1848-as hősök és álhősök Trianon árnyékában

Az 1848–49-es szabadságharc rég elfeledett mementóját, a Honvédmenház épületét 150 évvel ezelőtt, 1872. szeptember 29-én, a pákozdi csata évfordulóján adták át a „szent öregeknek”, az „ezüstfejű öreguraknak” – ahogyan Krúdy Gyula nevezte az egykori vitézeket.

Horthy Miklós és az utolsó negyvennyolcas honvédek találkozója Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum

– Kaposvár utolsó „48-as honvédje” 1853-ban született – Erős Károlynak hívták, és 48-as veteránnak adta ki magát. Egy újságíró utánament a történetének, és az anyakönyvből kiderítette: az álhős 1848-ban még meg sem született, csak a kortárs elbeszélések nyomán költötte történeteit, így akarván biztosítani a jobb körülményeket idős korára. Honvédegyletbe két tanú igazolásával lehetett bekerülni – mondja Ress Zotán –, aki nem tudta magát okmányokkal igazolni, az felsorolta, hogy hol és ki alatt szolgált, milyen ütközetekben, csatákban vett részt. A hadi események felelevenítése szintén hitelesítette a beszámolót. Persze könnyen kijátszható volt ez a rendszer – két tanút korsó sörrel, macifröccsel meg lehetett venni –, sokan vissza is éltek a segéllyel, nyugdíjjal és nem utolsósorban a 48-as honvédmúlttal járó erkölcsi megbecsüléssel.

A szabadságharcban mintegy 150 ezer katona vett részt, 1867-ben a többség életkora 37 és 57 év között lehetett, számuk 1890-re már negyven-ötvenezerre csökkent. 1914 decemberében 1726 nyugdíjban részesülő honvédot tartottak számon, 1920-ra alig maradtak kilencvenen. 1924-re gyakorlatilag kihalt az Országos Honvédegylet tagsága, és ezzel megszűnt a honvédegyleti mozgalom. A menházat Honvéd Rokkantházzá nyilvánítják azzal a kitétellel, hogy a mindenkori 48-asokat fel kell venni az intézménybe. Mert akkor azért még éltek közülük páran.

Pihenő veteránok a Honvédmenház előtt (Fotó: Hadtörténeti Intézet és Múzeum)

Az 1926–27-es esztendő során a Honvédelmi Minisztérium kísérletet tett a még életben lévő 48-as katonák összeírására. A kezdeményezés oka az volt, hogy az utolsó honvédet a nemzet halottjaként kívánták eltemetni országos ünnepség keretében, katonai tiszteletadással. A listára tíz név került föl, többek között a 106 éves Khun Jakabé Mátészalkáról, a 103 éves Konkoly Istváné Ócsáról, a 95 éves Szőke Istváné Szécsényből és Lebó István közhonvédé, aki a Honvédmenházban élt 95 évesen. Utóbbi nemcsak hogy köztiszteletnek örvendett, ráadásul szem előtt is volt Pesten, a Honvédmenhely lakójaként, így ő lett végül a Honvédelmi Minisztérium által hivatalosan elismert „utolsó” 48-as honvéd. Lebó 1831-ben született, Nagy Sándor első hadtestében szolgált, újoncként megkardlapozták a muszkák – fejsérüléséről orvosi bizonyítvánnyal rendelkezett. Sorsán keresztül láthatóvá válik a korszellem és az a működési mód, amely idealizálja ugyan a hőst, de azért nemzeti díszsírhelyet készít neki még életében, hogy hasznot húzzon belőle: első világháborús újoncozásnál vagy a Tanácsköztársaság kikiáltásakor akár propagandacéllal is felhasználja.

Idős harcos első világháborús katonák gyűrűjében (Fotó: Hadtörténeti Intézet és Múzeum)

Ekkorra már a XX. századnak is volt saját nagy generációja. A 48-as honvédeket az 1920-as években óriási megbecsülés övezte, létük mégis érezhető teherként nehezedett a trianoni békediktátum utáni magyar társadalomra. Letűnt hőskorszak utolsó hírmondóiként tekintett a Petőfi-szobor lábánál üldögélő, őszbe borult, kávébarna atillás öregemberekre Krúdy is: „maradjanak meg ők csak továbbra is dekorációnak az ifjúság ünnepélyein”. Lebó bácsit is vitték állami ünnepségekre és szoboravatókra, ott volt a Batthyány-örökmécses leleplezésekor 1926. október 6-án, és részt vett Vasvári Pál emléktáblájának felavatásán 1927 márciusában.

