Ilyen Johnny Depp testközelből a világutazó magyar költő szerint

Mi a közös a természetben, a nyelvek szeretetében és a költészetben? Hogyan lehet költőként bejárni a bolygót, annak is a legkülönlegesebb tájait? És milyen egy világsztár testközelből? Ezekről beszélgettünk Márton Ágnessel, akinek novemberben jelenik meg kétnyelvű, angol–magyar drámakötete Személyi edzőm, Johnny Depp címmel.

Márton Ágnes Fotó: Fotó: Teknős Miklós

– A Kárpát-medencei középiskolás irodalmi pályázat (korábbi nevén: Diákírók, diákköltők sárvári irodalmi pályázata) sok éve működik, ezen nyertem 1983-ban Vörös Istvánnal és Kun Árpáddal. Tarján Tamásnak nagyon tetszett, amit írtam, bár a drámámról így fogalmazott: „frappírozottabb, mint amilyen mély”. Gondoljunk bele abba, hogy amikor egy 16-17 éves drámát ír, nyilván lesznek a munkájában aránytévesztések, ugyanakkor az én színdarabomban akadtak bőven jó ötletek is, és a nyelvezete kifogástalanul ki volt dolgozva, már akkor is imádtam a frappáns nyelvi játékokat. Az angol nyelven írás pedig az én esetemben nem döntés kérdése volt. A magyar–angol szak elvégzése után, az 1990-es évek első felében, Amerikában a denveri egyetemen kiadói szakot is végeztem. Ekkoriban még a borítótervezés is része volt ennek. Ott a résztvevők többsége amerikai, de mindenki angol nyelv és irodalom szakos volt, s valahogyan átfordult bennem, hogy milyen nyelven írok gyűjtés, jegyzetelés közben. Régen, tizennégy évesen országos műfordítói pályázatot is nyertem, de később nem mindig jutott időm efféle tevékenységre. A Covid idején több alkalmam nyílt erre is. Jólesett megint jobban elmélyedni a magyar irodalmi életben, megismerni a fiatal magyar művészeket. Az oda-vissza fordítás által a magyar nyelv ismét az egyik írói nyelvem lett. 

– Izgalmas, egyedi borítókkal jelent meg az Én, az iguána és a Jaguárfolyosó című verseskötete.

– A borítókhoz olyan alkotók képeit szoktam választani, akikkel évtizedek óta kollaborációban vagyok. Ők maguk inkább a legújabb munkáikat szokták ajánlani, de a kéréseimet el szokták fogadni, néha pedig teljesen új festmény készül a borítóhoz a szövegek alapján, például a Captain Fly’s Bucket List esetében az örmény Rusudan Khizanishvilié. Most a Személyi edzőm, Johnny Depp kötethez egy brazil fotóművésztől, Alberto Oliveirától kértem el két digitális festményt. Alberto örömmel csatlakozott a projekthez, korábban én is sokat segítettem neki.

– Enged betekintést a művei mellett a saját világába is?

– A Személyi edzőm, Johnny Depp kötetben lesz egy hosszú interjú, amelyben több általam felkért író és képzőművész kérdezett engem. A dráma egyik kiemelt témája az otthonosság, erről egy külön kis fejezetet is írtunk Boskovics Gáborral. Ennek a kérdéskörnek a kifejtése olyan terjedelmet, személyességet és elmélyültséget igényelt, amely felborította volna magának az interjúnak az arányait. Gyakran kérdezik, női írónak tartom-e magam – nem, bár óhatatlanul van olyan női tapasztalás, amit a munkámba beleviszek. Foglalkoztat a mesterséges intelligencia témája, az identitás témaköre, vagy a valóság kérdése, jelentősége, gondolhatunk itt az „igazat mondd, ne csak a valódit” József Attila-idézetre.

– Milyen volt Johnny Deppet megismerni?

