Olyan nevezetes Ottó nevű személyeket kellett említeni a kvízműsorban, akik valaha valamilyen szerepet játszottak történelmünkben. Első helyen Habsburg Ottó „királyfi”, az utolsó osztrák–magyar császár és király fia került szóba. Másodikként a meráni Ottót, Gertrúd öccsét, Melinda gaz csábítóját nevezték meg Katona József Bánk bánjából. (Felvetődött még Tót Ottó is a kabaréból, persze csak tréfából a feszült izgalom oldására.)
Kijózanító vereség
Élt viszont hajdanában egy igen híres Ottó nevű német-római császár, aki a maga idejében Európa leghatalmasabb uralkodója volt. Ezért is nevezték őt I. (Nagy) Ottónak. Csaknem olyan jelentős volt, mint Nagy Károly. S hogy mi köze a magyarokhoz? Talán azért sem közismert és nyilvántartott figura a históriánkban, mert nem éppen dicsőséges emlékek fűznek hozzá. Ő fogta össze a germán törzseket a kalandozó magyarok elleni harcra, hogy 955-ben Augsburg mellett a Lech-mezei csatában tönkreverje őket. Ez már a második, kijózanító veresége volt eleinknek, mert 933-ban Merseburgból vérző fejjel menekültek a Lehel és Bulcsú vezette kalandorok. Ott a csatát I. (Madarász) Henrik király dirigálta.
I. Ottó halálának most van az 1050. évfordulója. Természetesen mi nem tartjuk számon ezt a 973-as dátumot, de a németek nagy anyagi ráfordítással, gőzerővel kutatnak minden után, ami a dicső múlt emléke lehet. 973 májusában – bár ez az adat bizonytalan, mert a Cézár-féle Julián-naptárt csak 1582-ban váltotta a Gergely-naptár, és nem minden adatot számítottak át – hatvanévesen ételmérgezésben halt meg a kerekded császár, akinek „szent lándzsáját” ma a bécsi, egykori császári kincstárban őrzik, csontvázát pedig Magdeburgban, Edit nevű feleségével közös sírban temették el.
Császári csontváz
Hogy miért csak a csontvázat? Ottót a mai Szász-Anhaltban található, mindössze ötszáz lakosú Memlebenben érte a halál. Mivel a hosszú szállítást a holttest nem bírta volna, megelőzendő annak idő előtti bomlását, előbb szabályszerűen kibelezték, a testet pedig nagy üstben hat órán át főzték. Végül az immár fehér csontvázat illatos olajokkal kezelték. Ez nem vallási rituálé lehetett, inkább nagyon is gyakorlatias eljárás, mert a csontváz így már valamelyest méltóbb megjelenést kölcsönzött a gyászoló tömeg előtt az éltében híres uralkodónak.
Mostanában ismét föllángolt a szenvedélyes kutatómunka, hogy vajon hol lehet I. Ottó szíve. Ásató csoport keresi immár évek óta, és mindig azzal szerez újabb pénzeket, hogy megígéri: még idén siker koronázza fáradozásukat. Kaiserpfalz határában remélnek rábukkanni a császári maradványokra, ugyanis az uralkodó szívét előbb az ottani Mária-templomban helyezték el, de már ennek sem találják a nyomát, pedig az Alpoktól északra ez volt a legnagyobb szakrális építmény. Kétszáz évig állt, aztán – ki tudja, miért? – lebontották. Csak feltételezik, hogy éppen a helyén épült a szenzációs késő román stílusú kripta, amely ma is látogatható turisztikai látványosság. A XVI. századi parasztháborúk ezt valahogy megkímélték, de egyéb dokumentumok nem maradtak fenn, mert mindent leromboltak vagy elégettek a lázongók.
A szív temetése
Tegyük fel, hogy megtalálják Ottó császár szívét. Mihez kezdenek vele? Ugyan milyen állapotban lehet az az egykor izmos húsdarab? Az angol Oroszlánszívű Richárd szívét 1199-ben sokkal gondosabban balzsamozták be, mint I. Ottóét, de így is diónyi morzsalékos poros semmi maradt belőle. Ma is látható a roueni katedrálisban. Legfeljebb csak mementó, hogy „porrá leszel”.
A szív külön temetése egyébként a Habsburg-házban is általános gyakorlat volt. Erről Bécsben, a kapucinusok templomának kriptájában magunk is meggyőződhetünk. Ezt a hagyományt törte meg Habsburg Ottó, aki iskoláinak egy részét Pannonhalmán, a bencéseknél végezte, és úgy végrendelkezett, hogy az ő szívurnáját Magyarországon, a főapátság altemplomában őrizzék.
Borítókép: I. Ottó a Lech-mezei csata forgatagában, a magyarok legyőzőjeként XIX. századi fametszeten (Fotó: Getty Images/Bildagentur-online/Universal Images Group)
