A huszadik század egyik legnagyobb fizikusa volt a 125 éve született Szilárd Leó

Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1898. február 11-én Budapesten született ­Szilárd Leó. Noha Nobel-díjat nem kapott – sokan kevesebbért is kiérdemelték ezt azt elismerést –, mégis a huszadik század egyik meghatározó zsenijeként tekintenek rá.

514964472 Fotó: Bettmann Forrás: Getty Images

A huszadik század elején zseniális magyar származású tudósok sora hagyta el az országot. Egyikük, Teller Ede ekként emlékezett Szilárd Leóra: „Minden magyar közül Szilárd volt leginkább magyar. Magyar az, aki utánad lép be a forgóajtón és előtted lép ki. Eltökélt nonkonformista volt. Nem bánta, ha megsértett valakit, de sohasem követte el azt a vétket, hogy unalmas legyen. Volt egy elve, amit egy alkalommal sem szegett meg: soha nem mondta azt, amit vártak tőle.”

Egy nappal előre látni

Erre egy jellemző példa. Már Amerikában élt Szilárd Leó, amikor esküdtnek hívták bírósági tárgyalásra. A gyilkossági perben a 12 esküdt közül 11 vétkesnek, egy ártatlannak találta a vádlottat. Szilárd szavazott nemmel, mert szerinte a vád logikája nem volt abszolút meggyőző. Mivel egyhangú állásfoglalás kellett, a tárgyalást elnapolták. Másnap újra összeült az esküdtszék: 11 ártatlan és egy vétkes voks született. Az utóbbi szavazat természetesen Szilárdé volt, mert időközben lyukat fedezett fel a vádlott alibijében.
A Nobel-díjas Wigner Jenő pedig ezt tartotta fontosnak vele kapcsolatban: „hosszú életem során sok nagyon tehetséges emberrel találkoztam, de senkinek nem volt nagyobb képzelőereje, mint Szilárd Leónak. Senki nem volt nála függetlenebb gondolataiban és véleményalkotásában. Ezt a véleményt talán jobban értékelik, ha arra gondolnak, hogy Einsteint is jól ismertem.”

A gimnázium elvégzése után Szilárd Leó a Budapesti Műszaki Egyetemre iratkozott be. 1919-től a Berlini Műegyetemen tanult. Az 1920-as években a fizika szellemi központja Berlin volt. Nem csoda, hogy mérnöki tanulmányait félbehagyva fizikusnak ment. Doktori disszertációja témájául professzora – a Nobel-díjas Max von Laue – a relativitáselméletből ajánlott témát, de neki az nem tetszett. 

Hosszas fejtörés után elkészített egy dolgozatot, majd megkérte Albert Einsteint, hogy értékelje a munkáját. Einsteinnek tetszett, professzora is elfogadta a dolgozatát. 1926-ban kezdődött mintegy hétéves együttműködése Einsteinnel mozgó alkatrész nélküli hűtőszekrény kifejlesztésére, melyben mágneses pumpa keringeti a hűtőfolyadékot.

 Az ötletet az az újsághír adta, hogy egy többgyermekes anya gyerekeivel együtt meghalt, mert gázos hűtőgépük elkopott mechanikai alkatrészei katasztrófát okoztak. Szilárd és Einstein megalkotta és szabadalmaztatta az elektromágneses szivattyút. Az alacsony hatásfok miatt sosem lett belőle termék.

Egy nappal a hatalomra kerülő nácik által elrendelt – a menekülő zsidók visszatartása érdekében történő – határzár életbe lépése előtt távozott Németországból 1933-ban. „Nem kell feltétlenül okosabbnak lenni másoknál. Elegendő, ha egy nappal előbbre látunk” – ez az egyik sokszor idézett gondolat tőle. Azt már róla mondták, hogy csak a gyors, intelligens, pörgő eszmecseréket szerette. Nem volt türelme olyan emberekhez, akik nem tudtak vele szellemileg pingpongozni. Emellett rendkívül lusta volt, egyáltalán nem szeretett fölkelni reggel, rendszerint délig a fürdőkádban áztatta magát, akkor jöttek a legfontosabb gondolatai.

Gombafelhő Nagaszaki felett 1945. augusztus 9-én. Fotó: Getty Images

Németországból Londonba utazott, ahol 1933 szeptemberében meghallgatta az atommagban rejlő hatalmas energiáról a Nobel-díjas Lord Ernest Rutherford előadását, aki kijelentette, hogy az atomenergia ipari méretű felszabadítása ábrándok kergetése. Szilárd – nem ismervén a lehetetlen szót – megoldást talált az atomenergia ipari léptékű felszabadítására. Az általa is terjesztett hagyomány szerint amikor London belvárosában ballagva megállította egy piros lámpa, akkor ötlött eszébe a neutronok láncreakciója mint az atomenergia kiszabadításának lehetősége. (Barátai szerint azonban ez nem így történt, ugyanis Szilárd sosem állt meg a piros lámpáknál.) Szilárd 1934. március 12-én szabadalmi bejelentést tett a nukleáris láncreakció energiatermelésben való alkalmazására, 1936-ban az atombomba működésére.

Az Egyesült Államokba költözött 1938-ban. 1939 januárjában tudomására jutott, hogy Németországban felfedezték az urán hasadását. Szilárd és magyar emigráns tudóstársai, Wigner Jenő, illetve Teller Ede azonnal levelet fogalmaztak Franklin D. Roosevelt elnöknek, a dokumentumot Eins­tein írta alá. A tudósok arra figyelmeztették az elnököt, hogy a nácik megépíthetik az atombombát, ezért sürgették, hogy az Egyesült Államok is kezdje el a kísérleteket. 

