Rezeda Kázmér találkozása a bóccal

Rezeda Kázmér elment bócot enni. Mert ott a bóc mindenütt. A sarkon, a kifőzdében, a legelegánsabb étteremben, a falusi tanyán, odakünt a pusztában – szóval mindenütt. Úgyhogy Rezeda Kázmér fogta magát, és elment bócot enni. Lement a sarokra, taxit fogott, kihajtatott a reptérre, felült egy gépre, elrepült Isztambulba, ott várt öt órát, felült egy másik gépre, és elrepült Mongóliába. S máris ehetett bócot. Zusammen nem volt több az egész tizenkilenc óránál, s kész. Van bóc. Mert ott a bóc. Mongóliában.

2023. 03. 31. 16:00

A bemutatkozás után leültek a jurta közepén, s a háziasszony kitette az asztal közepére a bócot, a ház ura pedig elkezdte kínálni, vagyis adott mindenkinek egy-egy tányért, s mutatta a nagy tálat, hogy lehet venni.

Kézzel eszik a bócot, mert úgy a jó. Rezeda Kázmér is vett magának, s evett, hármat, mert nem bírt többet, aminek oka a bócot megelőző három vodka és a jurtában uralkodó negyven fok meleg is lehetett. De ettől függetlenül a bóc finom volt, birkahúsos volt, s Rezeda Kázmér meg nem eszi a birkahúst, de ott valamiért fel sem tűnt neki.

Talán a fűszerezés…

Később, már idehaza Rezeda Kázmér beütötte a gugliba, hogy bóc, s az első találat ez volt az oregami blogról:

„Mongol családi barátainknál ettem először ilyet még gyermekkoromban, és nagyon ízlett (nem csak nekem). Mivel ők a töltött káposztát szerették, ezért néha cseréltünk, aminek mindig mindenki nagyon örült. Ízhatásra kifejezetten összetettnek tűnik, de valójában egy rendkívül egyszerű étel. A különlegességét valójában az elkészítés módja adja, mivel a tésztába csomagolt húsos-fűszeres húst nem főzik vagy sütik, hanem párolják. Ettől a gombóc tésztája önmagát megtartó, keményebb állagú lesz, a belsejében pedig fűszeres lében ülő húst kapunk. Az egész összhatása kifejezetten finom és intenzív ízélmény! Sajnos mostanában már kevesebbet találkozok mongol barátainkkal, úgyhogy megtanultam megcsinálni a bócot. Állítólag (és természetesen) amit itthol el lehet készíteni, nem lesz olyan, mint amit Mongóliában esznek (kint kevert húst használnak), de így is egy nagyon finom ételt ehetünk.”

– Stimmel… – gondolta aztán Rezeda Kázmér, de ez már idehaza volt gondolva, ám egyelőre még odakint van, a mongol sztyeppén, meg mongol nemzeti parkokban, meg Ulánbátorban, meg az ulánbátori piacon, meg kifőzdékben meg út menti büfékben, és mindenhol van bóc, és mindenhol jó a bóc.

– S persze – gondolta Rezeda Kázmér, de még odakint – nevezhetjük a bócot például pelmenyinek is, mondjuk Vlagyivosztoktól Moszkváig, már miért ne nevezhetnénk úgy; aztán pelmenyiinek is, mondjuk Donbasztól Kijevig, hogy mutassuk, mi aztán nem vagyunk ugyanazok, homousion vagy homoiusion – „Adjátok fel, barátim, azt az i-t!”; s persze hívhatjuk a bócot khinkalinak is, mondjuk Tbilisziben, de bóc az, akárhogy is erőlködnek.

S persze becézgethetjük a bócot raviolinak is, de az már igazán olyan elpuhult, túltenyésztett, rokokó dolog lenne, tíz ravioli egy bóc, de persze ez is érthető, mivel a bócot nem teszik levesbe, illetve dehogyisnem, hát mi van a jó húsgombóclevesünkkel, ugyebár…

S akkor el is érkezett Rezeda Kázmér a dolgok szíve közepéhez, a kérdések kérdéséhez, s ezen töpreng azóta is:

– Vajon mi, hunok, amikor elindultunk nyugat felé, s otthagytuk legkedvesebb rokonainkat, testvéreinket, például a mongolokat, a roppant út vajon melyik szakaszán varrtunk gom(b)ot a bóchoz, hogy gombócunk legyen?

Nahát, ezt kellene megtudni egyszer, még azelőtt, hogy vége lesz a világnak.

Amúgy ha a mongol azt mondja neked, hogy „srga arszlan ikrek”, akkor a sárga oroszlán ikrekről beszél, bizony.

Nagyjából kétezer közös szavunk van velük, a harangtól az almán át a töményig.

Ebből is kristálytisztán látszik, hogy a finnek a legközelebbi rokonaink…

Borítókép: A jurtákban is gyakran készítik a mongolok kedvenc eledelét, a bócot (Fotó: Getty Images)