy olyan része, amikor már nincs helyük a szavaknak, de erő sincs a kimondásukhoz. Ilyenkor megnő a csendes jelenlét, az ige, a rítus fontossága.

Az év elején a Tiszántúli Református Egyházkerület megjelentetett egy kiadványt, amelyben azok bizonyságtételeit gyűjtötték össze, akik átestek a koronavírus-fertőzésen. Volt, aki szorongva, legyengülten érkezett ebbe az állapotba, úgy, hogy nem tudta, hová tart, és volt, aki belső békével.

– Nagyon mélyen bennem van egy idős, hívő néni, aki kilencven felett volt, amikor elkapta a Covidot. Úgy sejtette, ez a betegség viszi majd át a túlvilágba. Voltak olyan pillanatai, amikor már kézbe se tudta venni a Bibliát, ezért sokat jelentett számára, hogy felolvastam neki az igét. Amíg volt ereje, többször hálát adott Istennek az életéért, rábízta szeretteit az Úrra. Ez a néni felépült. Amikor már tudta, hogy haza fogják engedni, közösen is hálát adtunk azért az útért, amelyet bejárt, a gyógyulásért, a visszakapott erőért. Ekkor ő így imádkozott: „Uram, én úgy gondoltam, itt a vég. De te másképpen gondoltad. Akkor adj nekem még feladatot!”

Borítókép: Egyre több világi intézmény ismeri fel, hogy szenvedés idején alapvető vágyunk a spirituális támogatás (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.