Jó helyen és jó időpontban kellett lennie a kitartó fiatalembernek, hogy álma teljesülhessen. Selcuk Bayraktar alig volt 26 éves, amikor 2005-ben lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa egyetemi évei alatt szerzett tudományát, mégpedig a török hadsereg és a hadiipar jeles képviselői előtt. „Önök bizonyára ismerik ezeket az amerikai nagyvállalatokat, mint a Boeing és a Lockheed. Mi is ugyanazt a rendszert használjuk, mint ők. Ha Törökország támogatja ezt a drónprogramot, akkor ígérem, hogy öt év múlva – minden probléma nélkül – világelsők leszünk e fegyvernem előállításában.” Ez aztán öntudatos beszéd! De úgy látszik, még ez is kevés volt, akkor ugyanis Bayraktar nem győzte meg a török fejeseket arról, hogy bele kellene vágniuk a drónfejlesztésbe.
Pedig a fiatalember tudta, mit beszél. A legjobb hazai egyetemen végzett mérnök szakon. Az egyesült államokbeli Pennsylvaniában mesterfokozatot szerzett, és akkoriban írta doktoriját a neves MIT-en, a Massachusetts Institute of Technologyn. Onnan jött haza, hogy bemutassa saját készítésű – még modell – drónját a nagyérdemű hatalmasságoknak. A mérnöki tudást már gyermekkorától magába szívta: apja 1984-ben alapította családi vállalkozását, a Baykar Makinát, amely gépkocsialkatrészeket gyártott. Az ugyancsak mérnök apa később beszállítójává vált az ekkor éledő török autógyártásnak. Amerikában a fia egy dolgot kiválóan megtanult: ha kidobnak az ajtón, akkor mássz vissza az ablakon. Selcuk semmilyen kapcsolattal nem rendelkezett az ankarai vezetésben, ennek ellenére egy év múlva sikert ért el: a tábornokok 19 minidrónt rendeltek tőle. Ők továbbra sem hittek a hazai dróngyártásban, szerintük a biztosra kell hagyatkozni: amerikai vagy izraeli drónt kell venni.
Izrael már a hetvenes években kísérletezett felderítő drónokkal. Amerikában a kilencvenes évek óta folytattak kutatásokat a pilóta nélküli légi harcjárművekkel, de valódi lökést a fejlesztés a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után kapott. Az afganisztáni, majd az iraki hadműveletek során fontos szerep hárult a drónokra. Sőt a terroristaellenes háborúban később kivételes feladatot kaptak a pilóta nélküli repülőgépek: amolyan repülő guillotine-ként, az égből láthatatlanul osztották a halált. Az Amerikát irányító elnökök – George W. Bush és Barack Obama – ezrével írták alá a drónok bevetéséről szóló parancsokat.
Ez hadászati előnyt jelentett a felhasználóknak. Az amerikai és az izraeli hatóságok alaposan megfontolták, hogy kinek adják el ezeket a fegyvereket. Szinte lehetetlen volt, hogy egy ország ilyen fegyver beszerzésére kapjon engedélyt. Ennek ellenére 2015-ben vagy tíz állam – Egyesült Királyság, Izrael, Pakisztán, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom és Törökország
– sorban állt azért, hogy a washingtoni illetékesek rábólintsanak kérelmükre. Ráadásul Ankara 1975 óta, amikor elfoglalta Ciprus egyik felét, nem tartozott a kedvencek közé. 2006-ban a török fél ígéretet kapott Tel-Avivtól, hogy öt év múlva megveheti a Heron típusú drónokat. De ezek sem voltak támadó drónok. Aztán 2010-ben jött a szakítás az eddig felhőtlen zsidó–török viszonyban, amikor egy izraeli kommandós rajtaütés során egy Gázába tartó török hajón kilencen életüket vesztették. Így mindenki, aki felfogta Ankarában a modern hadviselésben a drónok szerepét, most már csak a hazai fejlesztésben bízott. Az állami tulajdonú Turkish Aerospace Industries elő is állt Anka típusú saját drónjával. Amely egy napig volt képes tízezer méteres magasságból információkat gyűjteni az ellenségről, de még ez sem volt felszerelve fegyverrel. Különösen azt követően, hogy a 2016-os török puccskísérlet után elhidegült Ankara és Washington kapcsolata, eljött Bayraktar ideje.
