A déli harangszótól a kortárs regényekig

Az egyetlen olyan történelmi eseménye a magyarság ezeréves Kárpát-medencei múltjának a nándorfehérvári diadal, amelyre mindennap van lehetőségünk emlékezni. A déli harangszó ugyanis az egész keresztény világban hirdeti Hunyadi János hősiességét és az oszmán török birodalom fölött aratott győzelmét.

Budapest, 2014. július 20. Hagyományőrzők az Amiért a harang szól - Nándorfehérvár 1456 elnevezésű rendezvényen, a Hősök terén 2014. július 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt

Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása (Forrás: Wikipédia)

A Hunyadi-korszak, mint a magyar történelem egyik legdicsőségesebb időszaka markánsan jelen van történeti emlékezetünkben: a néphagyománytól a szépirodalmi művek világain keresztül a politikai kultuszokig. A népi hagyományvilágban a Hunyadi Jánosról (akinek az alakja a balkáni népek folklórjában ugyan nem feltétlenül pozitív) szóló szövegek – mondák, balladák, dalok – mellett kiemelkedő szerepe van a fiához, az 1458 és 1490 között uralkodó Hunyadi Mátyáshoz, „az igazságos Mátyás királyhoz” köthető tartalmaknak is, amelyek egy része aztán később II. Rákóczi Ferenchez, vagy éppen Kossuth Lajoshoz kapcsolódva évszázadokig élt tovább.

Kálmány Lajos szegedi származású, a Délvidék számos településén szolgáló katolikus pap, folklorista, Móra Ferenc szavaival „az utolsó magyar sámán” gyűjtötte a tizenkilencedik század végén azt az anekdotát, amely szerint Mátyás király – a török elleni hadjáratba indulva – egy kis falusi házba kerül beszállásolásra. Nem sokáig marad azonban, mert van ott egy még nála, Magyarország királyánál is „nagyobb úr”. Mégpedig egy csecsemő, aki egész éjjel sír. A babasírás elől pedig az uralkodó inkább továbbáll, s elmondja kíséretének: lehet, hogy az egész országban ő a legnagyobb úr, de abban a házban biztosan nem – ott a kisbaba az.  

De persze nemcsak a néphagyomány őrzi Hunyadi János kormányzó és Mátyás király alakját. Ők állnak a középpontjában például Arany János 1855-ben írt balladisztikus költeményeinek (Kapisztrán, Szibinyáni Jank, Hunyadi csillaga), Harsányi Zsolt Mathias rex (1937) című történelmi regényének és Darvas József A törökverő (1938) című könyvének is. Az 1980-as években felnőtt, vagy az azt követő időszakban szocializálódott nemzedékek számára az Ujváry László rendezte, tizenhárom részes Mesék Mátyás királyról című rajzfilmsorozat adta az alapvető élményeket a Hunyadiak koráról.

A nándorfehérvári csata (Forrás: Wikipédia)

Napjainkban pedig Bán Mór Hunyadi-regényfolyama az az olvasóközönség által kedvelt és elismert irodalmi mű, amely nemcsak ismereteket és irodalmi impulzusokat ad a korszakról, de jó példája is a Hunyadi-kultusz kortárs megnyilvánulásainak. S hogy mennyire népszerű a sorozat, arra bőven elégséges bizonyság, hogy a széria tizenkettedik kötete (Angyal a kapuk felett) jelenleg a legnagyobb online könyvértékesítési felület sikerlistájának ötödik helyén áll.

De ugorjunk vissza egy kicsit az időben! A Hunyadi-család legjelentősebb tagjai Magyarország vezetőinek sorában a nagy államférfiak között vannak számontartva. Mátyás király kifejezetten mint az állam területét növelő, az ország határait védő, a gazdaságot stabilizáló és a politikai megosztottságot megszüntető uralkodó kapott helyet a magyar történeti emlékezetben. Mátyás „népi hősként” és „jó királyként” maradt meg közgondolkodásunkban, amely tartalmat csak erősítette az oktatás XIX. századi intézményesülése. Az elemi iskolahálózat kialakulásával a nemzeti történelmi narratívák már az iskola színterein is megjelentek (s minden korábbinál szélesebb tömegekhez értek el), s ebben fajsúlyos helye volt Mátyás királynak, az államalapító Szent István, vagy a „honszerző” Árpád nagyfejedelem mellett.  

A magyar történelmi narratívák és a magyar nemzeteszme alakulása szempontjából nagyon fontos az 1920. év. 

A Horthy-korszakban az állami reprezentációban a politikai elitnek a Hunyadiakhoz való viszonya alapvető kérdés lett. 1920-ban ugyanis létrejött a független Magyarország – közel fél évezred után. Hiszen a török megszállás, később a Habsburg Birodalom részeként való, majd Osztrák–Magyar Monarchiában megvalósult korlátozott szuverenitás után hazánk független állammá vált. Azonban ennek a független államiságnak súlyos volt az ára: megszűnt az egykori történelmi Magyar Királyság.  

A történelmi magyar állam szétesése, Magyarország gazdasági erőforrásai jelentős részének elvesztése, a magyar lakosság jókora hányadának idegen uralom alá kerülése traumatizálta az egész magyar társadalmat. S nagyon hamar „nemzeti hősök” és „nemzeti példaképek” után kellett néznie a kiépülő rendszer propagandájának. Nemcsak a tankönyvekben, nemcsak a történetírásban, nemcsak az utcanevekben, a cserkészcsapatok elnevezésében, az iskolák és egyéb oktatási intézmények névválasztásában, hanem aztán később a hivatalos állami reprezentációban is igen fontossá vált a Hunyadi-család.  

Nándorfehérvár 16. századi ábrázoláson (Forrás: Wikipédia)

A két világháború között a magyar állam reprezentációjában a Hunyadiak hangsúlyos pozicionáltságának egy fontos megnyilvánulása volt a kitüntetések rendjében a Corvin-lánc, -érem és -koszorú bevezetése. A második legmagasabb állami kitüntetés volt 1930 óta Magyarországon a Corvin-lánc, amelyet kezdetben tíz, később tizenkét, majd tizenöt személy viselhetett egyszerre. A magyar kultúra és szellemi élet reprezentánsai közül választották ki őket először Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslatára, s a magyar állam függetlenségét – hiszen akkor volt tíz éve független Magyarország – és a Hunyadiak dicső korszakát idéző tartalommal és külsőségek között adták át a Corvin-láncokat. Ügyelve arra, hogy a magyar szellemi élet és kultúra számos területe – a képzőművészettől a zenén át, a tudomány- és oktatáspolitikától a vallási életig – megfelelő módon reprezentálva legyen. Ennek jegyében Ravasz László református püspök, Berzeviczy Albert egykori miniszter, akadémiai elnök vagy Dohnányi Ernő zeneszerző egyaránt a Corvin-lánc első tulajdonosai között volt.  

A nándorfehérvári győztes Hunyadi János (az ország kormányzója, aki kiharcolta a vár sikeres felszabadítását, s a középkori magyar állam bukásának elodázását) és fia, Mátyás király (aki uralkodóként nemcsak stabilizálta az országot politikai és gazdasági tekintetben, de a területét is gyarapítani tudta) alakja a magyar nemzeti függetlenség eszméjével azonosult az elmúlt évszázadokban a néphagyományban éppúgy, mint az állami emlékezetpolitikában. S szerencsés módon így van ez ma is.

Borítókép: Hagyományőrzők az Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456 elnevezésű rendezvényen a Hősök terén (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)