Van úgy, hogy verset olvasva a sorakozó költői képek valóságos mozit vetítenek lelki szemeink elé. Fogyasztóbarát költemények ezek sztorival, érzelemmel és gondolattal átitatva. Ilyenkor a test, a lélek és a szellem teljessége bontakozik ki. Az a szentháromság, amelyet a művészet nélkülözhetetlen ismérveként tart számon a világ.
Zsebők Csaba versei legtöbbször ilyenek, de van, hogy szó sincs történetről. Inkább mint egy jól sikerült fotó, egy pillanatfelvétel, amely hangulatba hoz. Érzékelteti a helyzetet, a táj illatát, ízét, színeit, de így is behoz gondolatot, drámát, traumát, feje tetejére állítja a kezdeti illúziót, aztán jön a csattanó is, amely vagy lezár, vagy épp továbbgondolásra késztet. Zsebők Csaba költészetének ez az oldala kifejezetten szórakoztató.
Költői hangjának legjellemzőbb vonása a végletes tömörség. Szinte kínos akkurátussággal törekszik arra, hogy mindent egy-egy végtelenül precízen megválasztott szóval mondjon el. Az egyetlen lazulás, amelyet megenged magának, az a nyelvi lelemény, a saját készítésű szókapcsolat, a geg, amellyel gyakran oldja a feszültséget.
Irigylésre méltó a tömörítésnek ez a képessége, amelyet talán még újságíróként fejlesztett tökélyre magában. Zsebők Csaba haikuszerű bonszaiversei olykor annyira tömörek, hovatovább tömények, mint a pálinka, amely gyümölcsillatával valami simogatót ígér, de aztán hirtelen keményet üt, éget és odahat.
Zsebőköt történész évfolyamtársként ismertem meg hazafias gondolkodásmódjával, érvelési tudományával, láttam újságokban és képernyőn vitézkedő, fényben fürdő és sebzett pályatársként, most pedig figyelem őt, a Balkánba beleszerelmesedett, bolgárul tudó egyetemi oktatót, aki hétvégeken magyar és délszláv népzenei motívumokat ötvöző, saját szerzeményű „világzenével” lép fel klubokban. Gitározik, énekel és versel.
A napokban jelent meg harmadik verseskötete Bűvölet, révület címmel, amelyet olvasva megállapítható, hogy mind témaválasztását, mind formanyelvét illetően – Kégl Ildikó író, költő és esszéista szavaival élve – folytonosságot mutat, „ami meggyőző érv lehet arra vonatkozóan, hogy korán megtalálta, stabilan szólaltatja meg költői hangját”.
Zsebők Csaba témaválasztása érzelemdús lényéből, kulturális és történelmi érdeklődéséből fakad. E gondolatiság ellenpontozza a díszítetlen tömörséget. Önmagáról szólva ezt így foglalja össze egyik dalszövegnek írt versében:
„Szent György kép a sarkon / időkapszula / Balkáni lelkemnek / pesti kapuja / Aztán jött kamaszként / az ősi Szófia / Macedón dallamok / bolgár otthona.”
Zsebők költeményei olyanok, hogy nem lehet őket „csak úgy” olvasgatni, élvezni a ritmikát, ízlelni a rímeket, a gondolat fejlődését. Helyette minden szót emészteni kell. Fárasztó, de megéri, legyen szó egy tengerparti láblógatós impresszióról, komoly sorskérdésekről vagy nemritkán hitvesről, vágyról, szenvedélyről vallott merész gondolatokról: „Kéjt napalmmá téve / lüktetünk / míg lehet.”
(Zsebők Csaba: Bűvölet, révület. Püski Kiadó, Budapest, 2022, 72 oldal. Ára: 1980 forint)
