A Habsburg-dinasztia magyar identitású tagjai nagy népszerűségnek örvendenek Magyarországon. A Pesti Hírlap október 8-án arról számol be: „József Ferenc főherceg és fiatal felesége, Anna főherceg asszony Budapestre való megérkezését igazi nagy ünneppé avatta az a lelkes szeretet, amellyel Budapest népe a fiatal főhercegi házaspárt fogadta. Kedden délelőtt zajlott le a fogadtatás első része az ezernyi néptömegtől feketéllő Eötvös téri hajóállomásnál, majd a koronázó Mátyás-templomban. Az MFTR Eötvös téri hajóállomását pompás díszsátorrá alakították át nemzeti színű drapériákkal, szőnyegekkel, címerekkel és babérfákkal, és itt várták a főváros társadalmának és hivatalos életének notabilitásai az érkező főhercegi párt.
Negyed tizenegy órakor tűnt fel a karcsú, fehér Zsófia gőzös a napfényes Dunán. A hajó fedélzetén az ifjú főherceg és hitvese kendőlobogtatással üdvözölték a hajóhídon várakozó főhercegi szülőket és a sokezernyi budapesti népet, mely teljesen megszállotta a Duna-partot.”
Először a kormányzó nevében Denk Gusztáv ezredes, a miniszterelnök és kormánya képviseletében dr. Bárczy István helyettes államtitkár mond üdvözlő beszédet, majd „Sipőcz Jenő polgármester Budapest székesfőváros tanácsa és közönsége nevében hatalmas rózsacsokrot nyújt át Anna főherceg asszonynak”. A szónoklatokat József nádor és Ferenc József dédunokája, „József Ferenc főherceg tartalmas és szép beszédben köszönte meg, fogadalmat téve, hogy nádori ősei hagyományainak hódolva ő is mindenkor a magyar érdekek szolgálatának szenteli életét”. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevében lelkes beszédet tartó dr. Ágoston Gézáné fehér rózsacsokrot ad át a fiatal főherceg asszonynak. Ő aztán „kedves és minden elfogultság nélkül elmondott magyar szavakkal köszönte meg a magyar hölgyek üdvözletét, és szavait azzal végezte, hogy neki is minden vágya jó magyar asszonnyá válni”.
A T. Ház falait megrengetik azok a viták, amelyek az oroszokkal, illetve új nevén a Szovjetunióval kötött megállapodás, továbbá Károlyi Mihály kormánya tevékenységének megítélése miatt robbannak ki. Az Est érdekes politikai konstellációra figyel fel október 9-én: „Nem tisztultabb az ellenzéki pártok helyzete sem. Nagy álmélkodással beszéltek a folyosón a szociáldemokraták tegnapi magatartásáról a tekintetben, hogy miközben a nacionalista kormány szerződni akar a szovjettel, ezt a szocialisták együtt támadják a fajvédőkkel.” A szélsőségesek támadásaira Bethlen István miniszterelnök a Pesti Hírlap október 8-i tudósítása szerint úgy reagál:
„Az, hogy Magyarország vagy bármely európai állam Oroszország kormányát elismerte, egyáltalában nem jelenti azt, hogy azoknak a politikai metódusoknak bármelyikét is helyeselné, utánozni akarná, amelyek a szovjetköztársaságban vannak.
Hiszen akkor már 28 államban hasonló felfogásoknak kellene érvényre emelkedniök, mint ahogy Oroszországban van. De külpolitikai kérdésekben nincs helye a szentimentalizmusnak.” Egy nappal később a Budapesti Hírlap arról ír: „Bethlen visszaverte az októbristák támadását.” Kifejtik: „Éjszaka tizenegy órakor fejeződött be a nemzetgyűlés mai ülése. Ebből az időpontból magából megállapítható, hogy a parlament termében ma ismét olyan jeleneteknek voltunk tanúi, amelyek végzetesen aláássák a parlamentarizmus tekintélyét. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy azt a légkört, amelyben szinte ijesztő magasságba csaptak a szabadjára engedett szenvedelmek hullámai, az ellenzéknek azok a körei, amelyeknek célja a parlamenti botrányok permanenciája, mesterségesen készítették elő.” Azt írják: a koholt válsághírek olyan hangulatot teremtettek, ami „elkerülhetetlenül kirobbantotta a botrányok szikráját”.
A lap szerint arra azért jó volt a vihar, „hogy Bethlen István gróf miniszterelnök végre nyílt határozottsággal és szinte haragos elszántsággal számolt le az októbristákkal, bebizonyítva és feltárva azt, hogy Károlyi Mihály tudatosan adta át a hatalmat a bolsevistáknak”. Nagy Vince, a Károlyi-kormány belügyminisztere „kétszínűséggel vádolta Bethlent, aki Genfben demokratikus haladást hirdet, idehaza pedig reakciós eszközökkel, internálással, a szabadságjogok eltiprásával, az emigránsok üldözésével kormányoz”. A kormányfő „emelt hangon és azzal a céllal, hogy külföldön is meghallják szavát” válaszol. Felemlegeti, hogy Nagy Vincének „van legkevesebb joga az internálás rendszere ellen hadakozni, mert éppen ő volt az, aki amikor a hatalom a kezében volt Magyarországon, meghonosította az internálást, és ezzel példát adott a kommunistáknak, hogy túszokat szedjenek a polgárság köréből”. Arról is beszél: biztos tudomása van arról, hogy „Mikes gróf püspök és a többiek után őreá került volna a sor, és őt is internálták volna Nagy Vince parancsára.” Leszögezi: „Nem lehet addig megkegyelmezni a nemzet gyalázóinak, míg a halottakat ki nem engesztelték.” A zajongást túlharsogva hangsúlyozza: „Az országot többé forradalomba kergetni nem engedi, és kérlelhetetlenül fojt el minden forradalmi megmozdulást. Mert valóban a forradalommal határos már mindaz, ami a parlamentben történik. Már semmi sem szent. A bíróságról útszéli hangon nyilatkoznak és a kormány fejét a hazugság vádjával illetik.”
Az október 12-i 8 Órai Ujság értesülése szerint lemondott Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter a posztjáról. Felemlítik, hogy az Egységes Párt tagjai a minisztert ragaszkodásukról biztosították, ám a kisgazdák vezetője „megmaradt lemondási szándéka mellett, és ma délben írásban is benyújtotta a földművelésügyi tárcáról való lemondását”. Okként megrendült egészségi állapotára és a földreform végrehajtása során tapasztalt egyes jelenségekre hivatkozik.
Klebelsberg Kunó kultuszminiszter megnyitja a Kossuth Lajos halálának harmincadik évfordulójára rendezett kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban ad hírt róla a Pesti Hírlap október 11-én. A tárcavezető „örömét fejezte ki, hogy a tavalyi Petőfi-kiállítást most a Kossuth-gyűjtemény kiállítása követte. 1848-at úgymond a közönség még nem ismeri eléggé, csak szinte »olajnyomatszerűen«, s így nem végzett hiábavaló munkát a múzeum vezetősége, amikor a Kossuth-gyűjteményt feltárta a nagyközönség előtt”.
