A magyar zene átvette az uralmat

Tömegek vesznek részt magyar koncerteken, a fiatalok tódulnak a fesztiválokra, soha nem látott pezsgés jellemzi a magyar könnyűzenét néhány éve. Visszatért a techno és az elektronikus zene a klubokba, de ma is azért fizetünk, ha valaki élőben játszik. Vajon megéri?

Strand Fesztivál Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Fotó: Ladóczki Balázs

De a nagyszülők idejében még nem olyan volt a koncertre járás, mint manapság. Nemcsak Azahriah három Puskás-koncertjéről van szó, de ma már hazai előadók közül igen sokan képesek lennének megtölteni a legnagyobb magyar stadiont. A szakember kiemelte a nemzeti futballstadion mellett az MVM Dome szerepét, amelyek látványossá és elfogadottá tették a fogyasztói attitűdöt, amely a koncertlátogatásra vonatkozik. Ma szerinte az a jellemző, hogy egy-egy előadó koncertjére elmennek az érdeklődők, megveszik a sokszor igencsak drága belépőjegyet, hogy ott lehessenek az eseményen. Korábban inkább az volt a jellemző, hogy a szórakozni vágyók kivárták az itt-ott megrendezett ingyenes koncerteket.

Ezzel együtt világszerte ismert jelenség, hogy a fesztiválokra már kicsit kevesebben járnak, mint korábban, amelynek okairól csak találgatni lehet. A zenei felfutás elméletileg azt is jelenthetné, hogy a zenészek dúskálnak a koncertlehetőségekben és persze a pénzben is. De ez azért nincs így. Tóth Péter Benjamin szerint olyan ember, aki meg tud élni Magyarországon a zenélésből legfeljebb 1500-2000 fő. A szerzői jogdíj a járandóságuk legfeljebb 20-25 százalékát teszi ki, a legnagyobb pénzt az élő koncertek után kapott gázsi jelentik számukra. Valamint a hangfelvételpiac is sok pénzt hozott 2000-ig. Majd megjelent az online zenehallgatás, s kiszámíthatatlanná vált minden, utána rendeződött volna valamennyire a helyzet, de a Covid ismét mindent átrendezett. Egy dolog viszont éppen hogy megerősödött a járvány után: az ember ugyanis azért hajlandó leginkább fizetni, ha élőben látja a zenészt, ha ott van tőle karnyújtásnyira, és neki csinálja a műsort.

Élőben forgó lemezek

Egy mainstream aréna-techno előadásban mindent előre megcsinálnak. Ott a DJ csak pantomimezik. Az undergroundban viszont igazán dolgozik a DJ – mondta Kerék Zoltán, akit szakmai berkekben Kezo néven ismernek. A DJ-ként és Technical Emotions néven zenei producerként dolgozó zenész a One Ticket stúdiójában fogadott, ahol hamarosan kezdődnek a kurzusok a leendő lemezlovasoknak. Mert ez pontosan ugyanolyan szórakoztatóipari szakma, mint a gitározás vagy a dobolás, ehhez is érteni kell, főleg most, amikor mindenféle szempontból dübörög a techno. Kezo is így látja, aki szerint újra lehet élni a 2004 körüli időszakot, amikor az aréna-techno, vagy akkori gúnynevén „business-techno” a virágkorát élte. 

A nagyobb fesztiválokon a látványelemek előre ki vannak számolva. Előre összerakják a szettet, arra teszik rá a koncepciót, a fény- és vizuáltechnikusok is úgy dolgoznak, hogy tudják előre másodperc pontosan, mi következik. A DJ pedig lényegében csak táncol

 – világított rá a nagy sztár DJ-k előadásainak kulisszatitkaira Kerék Zoltán. Ne gondoljuk viszont, hogy a sztárok egyébként nem is tudnának élőben keverni, David Guetta egy videóját ajánlotta Kezo a figyelembe, amelyen szerinte élmény nézni a híres és rendkívül sikeres aréna-technós DJ munkáját. Aláhúzta, az elektronikus zenében is fontos a személyes jelenlét, ilyenkor nem olyan steril a zene, mint az előre megírt módon, látható, hogy a DJ is reagál a közönségre. Mint az underground techno esetén.

