Sosem lesz vége – zihálja egyik útitársam bőröndjét maga után cibálva, miután negyven perce bolyongunk Isztambul repterén. Európa legnagyobb reptere ugyanis végeláthatatlan folyosók egymásutánja, ráadásul a biztonsági ellenőrzést a pár évvel ezelőtti merénylet miatt kiemelten komolyan veszik: fémdetektor, vetkőzős-átvilágítós-kipakolós csomagellenőrzés, illetve Covid-igazolvány-csekk. Ankarába érkezve aztán rákezd a hó is: az ablakból több emelet magasnak tűnő fenyőfákat beteríti a fehér paplan.
Az ország területének 97 százaléka Ázsiához tartozik, ez Anatólia, ami annyit tesz, hogy „ahol a nap felkel”. Németh Sára körülbelül 18 éve él Törökországban idegenvezetőként. Előtte Tunéziában dolgozott, mert akkoriban a magyarok oda jártak vakációra, aztán amikor elkezdtek Törökország felé fordulni, az akkori utazási irodája felajánlotta, hogy tegye át a székhelyét. Sára török férjével Alanyában él a tengerparton, és onnan utazik magyar csoportokkal szerte az országban.
– Turisztikailag kimeríthetetlen ország, minden tája más és más az építészettől a konyháig, és amíg a magyar turisták egy része még mindig all inclusive szállodákba jön július-augusztusban, a nyaralóturizmus mellett legalább olyan erős a kulturális is. Kappadókia a holdbéli tájaival és hőlégballonjaival, Lükia, ókori romok, tündérkémények, keresztény túrák, lehet várost nézni, hajókirándulásokra menni, de jó kondícióban meg lehet mászni az Ararátot is, és természetesen ott a bazár, a jutányos árú aranylánc és a bőrkabát. A bazárfőváros Isztambult persze egész évben ellepik a látogatók, ahová Rómához vagy Párizshoz hasonlóan vissza lehet menni minden évben pár napra a látnivalókért.
A nagy bazár bejárata előtt, miután meghallják, hogy társaságunk magyarul beszél, máris elkezdenek magyarul szólongatni, és kerek mondatokban, meglepően jó kiejtéssel kérdezik, nem akarunk-e ékszert venni véletlenül. Ez a nyolcvanas évek hatása, amikor a magyarok „bundatúrákra” jártak bevásárolni. Idegenvezetőnk szerint a törökök nagyon szeretik a magyarokat, és velünk ellentétben, akik a „török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja” dalocskán és Jumurdzsák eszelős tekintetén nőttünk fel, azt tanulják, hogy testvérnépek vagyunk.
*
Bursa Törökország selyemgyártó metropolisza. Az egyik mecset előtt nikábos nők ülnek.
– Sokféle életmóddal találkozhat az ember az ország más és más részein vagy akár a különféle városnegyedekben. Az Égei-tenger partvidéke például nagyon nyitott környék, hasonló, mint Görögország. A nikáb viselése sem feltétlenül függ össze azzal, hogy mennyire hagyományos gondolkodásúak az emberek, mert például az ország közepén az alevik olyan iszlámot élnek, amely rengeteg keresztény és sámánista elemet is tartalmaz. Ők nem hordanak kendőt a fejükön, nem burkolóznak lepelbe, és fogyasztanak akár szeszes italt is. Fekete lepel sosem volt az anatóliai asszonyokon, ez is egy divat: az iszlám vallás divatba jött az utóbbi húsz évben – tágítja ismereteinket Németh Sára. A törökök a hétköznapokban sokkal rugalmasabbak, mint az európaiak. Nem kell protokoll ahhoz, hogy meglátogassák a barátaikat, egymást nővéremnek, bátyámnak, lelkemnek szólítják, akkor is, ha friss az ismeretség. Törökországban ötszáz alatti számú magyar él Mátis Viktor nagykövet szerint, a legtöbben a hivatalosan 16–17 milliós Isztambulban, de a fővárosban és Antalyában, Alanyában is. Sokan ide mentek férjhez, de családosok, nyugdíjasok is költöztek ki. Az idegenvezető szerint könnyen be lehet illeszkedni, az ingatlanárak alacsonyak, ráadásul többet süt a nap is – ami meglátszik a fűtésszámlán.
