Nem várt gondokkal jár az eurázsiai hódok visszatelepítése

Százötven évig egy sem volt, most tízezer körül lehet a hazai hódok száma. Ez évtől október és május között az állat megfelelő engedélyek birtokában gyéríthető. Azt a környezetvédők is elismerik, hogy valamit tenni kellett a társadalomban növekvő ellenérzések miatt.

European beaver Fotó: PATRICK PLEUL Forrás: Europress/AFP

Az egerszalóki Dózsa György utca elején állunk meg két kosárpalánk-maradvány közelében – az egyiken még ott a hálótartó vas háló nélkül, a másikból csak az állvány maradt. A kiégett füves részen megyünk egyenesen a Laskó-patakig. Az apró vízfolyáshoz érve balra kanyarodunk – jobbra nem vezet út, ellenben rengeteg a szemét, amelyet a száraz gaz sem takar. 

Számítógépek, régi tévék, festékesvödrök és sitt.
A balra kanyarodó úton szintén sok a hulladék, amit nem értünk, mert éppen az orrunk előtt járt az utcában kukásautó, s ürítette ki a szemeteseket. Ha elviszik a hulladékot, akkor miért köt ki mégis egy része a patak partján? – efféle gondolatokat fogalmazunk meg a célig. A hódgátig.

Sikeres fajtamentő program

– Pár hete a vízügyi hatóság emberei elbontották az előző hódgátat, de néhány nappal később újra állt a mostani – mutat az apró patakon keresztbe épített, közel egy méter magas építményre Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője. A mű eurázsiai hód alkotása a mindössze 74 kilométer hosszú, a Bükk-fennsíkon eredő és a Tiszába torkolló patakon.

Az 1900-as évek elején az eurázsiai hód majdnem kihalt, mindössze 1200 példányból állt a faj egyedszáma. Az elmúlt száz évben az egész kontinensre kiterjedő hód-visszatelepítési programok sorozata a világ egyik legsikeresebb fajmentő programja lett, mert 2020-ban már 1,5 millió példányra becsülték az egyedszámot, ebből Európában 1,2 millió élhetett. A növekedés azóta is töretlen.

– Magyarországon az 1850-es években eltűnt a hód, és csak 1991-ben jelentek meg újra a Szigetközben az első példányok, amelyek a néhány évtizeddel korábban Alsó-Ausztriába telepített állatok leszármazottai voltak – tájékoztat Czabán Dávid ökológus, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa.

Először a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság próbálkozott hód-visszatelepítéssel, majd a WWF Magyarország is telepített hódokat, a program 1996-ban indult el a Duna–Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Gemenci erdőben. A cél az volt, hogy Európa legnagyobb testű rágcsálója ismét gazdagítsa a hazai élővilágot, előmozdítva ezzel a biológiai sokféleség fenntartását. 1996–2008 között a WWF Magyarország vezetésével összesen 234 példányt engedtek szabadon nagyobb folyóink mentén. A természetes úton érkező és betelepített családok szépen beilleszkedtek és szaporodnak, így ma már legalább tízezer példány él nálunk, és számuk folyamatosan növekszik, ami sokaknak nem tetszik.

Az eurázsiai hód tájátalakító munkássága ugyanis jelentős. A kidöntött fákból és a gallyakból várat épít, a fiatal hajtásokat elfogyasztja. Kedveli a lassú és nyugodt felszínű vízfolyásokat, egy hódcsalád ideálisan ezer méter hosszú partszakaszt birtokol. A hód szinte az összes folyónkon jelen van, az állomány folyamatosan növekszik, ezzel párhuzamosan egyre több a gond. Problémát okoz a fadöntés, a gátépítés (a kidöntött fák eltorlaszolják a víz útját), az üreg­ásás és a mezőgazdasági területeken történő kártétel. Elsősorban a kukoricaföldeken vehető észre a rágása. Ritkán, de előfordul, hogy a hódok az árvízvédelmi töltésekbe ásnak kotorékot.

Czabán Dávid szerint a hód az ember után a második leghatékonyabb tájátalakító faj. – Ezek az ökoszisztéma-mérnökök egyre gyakrabban jelennek meg emberi környezetben, ahol ez a tájformáló tevékenységük olykor konfliktusokat szül, károkat okoz. Ezért kezdték el mondani, hogy „túlszaporodott”, de ez csak gazdasági szempont. Viszont jelenléte sok helyen kifejezetten előnyös, a hódokra jellemző, kis vizű patakok és csatornák menti gátépítő és vízvisszatartó tevékenységük, különösen most, ebben az aszályos időben igen fontos és hasznos. Úgy is mondhatnánk, hogy a hódok a természetvédelem szorgos önkéntesei – összegez az ökológus.

Dedák Dalma környezetpolitikai szakértő a hódok „építéstechnológiáját” mutatja a lassú folyású Laskó-patak partján Egerszalóknál (Fotó: Mirkó István)

Kevés a természetes élőhely

A hódgátak faágakból és gallyakból állnak, egy-két méter magasak lehetnek. A réseket sárral tapasztják be a jobb szigetelés és védelem érdekében. Az egerszalóki hódgát nincs egy méter magas, és nem csak ágakból áll. Az építmény közepén sárga szélű, közepén vörös színű ördögöt mintázó műanyag pajzs, ki tudja, hogyan került oda, mint ahogy a töredezett szélű hungarocell, palalemez és sáros labda sem a természet megszokott eleme.

– Amikor azt mondják, hogy a WWF-nek köszönhető, hogy a hód elszaporodott, az nem teljesen igaz, mert az akkori kormányzat engedélyezte és szakmailag támogatta a visszatelepítést. Ezt követően a hódpopulációt már csak monitorozták: hol, milyen mértékben szaporodik. A 2010-es évek után hirtelen megugrott a létszám, és mára tízezer körüli állományra nőtt. 

