A túlnyomó többség szerint ötven éve, Bobby Fischer letűnése óta nem volt ennyire puskaporos és megosztott a nemzetközi sakkélet. Miután kikapott Hans Moke Niemanntól, Magnus Carlsen szeptember elején visszalépett a Saint Louis-i tornától, majd kimondatlanul csalással vádolta meg amerikai ellenfelét. A sors fintoraként a két sakkozó rögtön a következő tornán találkozott egymással, de a parti elmaradt, a norvég világbajnok inkább játék nélkül feladta a játszmát.
Jónás Laci kecses mozdulattal felemelte a d4 mezőn álló futóját, a levegőben komótosan végigfuttatta a nagyátlón előbb az a1, majd a h8 mező irányába, de mert egyik választás sem tetszett neki, visszatért a kiindulópontra, s a mozdulatsort megismételte a g1–a7-átlót követve, majd miután ezzel is végzett, visszatette a futót d4-re, rezzenéstelen arccal lenyomta a sakkórát, és beírta a lépést. A játszmát később megnyerte – éppen ennek a lépésnek köszönhetően, hiszen az adott végjátékban úgynevezett tempókényszer állt elő, magyarán, akinek lépnie kellett, az veszített.
Az eset valamikor a nyolcvanas évek elején történt a Pest megyei sakkcsapatbajnokság másodosztályában. Hasonló stikli ezen a szinten is már-már elképzelhetetlen volt, s bocsáttassék meg, éveken át dőltünk a röhögéstől, valahányszor csak felidéztük e partit. Társunk egyedi megoldását már csak azért sem tekintettük csalásnak, mert talán ő maga sem volt tisztában azzal, hogy a megfogott figurát végül ugyanoda tette vissza. A jelenet sokkal inkább illett rövid kabaréba, mint a versenysakk kereteibe.
Hasonló derűs történet a nagymesteri gyakorlatban persze teljesen kizárt, a profi játékosok azt is észlelik, ha egy ritka változatban valaki szokatlan lépéssel igyekszik meglepni az ellenfelét. A csalás, legalábbis annak a gyanúja azonban egyidős a sakkozás történetével. Manipuláció voltaképpen Kempelen Farkas híres sakkgépe is, amelynek mélyén, jól tudjuk, egy mélynövésű, kiváló sakkjátékos rejtőzött. S pontosan utal arra is, hogy a sakkban a csalás külső segítség igénybevételét jelenti. Magyarán, ha valaki súg. De hogy ki súg és hogyan, az már bajosabb kérdés.
Szintén gyerekkori élmény, beismerem, megesett, hogy az országos versenyeken az edzőm, miközben a partimat figyelte, egy-egy lépés után néha kacsintott egyet. Nem egyezményes jelként, ha akarom, csak biztatásképpen, de lehet, hogy így nyugtázott egy-egy húzást. Az edző, szülő, csapattárs, néző jelenléte mindig okot adott a gyanúra, éppen ezért az országos utánpótlástornákon már sok-sok évvel ezelőtt kitiltották a nézőket a versenyteremből.
S ne gondoljuk, hogy csalás csak amatőr szinten fordul elő. Nem olyan rég, a 2010-es sakkolimpián az egyik francia sakkozó csalt krimibe illő módon. A szövetségi kapitány sms-ben kapta meg számítógép előtt ülő társától a legjobb lépést, ő pedig a helyezkedésével kódolta a szükséges húzás mezőjét, egy-egy játékos mögé állva fedett le ily módon két-két vonalat és sort, s nagymesteri szinten az már nem jelent problémát, hogy a helyes lépés mezeje b2 vagy h7.
A 2006-os Vlagyimir Kramnyik–Veszelin Topalov világbajnoki döntő pedig egyenesen „toiletgate” néven híresült el – a bolgár kihívó azzal vádolta meg Kramnyikot, az orosz címvédő azért jár túl sűrűn a mosdóba, mert ott vesz igénybe külső segítséget. Mondjuk egy elrejtett telefont vagy bármilyen, internetes kapcsolatra alkalmas kütyüt.
A fent említett esetek a sakkhoz tapadó gyanús játszmák elenyészően szűk körét alkotják. Élőben, a tábla fölött ugyanis szinte lehetetlen nem megengedett eszközhöz folyamodni. Sakkolimpiákon például a terembe lépés előtt detektoros kapun haladnak át a résztvevők, s nemcsak a mobiltelefont, de még a karórákat is előzetesen le kell adni, sőt a szemüvegeket is megvizsgálják, nincsenek-e „okosítva”. Szűk körű, tíz–tizenhat fős szuperversenyen nem ennyire nagy a szigor, ott azonban hatalmas a figyelem, a játékosok minden rezdülését kamera pásztázza.
Csalni elsősorban online játszmákban lehet. S bizony nem csak az amatőrök élnek ezzel a lehetőséggel. Kevésbé köztudott, hogy a pandémia, a bezártság két éve alatt a sakk népszerűsége megsokszorozódott. Kényszerből profi játékosoknak is így szerveztek tornákat, s a járvány elmúltával nem szüntették meg ezt a módit, a világbajnok Magnus Carlsen mellett több kiválóságot felvonultató Generációs Kupa is így zajlik napjainkban. S noha éppen a csalás lehetőségét minimalizálandó a sakkozók kamera előtt ülnek, a partikat pedig rapid időbeosztás mellett játsszák, technikailag persze így sem kivitelezhetetlen, hogy a játékosok látószögében, a kamera holtterében legyen egy másik kivetítő, ahonnan segítséget kaphat az illető.
Hans Moke Niemann történetesen már kétszer is lebukott. Egyszer még kisgyerekként, tízévesen, de az egyik ismert oldalon, a Chessbase-en jelenleg is felfüggesztés alatt áll csalás gyanúja miatt. A világbajnok tehát nem pusztán gyerekes sértődés miatt lépett vissza az év legrangosabb versenyétől, a Saint Louis-i Sinquefield Kupától, miután a harmadik fordulóban kikapott Niemanntól. A vezető nagymesterek többsége sem mer egyértelműen állást foglalni. A gyanú ugyanis nyilvánvaló. Bizonyíték ugyanakkor nincs.
A világbajnok cselekedetét úgy értelmezhetjük, hogy keresztes háborút indított. E hadviselés, a történelemből tudjuk, ha a célja szent ügyet szolgál is, az eszközökben nem válogat. A győzelem csak átmeneti, a veszteség viszont felbecsülhetetlen.
Borítókép: Magnus Carlsen norvég sakkvilágbajnok (Fotó: MTI/EPA/ANP/Olaf Kraak)
