A világpolitika fő kérdései változatlanok maradtak: orosz–ukrán háború, a Közel-Kelet és Tajvan kérdése. Az orosz–ukrán háborúban az ukrán fél sorra szenvedte el a vereségeket. A diplomáciai fronton, az ENSZ szeptemberi, éves közgyűlésén a 193 tagból 30 állt ki az ukrán béketerv mellett. A brazil–kínai tervezetet 110 ország támogatta. A világ feszülten várta, hogy bemutatásra kerüljön a hónapok óta beharangozott béketerv. Ez komoly értetlenséget és csalódást váltott ki.
Azok a megállapítások, hogy Ukrajnának azonnal helye van a NATO-ban, még a legszorosabb szövetségesei részéről is kérdéseket vetett fel.
Az, hogy egy háborúban álló országot vegyenek fel, ráadásul amely a frontokon defenzívába kényszerült és ellenfele a három globális hatalom egyike, még az USA-ban és Nyugat-Európában is komoly kételyeket ébresztett. A hangulat lassan, de elkezdett változni.
Nem növelte a bizalmat az sem, hogy az ukrán államfő többször úgy vetette fel a kérdést, hogy NATO-tagság vagy atomfegyver. Ez az ukrán választási lehetőség. Később az atomfegyver gondolatától, látva a nemzetközi fogadtatást, visszakozott. Nem volt túl szerencsés az a gondolat sem, hogy az ukrán földben rejlő stratégiai nyersanyagokat együtt hasznosítsa Nyugat-Európa, az USA és Ukrajna. Ennek olyan üzenete volt, hogy Kijev a családi ezüstöt árusítja ki. Amikor egy önálló pontban elemezték, hogy a háború után Ukrajna lesz a térség meghatározó katonai ereje, és ezzel tehermentesíteni tudja az USA-t, Európában a döntéshozók közül csak néhányan gondolkodtak el az ukrán államfő bejelentésén. Vajon milyen realitása van annak, hogy a legfontosabb, Európában lévő amerikai bázisokra ukrán katonákat telepítenének? Ebben az esetben az ott lévő atomütőerők is ukrán fennhatóság alá kerülnének? Míg az európai lakosság ebben a kérdésben is elkezdett váltani, hasonlóan a migráció kérdéséhez, addig az elitnél ez a váltás alig érzékelhető.
Az ukrán tervezetet, miután körbehordták a világban, majd végül bemutatták az ukrán parlamentben is. Magyarán, a saját lakosság értesült róla utolsóként.
Az már csak hab volt a tortán, hogy az amerikai republikánus párt elnökjelöltje, Donald Trump az orosz–ukrán háború kitöréséért az ukrán elnökkel folytatott tárgyaláson Kijevet tette felelőssé, hogy kiprovokálta a háborút.
Kijev az Oroszország elleni akciót nyomásgyakorlással akarja elérni. A jelszó „béke, nyomásgyakorlás útján”. Ötven évvel korábban a német szociáldemokrácia a célt, a békét a közeledéssel akarta elérni. Kicsit máshogy hangzik.