Fölöttébb vidám volt egy sorkatona élete a kilencvenes évek első felében, erről volt szerencsém személyes és nehezen feledhető benyomásokat szerezni. Különösen, hogy az adott sorkatona ama „tréfával” kezdte fegyveres szolgálatát, hogy két diplomával a zsebében a rá jellemző fölényes, ugyanakkor megnyerően szerény gesztussal lemondott az altiszti karrierről, és bárgyú mosollyal az arcán ragaszkodott ahhoz, hogy mezei sorkatonaként védhesse a hazát. Eme döntésére a benne egyébként ritkán feltörő demokratikus sugallatok sarkallták, feledve minden végzettséghez, szaktudáshoz vagy más cifra, úri előjoghoz fűződő vélt vagy valós előnyt.
Nem volt jó ötlet, és erre az érintett sorkatona nagyon hamar rájött.
Arra talán egy másik alkalommal kitérek majd, milyen számottevő tapasztalatok megszerzésére ösztökélte mindez az érintett sorkatonát a 37. II. Rákóczi Ferenc Pontonos Hidász Ezred mindig vidám és a felhőtlen szórakozásról folyamatosan gondoskodni tudó kollektívájában, különösen egy-egy havas, jeges folyón történő első lépcsős átkelési gyakorlat alkalmával.
Most nem erről szeretnék beszélni, hanem a pornófilmről. Egészen pontosan arról a pornófilmről, amelyet a világűrben néztek a magyar és szovjet űrhajósok az Interkozmosz elnevezésű többlépcsős, zárt körű társasági esemény keretein belül.
A világ hadtörténete szempontjából talán könnyen zárójelbe tehető katonai szolgálatom és a világűrben megtekintett pornófilm között egészen laza kapocs említhető; jelesül, hogy a 37. II. Rákóczi Ferenc Pontonos Hidász Ezred soraiban eltöltött felhőtlen időszakot követően a hazai vizekhez közelebb evezve a kecskeméti ROVKI (Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézet) fegyveres védelmében vállaltam oroszlánrészt. Azért azt minden szerénytelenség nélkül leszögezhetjük, hogy nem is mert az ottlétem alatt senki támadást intézni a bázis ellen, gondolom, ebben inkább jelenlétem elrettentő hatása érvényesülhetett, semmint más, stratégiai megfontolások.
Ellenben érdekes vendégei voltak ennek a kutatóintézetnek. És mivel akkoriban már – mintegy önkritikát gyakorolva – feladtam belső ellenkezésemet az altiszti és tiszti pálya iránt, s már kvázi haditudósítói munkaköröm eljövendő tudatában, persze csak amikor a bázis védelme az elrettentő jelenlétem révén ezt lehetővé tette, szívesen készítettem interjúkat az intézet jeles látogatóival.
Szóval… Arról a bizonyos pornófilmről Farkas Bertalan mesélt nekem.
A következőképpen történt az eset:
Az Interkozmosz zárt körű repüléseire minden ország űrhajósa vitt magával egy videókazettát az űrállomásra. Mondván az elvtársak a sok űrkutatás közepette nyilván szórakozni is kívánnak majd, ebben pedig a szocialista országok televízióinak gazdag választéka messzemenőkig a segítségükre lehet. A magyar videókazetta összeállításában a legendás Zsurzs Éva segédkezett, és persze a biztonság kedvéért egy pszichológus főorvos is közreműködött a szelektálásban, mert hiszen nagyon nem mindegy, az orbitális pályán keringő fiainkra az elébük tálalt audiovizuális szórakoztató csomag tartalma milyen nyomasztó vagy elkerülendő érzelmekkel hat.
Ahogy Farkas Bercink mesélte, a videóanyaggal kapcsolatban többféle elvárást fogalmaztak meg. A nemzeti jelleg megőrzése mellett nyilván a tartalomnak internacionalista szellemiséget kellett sugároznia, s úgy kellett szórakoztatnia, hogy megkérdőjelezhetetlenül magas művészi színvonalat képviseljen az anyag.
