A közép- és kelet-európai kommunista diktatúrák bukása – s az annak egyik közvetlen következménye, a német egység megvalósulása – idején készült és játszódó német filmszatíra, a Go, Trabi, go! (1991) főszereplője egy, az egykori kommunista Német Demokratikus Köztársaságban élő és dolgozó tanár, aki Goethe Utazás Itáliában (1829) című önéletrajzi művét és szubjektív útleírását bédekkerként használva próbálja meg családostól beutazni Olaszországot. Jó két évtizeddel később a német populáris kultúrában az immár trilógiává bővült Fák jú, Tanár úr! (Fack ju Göhte, 2013) vígjáték címében és a mozi történetének keretét adó intézmény nevében bukkan föl a világirodalom egyik legnagyobb hatású szerzőjének a neve. Hogy ez a német filmipar és kulturális referenciakészlet evolúciójának, vagy éppen devolúciójának a jele, az talán eltörpül amellett, hogy a kétszázhetvenöt éve született Johann Wolfgang von Goethe (Frankfurt am Main, 1749. augusztus 28.–Weimar, 1832. március 22.) mindhárom műnem (líra, dráma, epika) nagymestere volt, s személye és életműve az európai irodalom egyik sarokpontja.
Minden jelentős művész méltatásakor előkerül, s így szinte közhelyszámba megy, hogy polihisztor volt. Pedig Goethe az irodalom mellett foglalkozott művészetelmélettel, képzőművészettel, zenével, természettudományokkal, végzettsége, hivatása és hosszú ideig foglalkozása szerint pedig jogász volt. Művészeti kapcsolatrendszerének és irodalmi ismertségének, s a weimari nagyherceggel kötött barátságának köszönhetően lett az egykori német állam egyik vezető hivatalnoka és egy ideig miniszterelnöke.
Neki köszönhetjük a világirodalom fogalmát, a Franz Schubert által – a szó legteljesebb értelmében – dallá formált, megzenésített Tündérkirály (1782) című verset, az egyéni érzelmeket a középpontba helyező és az állandóan alakuló személyiségszerveződést egyedülállóan bemutató levélregényregényt (Az ifjú Werther szenvedései, 1774) és természetesen a kora újkori gyökerű Faust-történet csodálatos és mára már klasszikussá vált dramatikus elbeszélését, a Faustot (amelynek az első része, évtizedes előmunkálatok után, 1808-ban jelent meg).