A szólás mestersége

Közel negyven évig köszöntötte a televízió nézőit műsorvezetőként, háziasszonyként. Egy ország rajongott érte. Ma már visszavonultan él, ritkán nyilatkozik. Anticelebnek tartja magát. Úgy véli, akkor kell beszélni, ha van mondanivaló, és ha ez a mondanivaló értékesebb, mint a csend. Kudlik Júliával találkoztunk.

20220310 szentendre kudlik julia tv bemondo havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

– Júlia, kitalálja, hogy idefelé az úton milyen CD-t hallgattam?

– El sem hiszem. … Melyiket?

– Az elsőt, a Szeretettel címűt. Gyönyörű.

– Köszönöm szépen, de nemcsak engem illet a dicséret, Szvorák Katit is, akivel együtt készítettünk két lemezt.

– A két CD-n idézetek, versrészletek, saját gondolatok, népdalok, egyházi népénekek, zsoltárok hangzanak el. „A kicsorduló szeretet: szóban és énekben” – írta az elsőről Jókai Anna. Mikor találkozott először Szvorák Katalinnal?

– Ő nyerte meg 1981-ben a Röpülj páva műsort. Több mint húsz éve költöztem ki Szentendrére, itt találkoztunk újra össze egy ünnepélyen. A beszélgetésünket ott folytattuk, ahol abbahagytuk, mintha közben nem telt volna el harminc év. Elhívott az egyik lemezbemutatójára háziasszonynak, később az előadásaira is, ahol a dalai közt a szeretetről beszéltem. Néhány év után úgy döntöttünk, hogy elkészítjük az első lemezt. 2013-ban jelent meg a Szeretettel – dalok és gondolatok, s két évvel később a Várakozás című CD-nk. A Covid előtt Katival jártuk az országot, a határon túli magyarlakta területeket. Katartikus élmény volt látni, hogy az előadásokon melyik sornál, dalnál hogyan változik meg az emberek arca. Senki nem úgy ment ki a teremből, mint ahogy bejött. Micsoda felelőssége van annak, aki kinyitja a száját! Közel negyven évig első és utolsó munkahelyemen, a Magyar Televízióban nő létemre azért kaptam fizetést, hogy beszéljek. Ez idő alatt nagyon igyekeztem megbecsülni a szót, és megtanulni a szólás mesterségét.

Kiejtés hat nyelven

– Érettségi után a televízióba került, jelentkezett a Színművészeti Főiskolára és az ELTE bölcsészkarára. Melyikben bízott jobban?

– Meg se fordult a fejemben, hogy nem vesznek fel a Színművészeti Főiskolára. A harmadik rostán estem ki. A mi papírjainkat különböző intézményekhez továbbították, engem is több helyre hívtak meghallgatásra, de csak a rádióba mentem el. Ott azt mondták, hogy jó hangom van, de egy negyvenéves nőt képzelnek mögé. Annyira naiv voltam, hogy nem mertem megkérdezni: Tessék mondani, nem mindegy? Úgysem látnak. Egy nap a Magyar Televízióba hívtak, amin azért csodálkoztam, mert mindennap oda jártam dolgozni. Az ifjúsági osztályon voltam ügyelő, lóti-futi. A kollégák biztattak, hogy menjek el a tévés meghallgatásra is. Sikerrel jártam. A következő évben fölvettek a bölcsészkarra és a színész szakra is. A televízióban szerződést ajánlottak, és választhattam, hogy ügyelő vagy bemondó leszek. Gondoltam, sokkal jobb szép ruhában ülve beszélni, mint ide-oda futkosni. Végül a műsorvezetés és az egyetem mellett döntöttem, a főiskolán pedig bejelentettem, hogy már nem akarok színésznő lenni. Egy év alatt nagyon sok mindent láttam és tanultam a televízióban. Az összes nagy színész – Dajka Margit, Mezey Mária, Honthy Hanna, Latinovits – megfordult a stúdióban, ahová besurrantam, és a sarokból lestem, hogyan dolgoznak. Hamar rájöttem, hogy ehhez a mesterséghez nincs elég tehetségem.

– A hatvanas évek elején milyen feltételeket szabtak a műsorvezetőknek?

– Diplomát és két nyelvvizsgát kértek, valamint hat nyelven ismerni kellett a kiejtési szabályokat. Tizennyolc évesen ebből nekem semmi nem volt meg, de bizalmat kaptam. Hat év alatt estin elvégeztem a bölcsészkart, angolból és spanyolból középfokú nyelvvizsgát tettem. Akkoriban kevesen dolgoztunk a tévében. Miután beindult az Iskolatelevízió, nagyon megnőtt az adásidő. 1964. február 29-én, szökőévben, szökőnapon tűntem fel először a képernyőn, és bemondtam, hogy matematikaóránkat látták, fizikaóra következik.

– Gyerekkorában nem bohóc akart lenni?

– De. Imádtam a cirkuszt, de csak a bohócok miatt.

– Valóra vált az álma, 1975-ben bohócként láttuk a képernyőn. Számos más műfajban is kipróbálhatta magát. Antal Imrével táncparódiákat adtak elő, kabarétréfákban szerepeltek. Hogyan tudták ezt összeegyeztetni a hírolvasással?

