Oscar-díj: a nagy visszatérőket ünnepli a filmipar

Tarolt a műfajhibrid Minden, mindenhol, mindenkor és a német Nyugaton a helyzet változatlan című háborús film, ám díj nélkül távozott A sziget szellemei, a Tár, az Elvis és A Fabelman család is. A 95. Oscar-gálán érzelmekből nem volt hiány, de vajon azok kapták-e a filmszakma csúcsának számító elismerést, akik a leginkább megérdemelték?

US-ENTERTAINMENT-AWARD-FILM-OSCARS Fotó: STEFANI REYNOLDS Forrás: Europress/AFP

Kukucskálás a sajtószobában. Fotó: Europress/AFP/Frederic J. Brown

A vasárnapi gála pofon nélkül is esemény volt, és még egy szamár is volt a színpadon. Élő zene, némi bohóckodás a kokainmedvével, egy jó műsorvezető Jimmy Kimmel személyében, aki feszesen tartotta a tempót, és azért nem volt rest viccelődni a tavalyi eseményekkel: „Ha ebben a színházban bárki erőszakos cselekményt követ el az előadás során, akkor megkapja a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat, és tarthat egy 19 perces beszédet.”

Harrison Fordtól Halle Bailey-ig mindenki emlékeztetett arra, hogy támogassuk a mozikat, a Top Gun: Maverick és az Avatar folytatása pedig egy-egy technikai díjat is kapott. Kimmel megjegyezte, hogy vicces, hogy pont az a két ember, Tom Cruise és James Cameron nem ment el a gálára, akik a Top Gun: Maverickkel és az Avatar: A víz útjával a legtöbbet tettek a mozik megmentéséért.

 

Népszerűségi verseny?

A 2022-es évben el voltunk kényeztetve remek filmekkel, az Amerikai Filmakadémia pedig jelölésekkel méltatta is ezen alkotásokat, ezért némileg csalódás, hogy az idei Oscar gyakorlatilag két filmre redukálta az ünneplést: a Minden, mindenhol, mindenkor multiverzumos akció-dráma-vígjátékának már említett hét díja mellett a német Nyugaton a helyzet változatlan című háborús film négy díjat vihetett haza. A többiek gyakorlatilag alig rúghattak labdába, és kivételes minőségű filmek távoztak üres kézzel.

A Minden… tarolását a mellékszereplői kategória behúzása már jó korán jelezte: Ke Huy Quannak az egész terem állva tapsolt, hiszen gyerekszínészként kezdte, majd a sok sikertelenség hatására évtizedekre kiszállt a szakmából, mielőtt új esélyt kapott volna. Ez az igazi amerikai álom – mondta a színész, majd édesanyjának köszönte meg a díjat érzelmes beszédében. Az érzelmek idén elvitték a show-t: Jamie Lee Curtis például arról beszélt, hogy Oscarja nemcsak az ő díja, hanem azé a rengeteg emberé, akik azon dolgoztak, hogy ő most a színpadra állhasson.

Jamie Lee Curtis amerikai színésznő kezében a legjobb női mellékszereplőnek járó díjjal. Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

Szokták mondogatni, hogy az Oscar nem népszerűségi verseny, hiszen akkor minden évben Marvel-filmek nyernének, és Dwayne Johnson lenne az új Meryl Streep, ám Curtis esetében felmerül a kellemetlen kérdés: ez valóban így van? Ha ugyanis megnézzük a legjobb női mellékszereplők mezőnyét, elmondható, hogy az öt jelölt közül neki volt a legkevesebb sansza nyerni. Az ő szerepe még filmbéli társa, Stephanie Hsu jelentősége mellett is eltörpült, de Angela Bassett, valamint Kerry Condon is sokkal esélyesebbek voltak nála, és jóval több kritikai méltatást kaptak.

És hogy mit csinált Tony Curtis lánya, hogy végül mégis ő győzött egy nyúlfarknyi, a többiekhez képest nem túl nagy színészi palettát igénylő alakítással? Egyszerűen annyira szerethető volt az Oscar-kampány időszakában, hogy mindenkit meggyőzött. Látványosan örült mindenki sikerének, ő volt színésztársa, Michelle Yeoh legnagyobb rajongója, a közösségi médián pozitív és támogató üzeneteket osztott meg, őszintén és szerényen beszélt a nepotizmus adta kiváltságairól, az interjúkban pedig annyira jó fej volt, hogy aki a negyvenöt éves karrierje során nem ismerte vagy kedvelte különösebben, azt is megnyerte.

Brendan Fraser A bálna című filmben. Alakítása és a maszkmesterek munkája egyaránt Oscart ért. Fotó: ADS Service Kft.

Nem a magyar származására büszke Curtis volt az egyetlen. Ke Huy Quant a nézők már a nyolcvanas években a szívükbe zárták az Indiana Jones és a végzet temploma Picurjaként, a szintén könnyekben kitörő, sokáig mellőzött Brendan Frasert a Múmia-sorozatban, Michelle Yeoh-t pedig Bond-lányként vagy éppen a Tigris és sárkány kungfukalandjában.

Ők négyen mindannyian kaptak egy második esélyt ötvenen vagy éppen hatvanon túl, Hollywood és a nézők pedig odavannak a nagy visszatérésekért és a happy endekért. Az elfelejtett színész, aki kap egy második esélyt, hogy igazán megmutassa, mire képes.

Végül pedig megindító, érzelmes beszédeket kapunk, és noha például Yeoh kategóriájában egyértelműen Cate Blanchettnek járt volna az Oscar, és Curtis győzelme is vitatható, egyszerűen képtelenség rájuk haragudni.

Cate Blanchett a Tár című film könyörtelen karmestereként. Ezúttal nem volt elég a virtuóz alakítás. Fotó: UIP-Duna Film

Hasonló dolog történt az RRR című indiai film dalszerzőivel is, akik köszönőbeszédüket dalban mondták el: a Natu Natu című, európai füllel értelmezhetetlen, ám a közösségi médián virálissá váló tánccal körített bollywoodi nóta valami oknál fogva Oscart érdemelt Lady Gaga és Rihanna balladáival szemben.

A filmakadémia pedig ugyan visszautasította Volodimir Zelenszkij bepróbálkozását, hogy szerepelhessen a gálán, díjazta azonban a Navalnij című dokumentumfilmet. A még mindig rács mögött lévő politikus felesége, Julia beszélt a férjéről, ám furcsamód a Nyugaton a helyzet változatlan című háborús film négy kategóriájának egyik győztese sem tartotta fontosnak, hogy köszönőbeszédében legalább megemlítse az orosz–ukrán háborút.

A legjobb köszönőbeszédet viszont minden kétséget kizáróan a forgatókönyvíróként és rendezőként jutalmazott Daniels páros, azaz Dan Kwan és Daniel Scheinert (Minden, mindenhol, mindenkor) mondta: szerintük filmkészítéskor nem lehet a mérce egy Oscar-díj, hiszen nem normális, hogy valaki ezt megkaphatja, ez inkább a kivétel, sőt már-már kész őrület. Igazuk van. A mostani díjeső viszont azt húzza alá, hogy szerencsére van még igény eredeti ötletekre a filmiparban, és azt is, hogy emberileg szimpatikusnak lenni kifizetődő.

Borítókép: Stefani Reynolds / Europress / AFP