– Számomra a jelenléte, a kisugárzása volt érdekes, illetve a munkamódszere, a segítői szerepe. A celebsége csak annyiban érdekelt, hogy így egyszerűbb volt róla olyan alapinformációkhoz jutni, amelyek az olvasóknak is viszonyítási pontok lehetnek. Kutatói engedéllyel utánajártam, hogy miként készül egy-egy szerepére, mondjuk az Ollókezű Edward vagy az Én, Pán Péter alkalmával. Úgy sikerült megszervezni a személyes találkozást, hogy az egész Hollywoood Vampires zenekart megismerhettem, ám a logisztika volt a legbonyolultabb. A VIP-fotózás részvevőivel együtt tudtam bejutni a zenekar tagjaihoz a backstage-be, így nem kellett nekem külön kísérő. A fotózáson is részt vettem, majd 45 percet kaptam arra, hogy munkamegbeszélést tartsak Johnny Depp-pel. Többen kérdezik, hogy a példaképem-e Depp, de ő legalább olyan tisztelettel és figyelemmel érdeklődött a munkám részleteiről, mint én az övéiről. Ő számos alapítványt támogat, kórházakba jár beteg gyerekeknek segíteni. Most készített el egy önarcképet Five címmel: öt éve szenved a magánéleti problémái miatt, innen a cím. A nyomatok eladásából érkező bevételek egy részét jótékony célra ajánlotta fel. Nagyon szeretett velem beszélgetni, jólesett neki, hogy inkább a magánemberre voltam kíváncsi, nem a hírességre.

Fotó: Teknős Miklós

– A verseiben érezni a sámánisztikus jelleget, a titokzatosságot.

– A költészet eleve a mítoszok felől indult. Az állatokhoz pedig minden kultúrában nagy tisztelettel viszonyultak. Úgy érzem, nem kell mindent megmutatni az olvasónak, sok titok és meglepetés kell, lényeges az úgynevezett árnyéktörténet, így mindenkinek mást adhatnak a szövegeim. Narratív költészet helyett a finom utalások és képek nyelvén foglalkozom akár a társadalmi kérdésekkel is. Fontosak számomra a különböző érzékek, például számos helyen szerepeltetek illatokat. Ami pedig a sámánokat illeti, Mexikóban sikerült egy sámánnal személyesen is találkoznom Tepoztlánban, ahová egy mesterképzés miatt utaztam. A sámán szerette volna, hogy énekeljek neki, amit én úgy értelmeztem, hogy verseket hallana szívesen. Én angolul szavaltam, ő pedig nahuatl nyelven kántálta a maga dalait. Különleges élmény volt, írtam is róla egy kisprózát, mégpedig egy kuvasz kutya szemszögéből.

A művészeti rezidenciákról

– Mostanra már Magyarországon is léteznek művészeti rezidenciák.

– Amerikában van ennek a legnagyobb hagyománya, ők telepnek nevezik ezeket az alkotóhelyeket, de Európa számos országa is ajánl rezidenciákat. A Magyar írórezidencia program részeként például Sepsiszentgyörgyre, Pannonhalmára, Nyíregyházára, a vácrátóti Arborétumba, Pécsre, nyaranta Kapolcsra lehet eljutni pályázati úton, akár külföldieknek is. Sokkal jobban tudunk fókuszálni egy-egy munkára, ha nem kell a hétköznapokból ellopni rá az időt. Zavartalan munkát jelent ez, de mindig mások a körülmények. Léteznek alkotói és kutatói változatok is, csoportos és egyéni megoldás egyaránt. Művészek szoktak tőlem tanácsot kérni, mire pályázzanak, de ez számtalan szemponttól függ, például hogy valaki éppen egyedüllétre vágyik-e. Van, ahol több alkotó van jelen, és együtt is dolgoznak, illetve van, ahol csak a programok közösek, például az írországi Tyrone Guthrie Centre-ben a vacsora. Van, amire szinte bárki befizethet, de a legtöbbre sok ezer jelentkező közül választanak ki néhány főt. Az utóbbira példa a Bergman-rezidencia, amelynek során Ingmar Bergman házában lehet lakni, a saját könyvtárát és videotékáját használni. Izgalmas ismeretségeket is tartogathat az út, így nyílnak lehetőségek közös művészeti projektekről is egyeztetni.

– Milyen művészeti rezidenciás utazásokra készül?

– Szeptemberben két hetet töltök Debrecenben a Magyar írórezidencia program részeként, decemberben majd Brazíliába utazom, aztán 2024 márciusában következik a Covid miatt több alkalommal is elhalasztott út Costa Ricára, a jaguárokhoz. Bár már megjelent a Jaguárfolyosó című kétnyelvű kötetem, szívesen megyek az ottani őslakos törzsekhez, és az állatok megfigyelése is mindig lenyűgöző élmény. Ki tudja, a friss jegyzeteimből milyen írás kerekedik majd ki, akár évek elteltével.

Borítókép: Márton Ágnes portréja (Fotó: Teknős Miklós)