– Harminc év után mikrofonvizsgát kellett tenni, és a szakmai önéletrajzhoz kikértem az archívumból, hogy hány műsor elkészítésében vettem részt. Addig 820-at találtak. Mivel soha semmire nem volt pénz, a szórakoztató osztály kitalálta, hogy a munkatársak „dolgozzanak meg a fizetésükért”, lépjenek fel a vidám műsorokban is, például szilveszterkor. Antal Imrével mi minden feladatot nagyon komolyan vettünk. A bohócjelenet előtt elmentünk az artistaiskolába, megtanultunk sminkelni, bohóccipőben járni. A néző viszont soha nem várta el, hogy ugyanazon a szinten teljesítsünk, mint a profik. Minket másért becsültek és szerettek. Legalább húsz éve nem nézek tévét, de valamelyik nap felhívtak, hogy kapcsoljam be gyorsan, mert Imrével épp balettozunk… Esküszöm, olyan jól szórakoztam!

– Hogy alakult, hogy Antal Imrével számtalan közös munkájuk lett?

– Kitalálták, hogy a népzenei műsorokba Imre mellé tesznek egy hölgyet is. Így kerültünk össze. Imre külön fejezet az életemben. Nagyon egyre járt az agyunk. Mellette és Ősz Ferenc mellett tanultam meg, hogy nem kell a másikat legyőzni. Én mindkettőjük mellett unterman voltam. Ha tapsolnak és nevetnek, mindegy, hogy ki mondja a poént. Imrével egymás gondolatát is ismertük. Sok mindent ellestem tőle. De abban az időben ki tudta, hogy kell televíziót csinálni? Mi próbáltuk meg kitalálni. Úgy látszik, hogy sikerült, mert ha engem a mai napig megismernek, akkor valamit bizonyára jól csináltunk.

– A Delta című tudományos híradót több mint harminc évig vezette. Fel kellett készülnie az adásokra?

– A filmbejátszások közötti szövegeket otthon bemagoltam, másnap odaültem az Arriflex elé, és elmondtam. De soha semmit nem ejtettem ki a számon, amit nem értettem. Az rögtön látszik az ember szemén. Készültem az adásokra, mindennek utánaolvastam, kérdeztem, a csillagvizsgálóba is elmentem. Rengeteg mindent megtanultam a Delta alatt.

Méltatlan búcsú

– Nagy váltás volt, amikor 1989-ben a TV2-ben kezdett el dolgozni?

– Ott magazinműsorokat vezettem, szerkesztőként és riporterként is dolgoztam. Később szerettek volna egy műsort háziasszonyoknak. Ez lett a Juli suli. Főzni, varrni, öltözködni, barkácsolni, kézimunkázni tanítottuk a nézőket. Vasárnap a fél ország azt főzte, amit délelőtt a tévében láttak. Négy évig ment a műsor, és a négy évfolyam két könyvben is megjelent.

– Népszerű műsorai voltak, könyvei jelentek meg. Aztán éles váltás történt: nem tartottak igényt többé a munkájára. Hogyan tudta ezt feldolgozni?

– Én soha nem akartam híres ember lenni, kitűnni. Nem az volt a baj, hogy véget ért a televíziós munka, hanem az, ahogyan véget ért. Méltatlan volt a nézőkhöz, az intézményhez és hozzám is. Ötvenhat évesen nyugdíjba mentem. Jobb, hogy így történt, mint ha azt mondanák: na, ez még mindig itt van?

– Mi az, amivel mindennap foglalkozik, amihez ragaszkodik?

– A napi menetrendemhez. Korán kelek, tornázom, reggelizem, kávézom. A macskám megkapja a napi szeretetadagot, majd a Bibliát olvasom. Ebéd után fél órát pihenek, utána jönnek a hobbitevékenységek. Rengeteget olvasok, csipkét verek, gobelint szövök, foltvarrással foglalkozom, barátokkal találkozom, színházba, hangversenyekre járok. Naponta négy kilométert sétálok, s este korán lefekszem. Gárdonyi Géza sorai szerint próbálom meg tenni a dolgom:

Légy az, akiből árad a nyugalom. Légy az, akire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hol kérik a kezed. S menj oda, hol fázik a szeretet.

Bibliával mindennap

– Miért döntött úgy 2008-ban, hogy beiratkozik a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre?

– Kíváncsi voltam. Az interneten rátaláltam egy oldalra, ahol azt írták, hogy egy év alatt el lehet olvasni a Bibliát. Ne már, ez nem egy regény! Megpróbáltam, de útközben rájöttem, hogy ezt sem értem belőle, meg azt sem. Sajnos akkor már a férjemet sem tudtam megkérdezni. Egy barátom ajánlotta az egyetemet, de kiderült, három évvel túlléptem a korhatárt. Puff neki, élethosszig tartó tanulás! Nem akartam diplomát, csak a tudásért mentem, hogy elmélyítsem a hitéletemet, ezért a dékán megengedte, hogy óralátogató hallgató legyek. Az ötödik év végén, 2013 augusztusában a máriaremetei kegytemplom udvarán tartottuk Szvorák Katival a Szeretettel című lemezünk bemutatóját, amelyre meghívtam a tanáraimat, mondván: ez az én alternatív diplomám. Azóta is mindennap olvasom a Bibliát. Érdekes, hogy hányféle szempontból lehet vizsgálni. Engem mindig azok a sorok ragadnak meg, amelyek a beszéddel kapcsolatosak. Például Máté 15:11. „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából.”

NÉVJEGY Kudlik Júlia televíziós műsorvezető, hírolvasó, bemondó 1945-ben született. 1964-ben kezdett el dolgozni a Magyar Televízióban. Több száz műsor – táncdalfesztiválok, népdal- és népzenei versenyek, tévétalálkozók, komolyzenei koncertek, díjkiosztó gálák – műsorvezetője, háziasszonya volt. 2001-ben a Magyar Televízióért Életműdíjjal, három évvel később a Magyar Televízió Örökös Tagja címmel jutalmazták. 2019-ben megkapta a Goldmark Péter Károly-díjat.

Borítókép: Kudlik Júlia (Fotó: Havran Zoltán)