Több éven át volt a hétvégi programom a megyei futballmérkőzések látogatása. Sajátos bájuk és hangulatuk van. Az nyilvánvaló, hogy igazi közösségszervező erő, hiszen meghatározó esemény a kistelepüléseken.
Az egyszerű ácsolt lelátó vagy a korlát melletti állóhely, a lelkes futballisták és szurkolók kellemes emlékként maradtak meg, de még az is, amikor parlagfű nőtt a pálya közepén. És még akkor is, ha időnként nem is a legválasztékosabban, nem szalonképesen fogalmazták meg a mondanivalójukat a pálya körül állók.
Hátsó füves – Egy eltűnő futballvilág képei címmel kiállítás volt látható Sátoraljaújhelyen a Kazinczy Ferenc Múzeumban. „Barangolás a magyar futball rejtett tájain, ahol a csapat sorsa meglepő élességgel rajzolja elénk a kistelepülések társadalmi kihívásait: a falusi oktatás küzdelmeit, az elvándorlás hatásait, az öregedő lakosság megváltozott igényeit, a cigányság kiútkeresését” – olvasható a kiállítás bevezető plakátján.
Csillag Péter újságíró és a részt vevő fotóriporterek országjáró sorozatának vizuális és tárgyi összegzése a tárlat. A zempléni futballtörténelem közelmúltját emberközeli fotók mutatják be, amelyek a falusi labdarúgás kiveszőben lévő világának talán utolsó pillanatfelvételei. Ezenkívül látható a bekecsi kispad és szögletzászló, színes válogatás sok esetben már megszűnt csapatok mezeiből és nem utolsósorban Pályaszéli költészet címmel az edzők, szurkolók, „fociszakértők” nemegyszer szarkasztikus mondatai olvashatók az egyik falon.
Az edzők soha nem elégedettek, és egy kis iróniáért sem kell a szomszédba menniük: „Ifista? Ez a gyerek? Legfeljebb nyolcadikos! Csak megbukott az oviban alvásból meg gyurmából.”
