Életünket elárasztja a technika, mindennapjainkban e-mailen, SMS-ben kommunikálunk egymással, talán már szerelmet is üzenetben vallunk. Bevásárlólistánkat, teendőinket is okoseszközön tároljuk. A toll olyan fogyóeszköz lett, mint dohányosnak az öngyújtó, pedig régen a töltőtollnak nemcsak használati, hanem esztétikai értéke is volt. Aki ma töltőtollat gyűjt, javít, értéket ment. Ezt teszi Kovács Zoltán is, aki családjában harmadik generációs tolljavító, Magyarországon talán az egyetlen ilyen szakember. A kétgyermekes fiatalember kistarcsai otthonában fogad minket, azt pedig, hogy ő legalább annyira készült a találkozásra, mint én, bizonyítja az öt-hat doboz töltőtoll, amelyet mutatóba kikészített.
Ahogy kinyílnak a dobozok, mintha a legkülönlegesebb ékszerek világába csöppennénk: a nemesen egyszerű feketétől a sárgán, a zöldön, a kéken át az arany vagy épp ezüst berakásos tollak fekszenek előttünk. Montblanc, Parker, Pelikan, Waterman, Sheaffer — a világ nagy márkáinak látványa lenyűgöző.
– Hány tolla van? – kérdezem ámulva.
– Csaknem ezer. Vannak töltőceruzáim is, de főként tollak, mind az ötvenes évek előtti időkből – mondja, közben kivesz egy apró vékonyka tollat. Nem nagyobb a mutatóujjamnál. – Ezt táncrendíró toll, a hölgyek régen ezzel jegyezték fel a kis füzetbe a táncok és a partnerek sorrendjét. Ez egy unikális, gyűjtői darab – mondja, majd elővesz egy még kisebb tollat. – Ez Astoria márkájú darab, a gyártó a Montblanc egyik alapítója volt, aki, kiválva a nagy cégből, létrehozta ezt a márkát – meséli, miközben a kontraszt kedvéért előkapja egyik legnagyobb tollát. Dávidnak és Góliátnak tűnnek egymás mellett .Ahogy rendezgeti gyűjteményét, érezhetően nagyon büszke minden darabra, szíve szerint mindet megmutatná. Nem töröm le a lelkesedését.
Nagyapai örökség
– Mióta foglalkozik tollakkal? – kérdezem, miközben újabbakat vesz elő, s rendezgeti őket, hogy jól mutassanak. Anjou aranyliliomokra, ezüst betétekre hívja fel a figyelmet, márkákról, tollhegyekről beszél.
– Hivatalosan talán 1991 óta, de a tollak végigkísérték egész gyermekkoromat, hiszem már nagyapám is ezzel foglalkozott. Ő viszont véletlenül csöppent ebbe a világba. Tizenhat évesen munkát keresett, és elszegődött az akkori legnagyobb papír-írószer kereskedőhöz, Szénásy Bélához. Kifutófiúként kezdte 1932-ben. Ott végigment a ranglétrán, teljesen autodidakta módon tanulta ki a szakmát, 1943-ban pedig megnyitotta az első boltját az V. kerületben, az Aulich utcában.
Kovács Zoltán mutatja is a korabeli fotót, amelyen egy saroképület látható, hatalmas ablakokkal. – Fent volt egy galéria, az volt az iroda, hátul pedig a műhely. Tizenkét alkalmazottal dolgozott, ő szállította Horthyéknak a papírt és az írószereket – idézi fel a nagypapától hallottakat.
A történet folytatása nem meglepő, 1948-ban a kommunisták elvették az üzletet. – Ő már tudta, mi fog történni, így mire a bőrkabátosok megjelentek, az esztergapadot, és a szerszámoka kimentette, hazavitte, és hátul a fáskamrába rejtette el. – Ezzel az esztergagéppel dolgozom a mai napig – húzza ki magát büszkén.
– És hol van ez a pad? – kérdezem reménykedve.
– Itt, a ház alatti műhelyben – feleli cinkos mosollyal, nekünk pedig több sem kell, azonnal látni szeretnénk a csaknem nyolcvanéves eszközt. A kis helyiségben a megmentett esztergapad mellett számtalan korabeli szerszám sorakozik pedáns rendben a falon, a polcokon dobozok, mindegyikben különböző alkatrészek, márkánként szétválogatva.
– A magyar töltőtollgyártásnak van múltja?
– A legnagyobb magyar gyártó Turcsány Antal volt, ő is az államosításig működött. De ha már a nemzeti vonalnál tartunk – mondja csillogó szemmel –, a híres Parker 51-es toll tervezésében a nagy bauhausos, Moholy-Nagy László is részt vett, ő irányította a gyártást. A Pelikan dugattyúját szintén egy magyar mérnök, Kovács Tivadar fejlesztette ki, a Pelikan pedig a mai napig ezt a szisztémát használja – sorolja, miközben elő is kap eredeti dobozából egy tollat, ami olyan mint egy ékszer: klasszikus zöld-fekete, a Pelikan jellegzetes színvilága. – Kovács Tódor nemcsak a dugattyúját fejlesztette ki, hanem a tintatartóját is. Zseniális, hogy jobbat azóta sem tudtak kitalálni – áradozik Kovács Zoltán, aki szerint nyugodtan elmondhatjuk: a magyarok a töltőtollkészítésből is kivették a részüket.
– A javítás mennyire áll messze a tollkészítéstől?
– A toll javításánál a hiányzó alkatrészeket magam gyártom le, megvannak hozzá a megfelelő korabeli alapanyagok és szerszámok is. Így merült fel bennem, hogy alkatrészben már számtalan tollat összeraktam, kellene csinálni egy teljesen önálló darabot – idézi fel az első saját toll készítésének kezdetét. – Így jutottam oda, hogy csináljak egy tollat, a saját kezemhez méretezve mint egy úri szabó. Első saját gyártású töltőtollamat korabeli technológiával és régi anyagokból készítettem – mondja, elénk téve a remekművet. Tényleg az: az 1930-40-es évek klasszikus formavilágát idézi. A szürkés, gyöngyház hatású test és a kupak celluloidból, a fekete részek keménygumiból készültek. – Szerettem volna valamivel feldobni, különlegessé, egyedivé tenni. Márciust írtunk épp, így bevillant: a nemzeti ünnepet is megjeleníthetném a tollon, így került kokárda a tetejére, a forradalom emlékére – mutatja a kupak tetején lévő trikolórt, ami valóban egészen különlegessé teszi az amúgy is fantasztikus darabot. Kovács Zoltán, felbuzdulva első sikerén, az 1956-os forradalom emlékére is tervezett egy töltőtollat, amelynek a klipsz feletti részét lyukas zászló fogja körbe, a kupak tetejére pedig töltényhüvely került, a véres események jelképeként. – A szisztéma ugyanaz mindkét tollnál, de ebbe egy amerikai tollhegyet tettem, az ő forradalom alatti szerepvállalásukra utalva – teszi hozzá.