Fotó: Csudai Sándor

Hogyan lehet egy korábbi underground zenei stílus olyan népszerű, hogy a fesztiválokon a fő fellépő egy DJ? „Sok pénz!” – vágja rá Kezo, rámutatva, milyen cégek és promóterek helyezik a saját támogatottjukat a különböző eseményekre. Az undergroundból viszont szerinte nem lehet megélni. Úgy látja, a mainstream technobulikat megfizetik, a kis klubok és események viszont erre nem képesek, jelképesek a fellépti díjak. Ráadásul ez egy nagyon technika- és zeneigényes műfaj, meg kell vásárolni a zenéket, amelyekből felépítik az este programját, azaz komoly személyes befektetés nélkül ez a műfaj nem működik.

Fotó: Csudai Sándor

A techno esetében választani kell, hogy a művészetet vagy a megélhetést célozza meg. Kezo szerint a lengyeltóti underground fesztiválon családias és baráti a hangulat, mindenkivel legalább egy összekacsintás megtörténik, a nagyobb bulik számára idegenek, így oda előadni nem, csak dolgozni megy, színpadot építeni, hangtechnikát és fénytechnikát kiépíteni. A kicsi underground fesztiválok is lehetnek később nagyok és népszerűek, az eredeti közönség egyre inkább a háttérbe szorul, egyre több új látogató meglehetősen sok pénzzel megérkezik, s hirtelen a régi, művészi elektronikus buliból mainstream fesztivál lesz. „Igen, elveszik a lelke. A régi tűz, amely egykor fellobbantotta még mindig ott van, de egyértelműen el tud veszni a lelke egy fesztiválnak” – mondta a DJ. A kis klubok azért még ma is élnek és léteznek, csak Csepelen négy klub is működik, kizárólag underground technónak.

Az elektronikus zenész szerint a mai kor sokkal jobb számukra, mint korábban volt, technikai szempontból egyértelműen, de minden szempontból előreléptek. Szerinte ugyanakkor Nyugat-Európában hihetetlenül dübörög ma a techno, minden nap két-három rendezvényt tartanak, miközben húsz évvel ezelőtt havonta-kéthavonta mentek. És lesz-e a mesterséges intelligencia által írt technozene a jövőben? 

Fotó: Csudai Sándor

Ma még csak utasításokkal lehet zenét íratni a programmal, milyen hangzásvilág, milyen stílus, csajosabb, férfiasabb… A jövő az lesz, hogy egy koncertre applikációval érkezel, az lepörgeti, hogy miket használsz, és a tökéletes szettet összerakja neked. Nem kell DJ, mindenki a kedvencét hallja majd. Na, ez lesz az igazi  mainstream techno. Az underground pedig csak lemezeken fog alapulni

 – merengett a jövőn a DJ, aki ezt a disztópiát egyáltalán nem nézi aggodalommal. „Végre visszamegyünk a gyökerekhez. Mindenki oda fog kerülni, ahol jól érzi magát” – vélte a szakember. Bár ő egy német kiadóval áll szerződésben, és tavaly tizenhárom magyar zenészt vitt a Bluetunes szárnyai alá, így elméletileg nincs kizárva, hogy anyagilag is kifizetődő legyen a szenvedélye, de jó eséllyel az aréna-techno lenne  a megoldás, amelyre nem hajlandó. 