Amikor 97 éves korában elhunyt, nemzeti gyász keretében – Kossuthhoz és Görgeihez hasonlóan – felravatalozták a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, majd több tízezres tömeg sorfala között a Fiumei úti temetőbe szállították, ahol katonai tiszteletadással temették el. És ekkor kezdődtek a problémák.

– A Honvédelmi Minisztérium tízes listáján szereplő személyek közül ketten még életben voltak – magyarázza a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főelőadója. – Szőke István évek óta fekvőbeteg: elmaradt a nagy állami ünnepségekről, és a személye lassacskán feledésbe merült. Khun Jakab viszont letagadtatja családjával 48-as múltját, mert saját vallása szerinti ortodox zsidó temetést akart. A korabeli sajtóban 1928 és 1942 között még 25 „utolsó utáni 48-as honvéd” bukkant fel, számuk azonban ennél is nagyobb lehetett. Hollecsek Pál életrajzát például évekig tologattam – 1833-as születési éve miatt egyszerűen nem jött ki a matek –, de a Magyarság című folyóiratból kiderül, hogy elöljárója igazolta 48-as szerepvállalását: diákhonvédként, a korát letagadva rukkolt be, a szepesi vadászoknál szolgált dobosként, majd közhonvédként, és vitézül helytállt a küzdelmekben. Kassai lakosként a trianoni békediktátumot követően kimaradt az 1926–27-es honvédösszeírásból, szülővárosában mégis nagyszámú tömeg kísérte utolsó útjára 1930-ban. Geszti Mihály haláláról országos szinten is beszámoltak a lapok: 105 éves korában hunyt el 1935. április 4-én Nagyváradon. Ha ő vállalkozott volna a pesti költözésre – amint erre kapacitálták –, akkor aligha Lebót tekintették volna az utolsó 48-as hadfinak. Mert Geszti Mihály volt az.

A szabadságharcos aggastyánok Honvédmenháza a budapesti Soroksári úton (Fotó: Hadtörténeti Intézet és Múzeum)

Elfogyó regiment

Százötven évvel ezelőtt a Soroksári út 62. szám alatt (napjainkban Soroksári út 114.) kezdte meg működését a Honvédmenház. Az épület az 1944-es bombázások során megsérült, helyén ma irodaházak találhatók. Emlékét a Soroksári utat a Gubacsi úttal összekötő Honvédmenház utca őrzi 2008 óta. Azaz csak őrizné, mert a ferencvárosi önkormányzat mulasztásából a kis utcára mind a mai napig nem kerültek ki a névtáblák. A Honvédmenház-emlékév keretében a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) az eredeti helyszínen emlékhely létesítését kezdeményezte Ferencváros önkormányzatánál. A jubileumi emlékév szervezői, Ress Zoltán történész, Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője és Berlinger Gábor, az MHKHSZ alelnöke létrehozták a Honvédmenház hivatalos honlapját (www.honvedmenhaz.hu), és a tervek szerint még az idén elkészül az intézmény lakóinak adatbázisa is. „Kossuth Lajos regimentjének” több mint ezeregyszáz képviselője töltötte itt élete alkonyát. Az első 48-as veterán, aki beköltözött az épületbe, Zólyomi Iván százados volt.

Ress Zoltán történész
Fotó: Kurucz Árpád

A menház utolsó 48-as lakója, Lebó István 1928. július 1-jén hunyt el a 24-es szobában. Lebó bácsi, az „utolsó” 48-as honvéd sírját a közelmúltban felújították a Fiumei úti sírkertben. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény a kerek évforduló alkalmából közös kiállítással készül; Ress Zoltán szeptember 29-én előadást tart Az elfogyó regiment – Az utolsó 48-as honvédek címmel a siófoki könyvtárban. A történész kéri azon leszármazottak és helytörténészek segítségét, akiknek dokumentumai vannak egykori 48-as honvédekről
– elérhetőség: [email protected].

Borítókép: Horthy Miklós és az utolsó negyvennyolcas honvédek találkozója (Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum)