Olyan nevezetes Ottó nevű személyeket kellett említeni a kvízműsorban, akik valaha valamilyen szerepet játszottak történelmünkben. Első helyen Habsburg Ottó „királyfi”, az utolsó osztrák–magyar császár és király fia került szóba. Másodikként a meráni Ottót, Gertrúd öccsét, Melinda gaz csábítóját nevezték meg Katona József Bánk bánjából. (Felvetődött még Tót Ottó is a kabaréból, persze csak tréfából a feszült izgalom oldására.)
Kijózanító vereség
Élt viszont hajdanában egy igen híres Ottó nevű német-római császár, aki a maga idejében Európa leghatalmasabb uralkodója volt. Ezért is nevezték őt I. (Nagy) Ottónak. Csaknem olyan jelentős volt, mint Nagy Károly. S hogy mi köze a magyarokhoz? Talán azért sem közismert és nyilvántartott figura a históriánkban, mert nem éppen dicsőséges emlékek fűznek hozzá. Ő fogta össze a germán törzseket a kalandozó magyarok elleni harcra, hogy 955-ben Augsburg mellett a Lech-mezei csatában tönkreverje őket. Ez már a második, kijózanító veresége volt eleinknek, mert 933-ban Merseburgból vérző fejjel menekültek a Lehel és Bulcsú vezette kalandorok. Ott a csatát I. (Madarász) Henrik király dirigálta.
I. Ottó halálának most van az 1050. évfordulója. Természetesen mi nem tartjuk számon ezt a 973-as dátumot, de a németek nagy anyagi ráfordítással, gőzerővel kutatnak minden után, ami a dicső múlt emléke lehet. 973 májusában – bár ez az adat bizonytalan, mert a Cézár-féle Julián-naptárt csak 1582-ban váltotta a Gergely-naptár, és nem minden adatot számítottak át – hatvanévesen ételmérgezésben halt meg a kerekded császár, akinek „szent lándzsáját” ma a bécsi, egykori császári kincstárban őrzik, csontvázát pedig Magdeburgban, Edit nevű feleségével közös sírban temették el.
Császári csontváz
Hogy miért csak a csontvázat? Ottót a mai Szász-Anhaltban található, mindössze ötszáz lakosú Memlebenben érte a halál. Mivel a hosszú szállítást a holttest nem bírta volna, megelőzendő annak idő előtti bomlását, előbb szabályszerűen kibelezték, a testet pedig nagy üstben hat órán át főzték. Végül az immár fehér csontvázat illatos olajokkal kezelték. Ez nem vallási rituálé lehetett, inkább nagyon is gyakorlatias eljárás, mert a csontváz így már valamelyest méltóbb megjelenést kölcsönzött a gyászoló tömeg előtt az éltében híres uralkodónak.
