Zajlanak az érettségik, a vizsgaidőszak, és hamarosan jönnek a záróvizsgák. A becsületes diákok heteket, hónapokat készülnek egy-egy megméretésre, az élelmesebbek viszont inkább a segédeszközök beszerzésével töltik az időt. Bizonyos tárgyak esetében megértőbb a közönség, tízezres oldalszám nyomán kevésbé csodálkozik, ha a hallgató feladja, és inkább a technikához nyúl. Korábban virágkorukat élték az apró fülesek, amelyek még rövid haj esetében sem látszottak. Ezekhez tartozott mikrofon, az egész rendszer a delikvens telefonjára volt kötve, a vizsgázónak a telefon túloldalán hallgatódzó segítő diktálta le a tételét. Miután a vizsgázó bement, kihúzta a tételt, felolvasta a számát és a címét. A rendszer negatívuma a viszonylag kis hatótáv volt, így a segítők rendszeresen az iskola WC-jében voltak kénytelenek várakozni, ami magában hordozta a lebukás veszélyét. A technológia fejlődésével a hatótáv is nőtt, azonban a tanszékek felébredtek, és olyan speciális eszközöket szereztek be, amelyek érzékelték a tiltott eszközök használatát. Akadt is ennek nyomán felfüggesztett vizsga.Az okoseszközök fejlődésével általánossá vált a telefonba írt puska, lementett pdf, majd mikor megtiltották a mobilhasználatot a vizsgák során, az információk átkerültek az okosórákra. Ma már éppen ezért sok helyen nemcsak az okostelefonokat, de az órákat is elveszik a vizsgázóktól. Visszatérnek tehát a klasszikus módszerek. A bevihető szöveggyűjtemény, függvénytáblázat, térkép vagy szótár, esetleg a kar kidekorálása, a cipőbe vagy kézgipszbe rejtett cetlik és a #metoo mozgalmat meglovagoló szoknya és átlátszó harisnya alá rögzített papírlapok. Ami nem nyomozható, mert az zaklatás.
A segítségeknek köszönhetően (is) évek óta elfogadható eredmények születnek az érettségiken. Majd jön az egyetemi megdöbbenés, hogy a tanárok mi mindent várnának el a hallgatóktól. Történt egy hazai neves egyetemen, hogy a bölcsészhallgatókról kiderült, soha életükben nem hallottak Henry Higginsről. Nem jártak színházban, hogy megnézzék a My Fair Ladyt, nem olvastak George Bernard Shaw-t. A tanár tehát elkezdett mesélni Eliza Doolittle-ről és a cockney akcentusról. Kiderült, ez sem ismert fogalom. Akkor menjünk tovább, hol beszélik a cockney-t? A diákok igaz, jártak Londonban, de Kelet-London földrajzi elhelyezése már gondot okozott, mint ahogy az is, hogy Canary Wharf története a dokkoknál és a dokkmunkásoknál kezdődik, mert sem a dokk, sem a matróz nem volt ismert kifejezés. Más alkalommal Hitchcock került szóba. Ám a valaha élt egyik legnagyobb filmrendező ma „unalmas”, így sem a Psycho, sem a Madarak nem szerepel a megnézendő filmek listáján, sőt még létezésükről sem tudnak sokan.Nem volt ez mindig így. Nemrég került fel az HBO Maxra a 2010-es évek egyik legnagyobb kedvenc sikersorozata, a Vámpírnaplók. A Twilight-lázat meglovagoló sorozat 2009-ben indult Amerikában, összesen nyolc évadot élt meg, és két spinoff sorozatot (az eredeti sorozat mellékszereplőjének történetét elmesélő külön sorozat) inspirált. Legelső részében a főszereplő megijed egy varjútól, majd ezt a Madarakra utalva meséli el a másik főszereplőnek. Tehát tizenhárom évvel ezelőtt az amerikai tinédzsereknek még fogalom volt Hitchcock.
Még korábban, a 2000-ben indult Szívek szállodája arról volt híres, hogy minden egyes rész tobzódott a (pop)kulturális utalásokban. A színészek be is vallották, hogy a sorozat nagy részében fogalmuk sincs, miről beszélnek. A rajongók azonban időt nem sajnálva keresték ki az összes utalást, és maguk nem merték bevallani, hogy korábban nem tudták, miről van szó. Akkoriban tehát nem a tudatlanság volt a sikk. Ma viszont nem az számít menőnek, aki megtanulja a tételeket, hanem az, aki minél jobban tud csalni.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