A magyar videómix meglehetősen excentrikusra sikeredett. A Szózattal kezdődött, aztán egy összeállítás következett az Országházról. Aztán jött egy mély, befelé nézős vers, majd a Magyar Néphadsereg művészegyüttese szándékozott elkápráztatni a világűrben lebegő nézőközönséget. Később – Farkas Bertalan emlékei szerint – egy, a család jelentőségéről szóló beszélgetés következett, majd, mintegy megsejtvén, hogy a szórakoztató faktor valamelyest hiányt szenved az összképet illetően, Szűcs Judit egy dala jött, amelyet a művésznő szűk, testhez álló ruhában adott elő.
Az elfogadóbizottság feje, egy magas rangú elvtárs a videó ellenőrzése folytán ennél a pontnál hördült fel először. Állj! Mi ez, elvtársak? A mix összeállítói sápadtan jelezték, hogy Szűcs Jutka a Berci kedvenc énekesnője, hát ezért került fel a dal a válogatásra.
Szó sem lehet róla, következett a dörgedelem. Mit gondolnak az elvtársak, ha majd a hónapokig nőket nélkülöző szovjet űrhajós elvtársak meglátják a csinos énekesnő elvtársat… Mi lesz szegény Bercivel, ha ezek a kiéhezett szovjet fickók…
Hát így nem került a világűrbe Szűcs Jutka dala. De ezzel még nem volt vége a nyugati világ ópiumának számító, fülledt erotika kigyomlálásának az ominózus űrvideóból. Ugyanis cirkuszi varietészám következett, melyben egy hölgy igen rövid szoknyában produkálta magát. Az egyik dobásnál ráadásul a meglebbenő miniszoknya alól még a fehérneműje is kivillant… Állj, bődült fel az elfogadóbizottság feje megint. Mi volt az ott? Szó sem lehet róla, hogy ilyen erotikus léhaságokat nézzenek az elvtársak a kozmoszban!
Így aztán bizonyos, itt nem részletezendő szakmai vitákat követően nagy nehezen elkészült az abszolút szexmentes és szórakoztatófaktor szempontjából korlátozottan átütő erejű videó, amelyet Berci annak rendje s módja szerint fel is vitt magával a világűrbe.
Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor Moszkvában az elvtársak megmutatták, milyen „egyéb” videótartalmakat visznek fel a kozmonauták. A magyarok feltételezték, hogy majd csasztuskák, esetleg néhány Majakovszkij-idézet sokkolja őket, de az a helyzet, hogy nem egészen ez az élmény várt rájuk.
Az első kockák után elállt a lélegzetük; egy, a ZDF által készített ízléses pornófilmet láttak. Gyönyörű emberpár szeretkezett a képernyőn, lágy zenére, sejtelmes gyertyafényben – nem csoda, ha a Majakovszkijra és csasztuskákra számító magyar küldöttség kezéből kiesett a jegyzeteléshez használt toll.
Hogy nem lesz-e ebből baj? Ugyan, felelték a derék szovjet elvtársak. Az asztronautáink egész nap szigorú időbeosztás szerint dolgoznak ott fönn. Néha nem árt emlékeztetni őket arra, a földi élet igen szép. Sok élmény várja még őket idelenn…
Meglehetősen tanulságosnak találtam a történetet, elvárásokról, prekoncepciókról, szervilitásról. Élményekben gazdag, ám hadtörténeti szempontból csakugyan nem kimondottan jelentős katonai pályafutásom ilyen és ehhez hasonló tapasztalatok és élmények sokaságával telt, és ez a történet azóta is sokszor eszembe jut.
Mint ahogy az is, amikor alig tizenkét évesen, 1980. május 26-án este a Magyar Televízió megszakította adását, és a képernyőn feltűnt a bajkonuri űrközpont kilövőkomplexuma. Soha nem felejtem el azt a büszkeséget és izgalmat. A mi fiunk kijut a világűrbe!
Arról, hogy mi mindent vitt fel oda, akkor még nem tudtam.
Tegyük hozzá, egyszer azért jó lenne olvasni ezeknek az időknek a nem hivatalos krónikáját is…
Borítókép: A Szojuz MSz-10-es orosz űrhajó a levegőbe emelkedik (Fotó: MTI/AP/Dmitrij Loveckij)