Szívvel, lélekkel

Úgy látom, hogy rengeteg produkció van Magyarországon, de nem tudom, hogyan lehetne azt hitelesen felmérni, hogy ez milyen pezsgést jelent, hiszen már algoritmusok szabályozzák azt, miről hallunk és miről nem – világított rá a megváltozott zenei életre Fehérvári Attila, a Zanzibar basszusgitárosa. A mintegy harmincéves szakmai múltra visszatekintő bőgős számos más helyen is zenél, valamint tanít is basszusgitározást fiataloknak. Azt viszont elismeri, hogy neki több meghívása van, mint korábban, szinte megállás nélkül színpadon áll. „De ez annak is köszönhető, hogy én még akkor kezdtem el zenélni, amikor még talán könnyebb volt szakmai nevet szerezni, akkor még nem voltak az ilyen közösségimédia-platformok, az internet pedig legfeljebb levelezésre volt alkalmas” – mondta Fehérvári Attila. Rámutatott, hogy az Azahriah-jelenség számára is meglepetés volt, mert zenészként és középkorú emberként már nem ő a célcsoport, így a több százezres rajongótábort magáénak tudó fiatal sztár szinte a semmiből robbant be a köztudatba és a szakmai berkekbe.

De úgy látom, hogy a fiatalok maguk is nagyon nehezen követik a változásokat. Talán maga Azahriah is

 – vélte Fehérvári.

Fotó: Christine Leyh

A magyarországi zenei élet színvonala viszont a világszerte számos országban koncertező zenész szerint egyértelműen javul, fantasztikus háttérmunkások, hangmérnökök vannak, valamint a zenészek tudása is kiemelkedő. „A magyar zenei oktatás eredménye az, hogy nagyon komoly tudással bírnak a zenészek, nemzetközi szinten is le nem söpörhető minőséget tudnak felmutatni, de fényben, hangban, szervezettségben is felzárkóztunk Nyugat-Európához” – említette meg a basszusgitáros. Szerinte egyre profibbak a promóterek is, akik helyzetbe tudják hozni a magyar zenekarokat. 

Azért szívben, lélekben, kreativitásban mi, magyarok sosem szenvedtünk hiányt

 – mondta.

De vajon megéri-e ez a magyar zenészeknek? „Nehéz ez a kérdés, hiszen én, aki oktatom is a fiatalokat, milyen életpályamodellt mutatok nekik? Itt nincsenek szabályok, kész sablonok. A köztudatban már alapvetőnek számít, hogy a zenélés mellett másik lábon is állni” – magyarázta Fehérvári Attila. Szerinte nem feltétlenül a zenéléstől távol levő munkakörre kell gondolni, oktatásra, hangszer-kereskedelemben vagy rendezvények háttériparában való tevékenységekre. Szerencsétől is függ, ahogy alkati kérdés is, miként tudunk érvényesülni. „Nem csak arról van szó, hogy valakinek megfelelő-e a technikai tudása. Az is fontos, hogy akit elhívnak egy koncertre, egy projektre, azzal szeretnek a többiek együtt lenni, azzal tudják, hogy nincs baj” – mutatott rá. Hozzátette, van egy kicsit gonoszkodó megjegyzés ezzel kapcsolatban miszerint, ha van B terved a zenélés mellett, akkor válaszd azt. Ugyanis a magyar piac szűk, itt érvényesülni nehéz, miközben a hatalmas amerikai piacon ugyanolyan kőkemény munka árán és óriási szerencsével tudnak csak fennmaradni olyan zenészek, akik már maguk mögé gyűjtöttek egy komolyabb rajongótábort. „Ezt csak akkor lehet csinálni, ha részleteiben szereted. Ha nem, akkor kínként fogod megélni egy-egy részletét” – világított rá. Hozzátette, a legtöbb zenész hallatlan fegyelemmel végzi a munkáját, durva kihágásokról szó sem lehet, hiszen egyetlen ember tönkreteheti a rajta kívül a koncertet létrehozó többi 14 munkáját. 

A koncertezés: hivatástudat, munkabírás és precizitás. Ez nem szex, drogok és rock and roll.

Borítókép: Közönség a Strand fesztiválon (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)