*
Ha pedig lánykérés: az udvarlásnak van egy mókás, a mai napig élő hagyománya, mégpedig a sós tea: amikor a fiú elmegy udvarolni a lány családjához, és a lány sót tesz a teájába, amellyel megkínálja, az azt jelenti, hogy nem érdeklődik. A fiú ekkor vagy feladja, vagy addig látogatja, míg végül a tea édessé nem válik. A tea mellett a török kávéból is szeretnek jeleket olvasni. A jóslás a következőképp folyik: a csésze alját rátesszük a tányér tetejére, vízszintesen megforgatjuk háromszor, aztán fejre állítjuk, hogy a zacc lefolyjon szépen az oldalán. Mielőtt felnyitnánk a csészét, kívánni kell, az odaszáradt zacc pedig majd megmondja, hogy beteljesedik-e. Ha halat látunk, szerencsénk lesz, ha madarat, akkor jó hírt kapunk, ha pedig három hasonló valami rajzolódik ki a csészén, akkor három időegységen belül fog beteljesedni a kívánságunk: három nap, három hét vagy hónap, de akár év is lehet. Akkor sincs gond, ha az ember nem ért a jósláshoz, hiszen már léteznek telefonos applikációk is, ahova elküldhetjük a csészéről készített fotót, és máris megérkezik a jóslat! A sok bárányhús és mezze lefojtására aztán ott van a raki, amely negyvenszázalékos alkoholtartalmú ital, ízre hasonló, mint a görögök úzója. Kitöltve áttetsző, vízzel felöntve fátyolossá válik: oroszlántejnek is szokták hívni, merthogy olyan bátor lesz tőle az ember, hogy megfeji az oroszlánt is. Reggelire aztán jöhet lecsó hagyma és paprika nélkül, de egy átrakizott éjszaka után egy jó pacalleves vagy birkafej-, birkalábleves a másnaposság ellen maga a tökély.
Bal kéz felől fehér faházat látunk, rajta Kemal Atatürk képével természetesen. Atatürk mindenhol jelen van: házfalakon, plakátokon, de még az autókon is matricaként. Minden városban van egy Atatürk-ház, egy múzeum, ahová ellátogatott. Talán nem sokan tudják, de az iszlám országok közül Törökország az elsők között vezette be a női választójogot. Miután 1922-ben megszűnt a szultánság, és a következő évtől Atatürk lett a köztársaság elnöke, jelentős változások mentek végbe az országban. A „törökök atyja” bevezette a nemzetközi szám- és mértékrendszert, a latin ábécét, teret engedett az európai ruhadivatnak, és sokat tett a nők egyenlőségéért is, ugyanis 1935. február 6-án Törökországban a nők is választójoghoz jutottak.
A Márvány-tenger Izmit-öböl felőli részén kelünk át Isztambul felé a Gázi Oszmán hídon. Balra a vízen nagy komphajók haladnak céljuk felé. Röpke hatperces út a kétórás kerülő helyett, a világ negyedik leghosszabb függőhídjának két lába van, a köztük lévő függő szakasz távolsága 1550 méter, a híd teljes hosszúsága pedig 2682 méter. Amikor átadták, még ingyenes volt a használata, napi százezer ember közlekedett rajta, amióta fizetős, a szám a felére csökkent. A Boszporusz vizén egyébként tizenkét kanyarulat van, ezért sok örvény alakul ki. Nagyon jól kell ismerni a sodrását ahhoz, hogy biztonságosan át lehessen jutni rajta, ám ez a kihívás nem befolyásolja a rajta közlekedő évi egymillió hajót: halászok, teherszállítók, jachtok, amerre a szem ellát. Rengeteg nyaralópalota épült ide a XVIII–XIX. században: amelyek a központhoz közelebb esnek, azok voltak a szultán palotái. A törökök által építettek általában egyszerűbbek, az európaiak pedig tornyosabbak, díszesebbek. Annak idején csak hajóval lehetett eljutni a villákba, amelyeknek volt hajóbeállójuk is, így még a kereskedők is a vízen érkeztek hozzájuk. Értékük ma ötmillió dollártól százötvenmillióig terjed, és van, hogy évekig vár az ember, hogy vehessen egyet. Az első hidat 1973-ban adták át, azóta pedig, hogy megépültek a gyalogosok által is használható hidak, hajnaltól késő éjszakáig horgászok állnak szépen sorban rajtuk, és várják a kapást.
