Az apály az emberi képzeletben a hiányt jeleníti meg, legalábbis azt, hogy van valami, ami nem normális állapotban van. Amikor várni kell. A csónakok, hajók a szárazon pihennek. De ekkor lehet gondolkodni azon, hogy mit teszünk majd, ha jön a dagály, amely az apályhoz képest „normális” állapot, hiszen akkor lehet halászni vagy akár társasággal kihajózni – élvezni az életet.
Nehéz dolga van a férfinak, főleg az írónak, ha a női lélekben, gondolatokban akar elmerülni. Főként úgy, hogy a női főszereplő megpróbál egy férfi agyához közel kerülni. Földvári-Oláh Csaba is erre tesz kísérletet Apály című regényében. Ő sem tudja – még ha egy nő bőrébe bújik is – elengedni a nagy ötletet, amelyet a Centrál című regényében kezdett kidolgozni. De néha érzésem szerint túl is megy egy bizonyos határon: túlpszichologizál ebben a női-férfi kettősségben. Túl sok kérdést tesz fel, ahelyett, hogy a regényt vinné előrébb. Szeret túl sokat beszélni, hogy elrejtse a poénját. Talán túl sok nyomot próbál elkendőzni a megfejtéshez vezető úton. Ki a főszereplője? Kik vannak körülötte? Miért vannak körülötte? Szereti misztifikálni a történetét. Legfőképpen abban lubickol, hogy az ő kérdéseire az olvasó magának adja meg a választ.
A főhősnő, Krisztina kiüresedett életéből az iraki kurdisztáni Erbilbe menekül, ahol egy agykárosodott tábornokot próbál visszahozni az életbe. Ő magányos, önmarcangoló, igazából csak magával elfoglalt gyógytornásznő, aki őrlődik egy cezaromán exszerető és egy hivatalosan halott történelemmániás, apakomplexusos exférj (a Centrál főhőse, a Történész) emléke között.
Regényhősünk élete hiányos, kiesett belőle minden és mindenki, semmi és senki nem fűzi jelenlegi budapesti életéhez, apályban van, emberi kapcsolatai vagy megszűntek, vagy éppen csak pislákolnak, ezért megragadva az első alkalmat elmenekül eddigi életéből, legalábbis megpróbálja azt.
Távolról igyekszik megmenteni volt férje emlékét vagy élő valóságát. Aki talán meghalt, de Krisztina hisz abban, hogy mégis él. Hogy ez igaz-e? Vagy mindenki átver mindenkit?
Vagy a szerző is csőbe húzza az olvasót?
Még a titkosszolgálatok is bekapcsolódnak a nyomozásba, hogy Krisztinán keresztül megpróbálják felvenni a kapcsolatot volt férje agyával.
Míg Földvári-Oláh a Centrálban kvázi időutazást végzett, ez esetben inkább földrajzi, kulturális barangolásra hívja az olvasót a Közel-Keletre, Venezuelába, Budapestre.
A szerző regényeit olvasva mindig az az érzésem, hogy valami feszül a mély alatt. Melyik szót, mondatot kell elkapnom, amikor csavar egyet, amikor fricskáz, amikor átfordítja az egészet? A vége mindig ugyanaz, mint egy rejtélyes film esetében, ha már tudom a végét: újraolvasnám az egészet.
(Földvári-Oláh Csaba: Apály. Scolar Kiadó, Budapest, 2022, 288 oldal. Ára: 4995 forint)
