Baloldali agresszió a múltban és a jelenben

Aki abban hitt, hogy a Szovjetunió széthullásakor a mögöttes ideológiának egyszer s mindenkorra befellegzett: tévedett.

Frankfurt, 2012. május 19. Tüntetõk Frankfurt üzleti negyedében 2012. május 19-én. A bankrendszer és a megszorítások európai politikája ellen tiltakozó úgynevezett Blockupy-mozgalom által szervezett megmozduláson legalább húszezren vettek részt. A Blockupy szakszervezetek, a kapitalizmust és a globalizációt bíráló szervezetek és mozgalmak - például az Attac és az Occupy (Foglald el) -, illetve egy német parlamenti párt, a reformkommunista Baloldal laza szövetsége. (MTI/EPA/Roland Holschneider) Fotó: Roland Holschneider

Ha a világ uralkodó politikai áramlatait az egyszerűsítés igényével bal- és jobboldaliként különítjük el – hangsúlyozva, hogy a határvonalak nem egyértelműek, és a kitűzött célok között is rengeteg az átfedés –, azt azért megállapíthatjuk, hogy a politikai erőszak nem elsősorban a hagyományos értékek, a kényelmes polgári létet megalapozó állandóság és a hazafias alapú nemzeti összetartozás horizontján mozgó konzervativizmus sajátja, sokkal inkább az ismétlődő jelleggel a társadalmi elégedetlenséget felszítani és meglovagolni igyekvő, minduntalan forradalmi változásokat sürgető, sőt e célokért fizikai erőszakra is felhívó baloldali irányzatoké.

Teljesen mindegy, hogy a nagy októberi szocialista forradalomról – értsd a német titkosszolgálat által finanszírozott pétervári puccsról –, Mao Ce-tung tízmilliók halálát okozó „kulturális forradalmá­ról”, a pszichopata Pol Pot baloldali rezsimjének módszeres népirtásáról, a Kim Ir Szen által alapított koreai kommunista dinasztiáról beszélünk-e, vagy a napjaink Amerikáját lángba borító erőszakos BLM-mozgalomról, illetve az ehhez ezer szálon kötődő, önmagát erőszakosan elfogadtatni igyekvő genderideológiáról.

Aki abban hitt a Szovjetunió széthullásakor, illetve a baloldali rezsimek történelmi lenyomatának tükrében, hogy a mögöttes ideológiának egyszer s mindenkorra befellegzett: tévedett.

Kiderült, hogy a szovjetbirodalom csak kurta epizód volt a történelemben, és az „eszme” napjainkra némi alakváltást követően, mint valami vírusmutáció, ismét megjelent. Csak ezúttal nem konkrét társadalmi osztályokat támad, hanem például a deviancia elfogadtatásának erőltetésével a normalitást, a társadalmi kohéziót. A módszer, a fizikai erőszakhoz viszonyulás azonban nem sokat változott.

A harc még nem ért véget – A baloldali erőszak története és aktualitásai címmel két német történész kutató, Klaus­ Schroeder, a Berlini Egyetem professzora és Monika Deutz-Schroeder, a Német Szocialista Egységpárt Történetét Kutató Intézet főmunkatársa tanulmánykötetben mutatja be a baloldali erőszak történelmi gyakorlatát, amelynek szellemi és módszerbeli előzményei a vérgőzös párizsi forradalom időszakában gyökereznek.

A harc még nem ért véget című kiadvány borítója

Mint írják: a baloldal, amióta csak létezik, mindig új, békés és igazságos korszakot ígér, ahová a vezetésével az emberiség eljuthat, ugyanakkor büszkén hirdeti az erőszak szükséges voltát. Mindmáig erkölcsös célokra hivatkozva igazolja legerkölcstelenebb tetteit is. A cél az, amelyet teoretikusaik aktuálisan kijelölnek. Ahogy a baloldali extrémizmust védelmező megmondóemberek – túlnyomóan baloldali szociológusok és zsurnaliszták – ismételgetett érvei szólnak:

A baloldali erőszak a jobboldalihoz képest szinte szóra sem érdemes. Aki a baloldali erőszakot hangsúlyozza, az a jobboldalit relativizálja. A baloldali erőszak jó erőszak, mivel magasabb rendű célokat szolgál. A jobboldali ezzel szemben gonosz, mert a gyűlölet vezérli, és a gyengébbekkel szemben irányul. A baloldali erőszak, ha politikailag nem is, morálisan azonban mindig igazolható.

Az utcai erőszakot egyfajta varázsformulával élve „polgári engedetlenségként”, azaz a demokratikus jogok legitim érvényesítéseként jelenítik meg – mutatnak rá a szerzők, akik sorra veszik és elemzik az elmúlt évtizedek baloldali utcai militarizmusának példáit és módszertanát.

A kötet a baloldali politikai erőszak eszmetörténeti forrását, fejlődését és napjainkban is jellemző megnyilvánulásait veszi számba, természetesen németországi eseményekre összpontosítva.

Értékét elsősorban az adja, hogy átfogó képet nyújt a baloldal szellemi és fizikai agressziójáról, ennek gyökereiről és működéséről. Külön értéke, hogy a szerzők németek, akiknek volt bátorságuk levenni a hazájukban az értelmiségi lét kötelező részévé vált „politikai korrektség” szájzárát.

(Klaus Schroeder–Monika Deutz-Schroeder: A harc még nem ért véget. Századvég Kiadó, Budapest, 2022, 360 oldal. Ára: 3990 forint)

Borítókép: Balos erőszakos tüntetők Németországban (Fotó: MTI/EPA)