– A szociális szorongás egyre inkább erősödik a fiatalok életében – mondja a kutató –, ez a Covid idején megnyilvánulhatott például abban, hogy féltünk elmenni a nagyszülőkhöz, nehogy veszélynek tegyük ki őket, aztán már féltünk elmenni az iskolába vagy a boltba is.
Fogyasztói társadalomban élünk, így a teljesítményhez kapcsolódó szorongások is felerősödtek.
A lezárások után vissza kellett térni az iskolába, megjelent tehát a félelem, hogyan fog ez menni: az online oktatás után mi lesz a vizsgákkal, sikerül-e megfelelni a követelményeknek?
Korszakhatáron
Hogyan reagál a krízisre az emberi lélek? Felértékelődik vagy épp devalválódik az életbe vetett hit elhúzódó válságok idején és a halál közelében? Történelmi léptékben vizsgálva a kérdést Székely Levente intézetvezető felidézi, hogy az előző korokban sokkal gyakoribb volt a halál és a veszteség megtapasztalása, mint napjainkban. A középkor embere úgy gondolkodott a jövőről, hogy az kiszámíthatatlan és fenyegető, az előttünk járó generációnak viszont már az lehetett alaptapasztalata, hogy az egymást követő nemzedékek életesélyei egyre nőnek, a fejlett világban legalábbis nőtt az életbe vetett bizalom.
– Száz évvel ezelőtt a magyarországi várható élettartam épp a fele volt a mostaninak – mutat rá Székely Levente –, az életfeltételek javulása azt mondatja velünk, hogy óriási fejlődés áll mögöttünk. De mi van előttünk? Az utóbbi évtized kutatásai már azt prognosztizálják, hogy a következő generációk előrehaladását nem lehet a megszokott ütemben biztosítani.
Jó ideje arról beszélnek az Egyesült Államokban, hogy a mostani fiatalok gazdasági környezete kedvezőtlenebb lesz, mint a szüleiké volt.
Sokszor érezhettük úgy az elmúlt időszakban, hogy korszakhatárra érkeztünk: a fejlődés megtorpant, felsejlik az „út vége”, és a várható kataklizmák óriási hatással lesznek a fiatalok elkövetkező évtizedeire.