A levél hatására indult el a Manhattan-terv. 1942. december 2-án Enrico Fermi, Szilárd és munkatársai bemutatták az első nukleáris láncreakciót egy chicagói rögbistadion egyik lelátója alatt épült grafit reaktorblokkban. A sikeres kísérlet igazolta Szilárd atomelméletét. Németország kapitulálása után Szilárd Leó megpróbálta elérni, hogy az atombombát ne vessék be Japán ellen, de igyekezete sikertelen maradt.

Találkozás Hruscsovval

Az egyre többet politizáló fizikus arról akarta meggyőzni a politikusokat, hogy az atombomba legfőbb értéke a háborútól való elrettentés lehet. 1949-ben a Szovjetunió végrehajtotta az első kísérleti atomrobbantást, ettől kezdve a hidegháború és a fegyverkezési verseny intenzívebbé vált. Szilárd elfordult a politikától, és biológiával kezdett foglalkozni. Egyszer biztosan visszatért a politikához: a szovjet vezető, Nyikita Hruscsov amerikai látogatása során Hruscsov kérésére találkoztak. Beszélgetésük legfontosabb eredményeként – Szilárd javaslatára – forródrót épült ki John F. Kennedy amerikai elnök és Hruscsov irodája között. Ennek nagy szerepe lett a kubai rakétaválság idején.

Amikor 1960-ban hólyagrákot diagnosztizáltak nála, megvizsgálta a javasolt sebészeti beavatkozás statisztikai adatait (negyven esetből egy gyógyulás), és saját kezébe vette gyógykezelését. Feleségével, Gertrud Weiss-szel megtervezték a gyógymódot. 

Az intenzív sugárkezelés eredményeként a ráknak nyoma sem maradt. A magyar származású svéd sejtbiológus, Klein György a következő történetet osztotta meg róla: Szilárd kórházban volt betegen; éppen magnóra diktált valamit, ami rendkívül szokatlan volt, mert Szilárd nem szokott diktálni.

 Bejött hozzá egy látogató, azt kérdezte tőle, hogy mit diktál. Azt mondja Szilárd, a tényeket. Hát kinek diktálja a tényeket? Azt mondta Szilárd, az Istennek. Azt mondja a látogató, de hát Isten tudja a tényeket! Azt mondta Szilárd: De nem az én verziómat!

„Gyermekkoromban két dolog érdekelt: a fizika és a politika. Valószínűleg politikai tájékozottságomnak köszönhetem, hogy életben maradtam, s a fizikának, hogy érdekes az életem” – tekintett vissza életére Szilárd Leó, akinek az volt az alapelve, hogy az ember legyen más. A lényegről gondolkodjon, a részleteket hagyja másokra. Legyen tisztességes, és a jövőre koncentráljon. Élete utolsó néhány évét kivéve mindig szállodában lakott, ahol elő volt készítve egy-két csomagja arra az esetre, ha hirtelen menekülnie kellene.

Vitában a környezettel

– Elmerengtem Szilárd León és a múlt század harmincas, negyvenes, majd ötvenes évein. Szilárd Leót egész életében hajtotta a kíváncsiság, a természet működésének megismerése, s mindezt átitatta az önmegvalósítás vágya. Mindig vitában állt a környezetével, s eközben ott is meglátott különleges összefüggéseket, ahol más csak a mindennapok rutinját vélte felfedezni. 

Kiváló példa erre a láncreakció felismerése: a múlt század elején a radioaktivitás létezése sok ember számára volt ismert, de amikor fény derült a neutronok keletkezésére a maghasadásos folyamatokban, akkor legelőször az ő agyából pattant ki a láncreakció ötlete. Egész pályafutását az alkotni vágyás hatotta át, ami idősebb korában lankadatlan békevággyal párosult. Mert az igazán jó ötletek csak akkor tudják elnyerni végső formájukat, ha béke uralkodik körülöttünk – foglalta össze gondolatait Lévai Péter akadémikus, az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója.

Szilárd Leó 1964. május 30-án szívrohamban hunyt el, a boncolás a rákbetegségnek még a nyomát sem mutatta ki szervezetében. Hamvainak harmada a Fiumei úti sírkert Magyar Tudományos Akadémia parcellájába került 1998-ban. A második harmad az Amerikai Egyesült Államokban maradt, míg a harmadik harmadot léggömbbel eresztették szélnek.

Marslakók

Francis Crick, a DNS szerepének Nobel-díjas kutatója mesélte az sztnh.gov.hu-n olvasható történetet, amely szerint Enrico Fermi egyszer kifejtette, hogy a Tejútrendszerben van legalább százmilliárd csillag, többé-kevésbé olyanok, mint a Nap. Sokuk körül bolygók keringenek, egyeseken folyékony víz is előfordul. 

A vízben a csillagfény hatására kémiai vegyületek szintézise indul meg, az óceánból langyos, tápláló leves válik. Ebből az erőlevesből civilizációk kelnek életre, velük tudomány és technika. Újabb és újabb bolygókat keresnek fel ezek az értelmes lények, bejárva az egész Tejútrendszert. Ezeknek a rendkívül okos lényeknek a figyelmét aligha kerülheti el egy olyan szép bolygó, mint a Föld. De hát akkor hol vannak? A kérdésre a jelen lévő Szilárd Leó rögtön válaszolt: „Itt vannak közöttünk. Kicsit furcsa az angol kiejtésük. Magyaroknak mondják magukat.”

Borítókép: „A vörösöknek van atombombájuk” – Szilárd Leó, a chicagói egyetem professzora a Herald American újsággal a kezében, 1949 (Fotó: Getty Images)