Azt szokták mondani, hogy nincs természetes ellensége, hiszen például a legfőbb állományszabályozóként emlegetett farkasokat kiirtottuk, de azért azt tudni kell, hogy a kölyköket vagy legyengült példányokat a róka, a sakál és a kutya is elkapja. A különböző betegségek és az élősködők is befolyásolják az állományt – tájékoztat Dedák Dalma, aki szerint nem hódból van sok, hanem olyan vízfolyásból van kevés, ahol ezek az állatok megélhetnek.

Az uralkodó gyakorlat, hogy az árvizek gyors és biztonságos levezetése érdekében a folyók és patakok medréből kipucolják a fákat. A hódok ellenben gátakat emelnek, amelyekkel visszaduzzasztják a vizet. A Laskó-patak vizét hetven-nyolcvan centiméterrel emelte meg az egerszalóki hódgát, de az előző, magasabb alkotás ennél fél méterrel nagyobb vízoszlopot hozott létre. Dedák Dalma szerint az árvízvédelemmel sok helyen szemben áll az a tény, hogy a súlyos aszály miatt a patakban alig csörgedező vizet visszatartja a gát – az egerszalóki hódgáttól pár kilométerrel feljebb nincs víz a Laskó-patakban. 

A duzzasztott részen a parti növényzet vízben áll, a felszín alatt oldalirányban elszivárgó folyadék széles sávban táplálja a növényzetet. Valóban félni kell a villámárvizektől, de ezen a helyen olyanok a terepviszonyok, hogy egy nagyobb áradat sem veszélyeztet épületeket. – Amit itt nem tűrnek, azt a Duna–Tisza közi Homokhátságon gazdálkodó emberek üdvözlik. Ahol van hódgát, ott védik, mert visszatartja a vizet – tájékoztat a WWF munkatársa.

A hódok kártételének visszaszorítása nem egyszerű feladat. A július végén közzétett jogszabály alapján az eurázsiai hód bekerült azon fajok közé, melyek „közegészségügyi okból, a légi közlekedés biztonsága, az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése érdekében” riaszthatók, elejthetők, gyéríthetők, állományuk szabályozása engedélyezhető. A rendelet szerint a hódokat október 1. és március 31. között engedéllyel lehet gyéríteni.

– A gyérítés mindig a legutolsó lehetőség kell hogy legyen, számos egyéb riasztási és távoltartási módszer létezik, amelyek sokszor vezetnek eredményre. Emellett tagadhatatlan, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlennek tűnik a nagyobb egyedszámú gyérítés. A növényevők ragadozók hiányában addig szaporodnak, amíg elég életteret és élelmet találnak maguknak. Az, hogy a természet szabályozza önmagát, nagyon szépen hangzik, de már régen nem igaz. Ember uralta tájban élünk, ahol az emberi tevékenység hatásai sokszor felülírják a természetes folyamatokat – ismeri el a korlátozás szükségességét Czabán Dávid.

Itthon nem védett

A jogszabály-módosítással a hód lekerült a hazai védett állatok listájáról, de az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajok listáján továbbra is fenn van, pénzben kifejezett értéke is ötvenezer forint maradt, tehát továbbra is természetvédelmi oltalom alatt áll. Az eurázsiai hód állományát természetvédelmi engedéllyel eddig is lehetett gyéríteni, ha valamilyen közérdeket lehetett igazolni. 

Ilyen például az árvízvédelmi fenyegetettség (a töltésben ássa az üregét), vagy az élet- és vagyonvédelemben okozott fenyegetettség (rádőlhet az emberekre a megrágott fa, vagy beszakad az autó alatt az út). A kukoricáját megrágó hód miatt a gazda eddig csak természetvédelmi kártalanítást kaphatott, bár jellemzően nem merültek fel ilyen igények, most viszont már kérhet engedélyt a rágcsáló riasztására, gyérítésére, ha természetvédelmi érdeket nem sért, és más célravezető megoldás nincs. 

Az erdőállománynál szintén ez a helyzet. A befogásra konkrét időszakban ad lehetőséget a rendelet, de Czabán Dávid szerint lehetnek olyan érzékeny helyek, ahonnan azonnal ki kellene fogni a hódokat, ha ott megjelennek, akár nyáron is. Ilyenek például a botanikus kertek.
Az egerszalóki hódgát mellett hiába vártuk az ökoszisztéma-„mérnökök” felbukkanását. Visszahúzódtak az üregükbe. A gát elkészült, a hőség rekkenő, majd éjjel előjönnek.

Kipusztult, majd visszatért

Hazánkban korábban kihalt állatfajok egyre több példányát észlelik. A medve magyarországi kipusztulását a XX. század elején könyvelték el, a farkasok, hiúzok eltűnését a század közepére tették, bár szórványosan még láttak egy-egy állatot. Az újabb észlelések az 1980-90-es években szaporodtak meg. 

A hiúz már az 1970-es évek végétől élt a Börzsönyben, 1987-től 1995-ig folyamatosan találtak hiúznyomokat, azután tíz évre eltűnt az állat. Legközelebb 2005 novemberében észlelték a jelenlétét, ahogy azóta minden télen. Hiúzból most pár tucatnyi élhet a Börzsönyben, a Mátrában az Aggteleki-karszton és a Zemplénben összesen. 

A Bükk területén két-három szaporodó farkasfalkáról tudnak. Medve is egyre sűrűbben tűnik fel az északi megyékben. Szlovákiából téved át időnként egy-két példány, de tartós megtelepedésükre eddig nincs bizonyíték.

Borítókép: Gondot okoz az állatok fadöntése, gátépítése és az üregásás (Fotó: Europress/AFP)