*
Izmitben 2008-ban nyílt meg a Thököly-emlékház, amely az 1701–1705 között száműzetésben itt élő Thököly Imrének állít emléket, de ha már Márvány-tenger és az ő partja, egy másik híres magyarra is élénken emlékszik a török nép, mégpedig Lehoczki László Mancs nevű német juhászára, minden idők legsikeresebb hazai keresőkutyájára. Az 1999-ben Törökországban történt tragédia hozta meg neki a világhírnevet. Izmit várostól néhány kilométerre történt az ország valaha volt legnagyobb földrengése. A tragédia hivatalosan tizenhétezer áldozatot követelt, a rengés pedig hatvan kilométer hosszú árkot hagyott maga után. Mancs a katasztrófát követően nyolcvankét (!) órával talált meg egy hároméves kislányt a romok alatt, amikor már szinte senki sem bízott abban, hogy élő ember előkerülhet onnét. 2004. december 18-án pedig szobrot állítottak Mancsnak Miskolc belvárosában, ahová 2015-ben a megmentett török kislány is ellátogatott, és lerótta kegyeletét.
*
A törökök amúgy is csípik az állatokat: Isztambul belvárosában minden sarkon békésen heverésznek a nagy, jól táplált kóbor kutyák. Esteledik, a zsúfolásig tömött egyiptomi fűszerpiac kis utcáin viszont nagyon kell vigyázni, merre kalandozik el a tekintetünk, mert alig telik el néhány másodperc, és már el is vesztünk. A Törökországba áramló orosz utazók megcsappanásával jó kérdés, mennyien alkudoznak vadul a közeljövőben a legújabb Dior vagy Chanel táskakoppintásokra, az ukrajnai háború miatt a légiközlekedés korlátozásával ugyanis jelentős fizetőképes réteg esik ki a turizmusból – ráadásul éppen akkor, amikor a líra is történelmi mélypontokat él meg. Az utcákon a forró török tea gőze keveredik a minden sarkon megtalálható, tologatós kocsikból árult sült gesztenye füstjével és némi pikáns köfte (török fasírt) illattal. Óvatosan átlépek egy jól megtermett sárga kutyán, aki történetesen a keskeny utca közepén találta ideálisnak, hogy lepihenjen. A maszkok mögé rejtett arcok elő-előtűnnek, amikor megindul az alkudozás: a helyiek szerint a kínált árnak maximum a felét szabad ajánlani kezdésként, ha jó üzletet akarunk kötni.
A Galata-torony mellett elsétálva felgyúlnak Isztambul éjszakai fényei, a víztükrön megcsillan a hold.
A fiatalok elindulnak az éjszakába.
Az akár hajnal egyig nyitva tartó üzletekben, szent helyeken és palotákban mászkáló állatok egyébként orvosi ellátást kapnak, fülükön jelölő csip is van, és mindenki eteti őket, Isztambul macskáiról még film is készült néhány éve. A Hagia Szophia felfoghatatlanul óriási szőnyegén zokniban sétálva is egyetlen dolog zökkenti ki a turistákat az áhítatból: egy, a csarnokon átszaladó foltos kiscica. Leül az imádkozók mellé, felnéz a mellékkupola mennyezetére, majd továbbáll.
Borítókép: Divatos török hölgyek pózolnak az isztambuli Kék mecset előtt. (Fotó: Mirkó István)
