Fohász a pápának

Hazai és külföldi programok résztvevőjeként számos eredménnyel gazdagította a cigányzenészekről szóló szakirodalmat.

Ahogy a minőségi cigányzene kiszorult a vendéglátóipari egységekből, úgy fogyatkozott meg tudásunk a legnagyobb magyar cigányzenész-dinasztiákról és a kávéházi cigányzenéről. Pedig micsoda kincs ez! 

Hajnáczky­ ­Tamás kisebbségpolitikai szakértő évekkel ezelőtt kezdte kutatni a XIX–XX. századi magyar cigányzenész-társadalom helyzetét, különös tekintettel az érdekvédelem megszervezésére. 

Hazai és külföldi programok résztvevőjeként számos eredménnyel gazdagította a cigányzenészekről szóló szakirodalmat. Bura Károly (1881–1934) a XX. század meghatározó prímása volt, azonban pályaképének módszeres feldolgozása még váratott magára. Ezt a hiátust tölti be Hajnáczky kismonográfiája.

A cigányzenész-családból származó, debreceni születésű Bura Károly felmenői között Czinka Pannával, a XVIII. század leghíresebb cigányprímásával büszkélkedhetett. Testvérei­vel Nagyváradon nevelkedett, ám a századfordulóra hírneve meghaladta a város határait, országszerte hívták fellépni. 

1912-ben házasságot kötött Radics Annuskával, Radics Béla lányával, így rokonságba került a korszak legmeghatározóbb cigányzenész-famíliájával, hiszen Radics Béla elnökletével kezdte meg működését a Magyar Czigányzenészek Egyesülete 1908-ban. Bura sem csak nótaszerzéssel és muzsikálással tűnt ki XX. századi zenésztársai közül. 

A szerző kutatásai során körvonalazódott, hogy a prímás rendkívül aktívan közreműködött a cigányzenész-társadalmat érintő kérdésekben is. E tevékenységet a kötet három hívószóval mutatja be: Bura mint aktivista, revizio­nista és vizionarista.

Az első világháború idején a nagyváradi 37. gyalogezredben teljesített szolgálatot. Ám a kiképzés során sem hazudtolta meg muzsikus voltát, csakhamar zenekart szervezett a besorozott zenésztársakból. Őrmesteri rangig jutott, katonai pályafutásának súlyos sebesülés vetett véget 1917-ben. 

Felépülését követően Koronázási emlékindulót írt IV. Károly magyar királynak, aki a szerzeményt levélben köszönte meg. Ekkortájt már Nagyváradon is veszélyeztette a helyi cigányzenészek megélhetését az idegen bandák foglalkoztatása. A váradi zenészek összefogásának Bura lett a vezéralakja. Népszerűsége felfelé ívelt, bandájával külföldi – például londoni – felkéréseknek is eleget tett.

Karrierjében és magánéletében törést okozott a trianoni békediktátum, hosszú ideig a román fennhatóság alá került Partiumban kellett boldogulnia. 1926-ban felesége elhunyt, így a rákövetkező esztendőben úgy döntött, hogy felköltözik a fővárosba. Emiatt meggyűlt a baja a román rendőrséggel, végül csak úgy engedték át a határon, ha nem adja el házát, hanem zálogba teszi azt. Budapesten rövid időn belül a legnépszerűbb helyek – többek között a Royal Szálló, a Pannónia Szálló és az EMKE kávéház – keresett és ünnepelt prímása lett.

(Hajnáczky Tamás: Bura Károly cigányprímás – Aktivista, revizionista, vizionarista. Noran Libro, Budapest, 2021, 128 oldal. Ára: 3600 forint)

A 1920-as években a magyar cigányzenész-társadalmat a jazz és a jazz-zenészek térnyerése is fenyegette, ez ellen a Magyar Cigányzenészek Országos Egyesülete igyekezett fellépni. 1929-ben Bura Károly került az egyesület élére. 

Nagy ívű reformok véghezvitelét sürgette, amelyek javítják a muzsikusok anyagi és szociális helyzetét, egyúttal rendezni kívánta a következő nemzedék intézményes zenei képzésének ügyét is. A Nagyváradról elszakadt, hazafias érzelmű prímás támogatta a magyar revizionista törekvéseket is. Még a magyar ügyet pártoló Lord Rothermere-nek is címzett levelet, s szorosabbra kívánta fűzni a viszonyt revizionista lapokkal és a cigányzenész-szervezettel.

Az 1930-as években a magas állami és egyházi vezetők kegyét kereste. Műveket szerzett az Amerikai Egyesült Államok elnökének, sőt a pápának fohászt ajánlott, amelyhez Mécs László premontrei szerzetes, költő írt szöveget. A fohász fehér selyembe köttetve, latin fordítással együtt érkezett meg a Vatikánba. A cigányzenész-társadalmat Bura 1934-ben bekövetkezett halála mélyen megrázta. Lakását és emléktárgyait egy esetleges cigány múzeumnak adományozta.

Említésre méltó a kötet képanyaga, a Bura-pályakép ritkán látott korabeli fotográfiákkal gazdagodott. Ugyancsak színesítik az életrajzot azok a szövegdobozok, amelyek a napilapokban megjelent, Burával kapcsolatos anekdoták, versek, viccek és rejtvények válogatásai. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)