„Ne féljetek!” – ebben a „lélekcserélő időben”, amikor „az ember fáj a Földnek”.

Az utóbbi években bolygónkon igencsak elterjedt a nagy lopakodó: a félelem. Gyanítom, akik gerjesztik és terjesztik, ők félnek a legjobban. Legyőzésükhöz akaratra, szeretetre és összefogásra van szükség.

Amikor evilágra születünk, előre meghatározott céllal és feladattal érkezünk, a választás lehetőségének és a döntés szabadságának ajándékával. 

A döntés meghozatalához azonban akaratra és bátorságra van szükség!

A félelem a szeretet ellentéte. Hiszen a szeretet lényege: ha igazán szeretünk valakit, mindig lemondunk önmagunkról a másik javára, s mindazt, amiről lemondtunk, a másik szeretetében visszakapjuk. Aki fél, nem képes szeretni, mert önmagával és a félelmével van elfoglalva.

A világon a legnagyobb és leghosszabb út, amely az egyik embertől a másikig vezet. Ezt kellene újra megtalálnunk, hogy egymás kezét fogva, megszorítva, egymást segítve, támogatva hittel, akarattal, felelősséggel és szeretettel tudjuk egymást támogatni a bajban, a betegségben, hogy azután együtt tudjunk örülni a magunk és a másik sikerének, boldogulásának, hiszen nem emel fel más, mint összetartozásunk!

Mennyire tudunk örülni egy új emberke születésének, s az elmúlás fájdalmában is őszintén osztozunk. A kettő között kellene kicsit emberibbnek lenni!

Úgy vélem, túlságosan emberi képességeinkre és az ember által teremtett eszközökre támaszkodunk, miközben elhanyagoljuk lelki, szakrális igényeinket, amelyeket tagadhatunk ugyan, ám ezekkel együtt lettünk teremtve. Ha kívül haladni akarunk, befelé kell figyelnünk, s rádöbbenhetünk, hogy milyen kicsik vagyunk, hiába gondoltuk magunkat nagynak, s hogy meglátásaink, véleményünk és igazságunk nem is annyira jó, mint hittük!

Merjük kimondani – legalább önmagunknak –, hogy az örökkévaló értékek egyetemesek és minden emberi társadalom alapját adják. Tőlünk és a bennünket ért hatásoktól függetlenül léteznek, s hogy ezek nélkül nem lehet boldogan élni, csak egymást piszkálva, magunkra maradva vegetálni. S ha mindezt kimondtuk, merjünk az örökkévaló értékek mentén tájékozódni, élni és cselekedni! Ez az, ami mindenkor reményt, esélyt és erőt ad a félelem leküzdéséhez.

A szerző újságíró, a Magyar Televízió örökös tagja

Borítókép: Kudlik Júlia (Fotó: Havran Zoltán)