A fiatalember egy évvel korábban bemutatta első TB2-es drónját, amely négy kilométer magasan keringett, és nyolc kilométerre célba juttatta a török fejlesztésű távirányítású rakétát. Ez már döfi, erre vártak egy évtizede a török politikusok és a hadsereg vezetői. Mindenki hőst kiáltott, még a török elnök, Erdogan sem tudta kivonni magát Selcuk bűvköréből. Olyannyira nem, hogy a fiatalember megkapta az elnök legkisebb lányának a kezét. Kész mese: a nevesincs fiúból egyszer csak nemzeti hős lesz, és ráadásul elnyeri a „szultán” leányát. Pedig valós történet, nem mese. Persze ettől kezdve a Baykar cég az állam kiemelt beszállítójává vált. A kezdeti típust azóta tökéletesítették: a drón hétezer méteres magasságban képes repülni, mintegy 150 kilométerre eltávolodva az irányítóközponttól, halálos terhét, a rakéták súlyát felemelték ötven kilogrammról 150-re, és olyan irányítórendszerekkel látták el, hogy a kijelölt célpontot szinte sohasem hibázza el.
Csak van egy kis bökkenő: olyan még nem fordult elő, hogy egy ország a saját állampolgárai ellen vessen be ilyen fejlett technikát. Törökország a saját területén a kurd felkelők ellen használja a drónokat. Alkalmazásuk kezdete óta óta több száz kurd parancsnokot likvidáltak, a pilóta nélküli repülőgépek megjelenésével Ankara ellenőrizheti a délkeleti hegyvidéket is.
A nemzetközi elemzők az amerikai Predatorral állították párhuzamba a török drónt, amely 6,5 méter hosszú, szárnyának fesztávolsága 12 méter. De mibe kerül, ha egy állam beleszerelmesedik a TB2-be? A Bayraktar drón ötmillió dollárt kóstál, míg a Predatorért, persze, ha valaki megkapja, tízmillió dollárt kell leszurkolnia. Selcuk állítja, hogy saját katagóriájában a TB2-es világelső. Ezen lehet vitatkozni, de azon nem, hogy fő tartozékai 93 százalékban török termékek, benne az irányításhoz szükséges számítógépekkel és a különleges programokkal. A porondon van még a drónkirály, az amerikai MQ-9 Reaper húszmillió dollárért, de ez már más kategória. Ha valaki megelégszik az olcsóbbal, annak ott van a CH4-es kínai drón, ezt megkaphatja négymillió dollárért is, bár erre a típusra az utóbbi időben egyre több panasz érkezik.
A különböző nemzetiségű vásárlók tömegével özönlenek a török félhez, mind TB2-est akarnak venni. Ankarának nem kell reklám, hiszen drónja már bizonyított háborúban. Azerbajdzsán a 2020-as karabahi összecsapásban török drónokkal rommá lőtte az örmény állásokat. Bayraktar azóta azeri hős is. Hány ország van a világon, amely elérhető és megfizethető fegyverrel akarná hazája biztonságát szavatolni, vagy esetleg bosszút forral a szomszédja ellen? Jó pár. Ők mind Ankarában állnak sorba, hátha egyszer benyújthatják a megrendelésüket. Vannak ezek között kelet-európai NATO-tagállamok, sőt az egyik legutóbbi vásárló Ukrajna volt. A tavaly október óta rendelkezésre álló tucatnyi török drónt már be is vetették az orosz–ukrán háborúban. Ilyen módon lett Selcuk Bayraktar részese a világpolitikának, de valószínűleg ez őt hidegen hagyja. Bejelentése szerint jövőre előáll pilóta nélküli valódi vadászgépével.
Borítókép: Bayraktar TB2 drón a kijevi katonai parádén az ukrán függetlenség napján, 2021. augusztus 24. (Fotó: Getty Images)
