A Dunánál

Adott egy közkedvelt terület, amellyel nagyot nyerhetne a főváros és annak lakossága.

Budapest, 2017. július 22. Napozóágyak a Duna Budapesthez közeli Római-parti szakaszán. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Faludi Imre

Kétezerhuszonkettő, májusi vasárnap délután. Tény: ami ősszel és télen a Normafa, az a jobb idő eljövetelével Római-parttá válik: a budapestiek kiözönlenek a városból, és gyerekestül-kutyástul lesétálnak a Dunához. A Normafán sétálást persze kirándulásnak csúfoljuk, a Rómain meg korzózunk – már ha szerencsénk van, és nem üt el egy csapat biciklis. A part menti kis utcán ugyanis, ahol lassú tempóban sétálnak az emberek kicsi gyerekekkel, a bringások úgy gondolják, hogy normál tempóban tekerhetnek közöttük, bármit mondjon is a KRESZ. Fürge mozdulattal rántjuk el a kutyákat, amikor egy csapat éppen vadul csengetve halad el az út közepén. A Duna vizébe ugyan belemenni már nem lehet, de kocsmák és éttermek összevisszasága biztosítja a part menti lazulást, ameddig a szem ellát. A hömpölygő tömegben egyszer csak valaki felkiált: nahát, ez a hely legutóbb még nem is volt itt! Balról a földre fröccsen az egyik sütödéből némi olaj, mire egy rémült anyuka macska gyorsaságával kapja fel a becsapódás útjából kisfiát. Korzó vagy vurstli?
Az elmúlt évekkel ellentétben idén végre megtapasztalhattunk némi tavaszi átmenetet, ám május közepén berúgta az ajtót a kora nyár. A balatoni vízhőmérséklet is hamar megemelkedett, így megkezdődhetett a strandszezon. Múlt csütörtökön az egész országban harminc fok feletti klímában izzadhattunk, a Balaton már helyenként a huszonkét fokot is elérte, így a vakáció előtt egy hónappal, május 16-án a MÁV-nál elkezdődött az előszezon, mi pedig már alig várjuk az első csobbanást, hogy aztán panaszkodjunk az árakról, az ezer forintos lángosról, a túl vastag palacsintáról és a még mindig velünk élő szocialista realizmusról. A part menti büfék szebb napokat megélt műanyag székei, a giccses fafaragások és megfakult napernyők vajon együtt járnak a hazai vízparti üdülés fogalmával?
A III. kerületi Római-part helyzetét sokévnyi huzavona után továbbra sem sikerült megoldani. A római-parti mobilgátprojektet leállították ugyan, de még mindig óriási kérdőjel, hogy mi lesz helyette, ugyanis gát nélkül egy nagy áradás mintegy ötvenötezer embert érintene. A főváros állítólag jelenleg is készíti a Duna-parti építési szabályzatot, míg a hullámtéri, azaz kerítésvonal mögötti telkekkel kapcsolatos szabályozás a III. kerület hatásköre, amiről a kerületi építési szabályzat Duna-partot érintő része rendelkezik. A DK-s Kiss László polgármester azonban tavaly leállíttatta ezt a folyamatot, majd az egész szabályozás felügyeletét átadta a Fővárosi Önkormányzatnak, így összességében az látható, hogy a terület rendezését és a gátkérdést tekintve ide-oda labdázik a kerület és a városvezetés, és senki nem mer kezdeni vele semmit…
Mindeközben felpörögtek az ingatlanértékesítések is: eladták például az ikonikus Bivalyos vendéglőt, és a Nánási út és a Királyok útja sarkán lévő zöld területet végül csak civil összefogással tudták megmenteni. A Római-part a város (sokadik) óriási lehetősége lenne, ám ugyanazt a gyakorlatot látjuk, mint a balatoni települések zömének rendezetlen vendéglátásában vagy a VII. kerület bulinegyedét övező, immáron lassan évtizedes nyűglődésben: koncepció, az nincs, de mindenki irtó sok pénzt akar keresni, és lehetőleg minél rövidebb idő alatt. Aztán persze jöhetnek óraműpontossággal a szezon eleji cikkek a pocsék, ám cserében túlárazott büfékről, a vizezett sörről, az elszálló szállásköltségekről és az ízléstelen, szedett-vedett dekorációról, valamint arról, hogy már megint alig akad munkaerő, de az is drága és színvonaltalan. Jöhet a Király utcában egy új burgeres, egy új romkocsma a korábban tönkremenő helyére – nem gond, egy-két év után majd ők is szedik a sátorfájukat. Jöhetnek a lakógyűlések és összecsapások, hogy szemetelnek, hangosak és pokollá teszik az ott élők mindennapjait, de legalább már a boltokban is az angol turistákra szabott árakon lehet kiflit venni.

A Római-parton ugyanez történik kicsiben mind a vendéglátás, mind pedig szervezettség és kultúra szempontjából. Adott egy közkedvelt terület, egy társadalmi igény táplálta nagyszerű lehetőség, amellyel nagyot nyerhetne a főváros és annak lakossága – amennyiben határozott kiállással végigvinné mindazt a törekvést, amely egyrészt nem pusztítja el a helyi értékeket, másrészt rendszerbe szorítja, szabályozza a nyerészkedők törekvéseit. Ahogy a Balatonnál is megjelent már olyan közös szemlélet, amely nemcsak a fáradtolajszagú, egynyári meggazdagodásban hisz, hanem a minőségben és az együttműködésben is, a magát oly sokszor felsőbbrendűnek képzelő Budapest is végre összeszedhetné a saját szemetét. A fővárosban azonban sajnos úgy tűnik, az alulról jövő kezdeményezéseknek egy fokkal mindig nehezebb dolguk van.

Borítókép: Napozóágyak a Duna Budapesthez közeli Római-parti szakaszán (Fotó: MTI/Faludi Imre)