Töltőtollat készített a nemzeti ünnepre

Nagyapjától tanulta ki a szakmát Kovács Zoltán töltőtolljavító és -gyűjtő. Csaknem ezer tolla van, mind az ötvenes évek előtti időkből. Mint mondja, mára ő az egyetlen, aki még igazán ért a töltőtollakhoz. Szakértelmének és a tollak iránti szenvedélyének pedig az a csúcspontja, hogy nemzeti forradalmaink emlékére saját írószert készített.

Fotó: Kurucz Árpád

Kovács Zoltán mutatja is a korabeli fotót, amelyen egy saroképület látható, hatalmas ablakokkal. – Fent volt egy galéria, az volt az iroda, hátul pedig a műhely. Tizenkét alkalmazottal dolgozott, ő szállította Horthyéknak a papírt és az írószereket – idézi fel a nagypapától hallottakat.

A történet folytatása nem meglepő, 1948-ban a kommunisták elvették az üzletet. – Ő már tudta, mi fog történni, így mire a bőrkabátosok megjelentek, az esztergapadot, és a szerszámoka kimentette, hazavitte, és hátul a fáskamrába rejtette el. – Ezzel az esztergagéppel dolgozom a mai napig – húzza ki magát büszkén.

– És hol van ez a pad? – kérdezem reménykedve.

– Itt, a ház alatti műhelyben – feleli cinkos mosollyal, nekünk pedig több sem kell, azonnal látni szeretnénk a csaknem nyolcvanéves eszközt. A kis helyiségben a megmentett esztergapad mellett számtalan korabeli szerszám sorakozik pedáns rendben a falon, a polcokon dobozok, mindegyikben különböző alkatrészek, márkánként szétválogatva.

– A magyar töltőtollgyártásnak van múltja?

– A legnagyobb magyar gyártó Turcsány Antal volt, ő is az államosításig működött. De ha már a nemzeti vonalnál tartunk – mondja csillogó szemmel –, a híres Parker 51-es toll tervezésében a nagy bauhausos, Moholy-Nagy László is részt vett, ő irányította a gyártást. A Pelikan dugattyúját szintén egy magyar mérnök, Kovács Tivadar fejlesztette ki, a Pelikan pedig a mai napig ezt a szisztémát használja – sorolja, miközben elő is kap eredeti dobozából egy tollat, ami olyan mint egy ékszer: klasszikus zöld-fekete, a Pelikan jellegzetes színvilága. – Kovács Tódor nemcsak a dugattyúját fejlesztette ki, hanem a tintatartóját is. Zseniális, hogy jobbat azóta sem tudtak kitalálni – áradozik Kovács Zoltán, aki szerint nyugodtan elmondhatjuk: a magyarok a töltőtollkészítésből is kivették a részüket.

– A javítás mennyire áll messze a tollkészítéstől?

– A toll javításánál a hiányzó alkatrészeket magam gyártom le, megvannak hozzá a megfelelő korabeli alapanyagok és szerszámok is. Így merült fel bennem, hogy alkatrészben már számtalan tollat összeraktam, kellene csinálni egy teljesen önálló darabot – idézi fel az első saját toll készítésének kezdetét. – Így jutottam oda, hogy csináljak egy tollat, a saját kezemhez méretezve mint egy úri szabó. Első saját gyártású töltőtollamat korabeli technológiával és régi anyagokból készítettem – mondja, elénk téve a remekművet. Tényleg az: az 1930-40-es évek klasszikus formavilágát idézi. A szürkés, gyöngyház hatású test és a kupak celluloidból, a fekete részek keménygumiból készültek. – Szerettem volna valamivel feldobni, különlegessé, egyedivé tenni. Márciust írtunk épp, így bevillant: a nemzeti ünnepet is megjeleníthetném a tollon, így került kokárda a tetejére, a forradalom emlékére – mutatja a kupak tetején lévő trikolórt, ami valóban egészen különlegessé teszi az amúgy is fantasztikus darabot. Kovács Zoltán, felbuzdulva első sikerén, az 1956-os forradalom emlékére is tervezett egy töltőtollat, amelynek a klipsz feletti részét lyukas zászló fogja körbe, a kupak tetejére pedig töltényhüvely került, a véres események jelképeként. – A szisztéma ugyanaz mindkét tollnál, de ebbe egy amerikai tollhegyet tettem, az ő forradalom alatti szerepvállalásukra utalva – teszi hozzá.

Egy Parker True Blue-val kezdődött 

– Mi volt az első gyűjtői darab, amire szert tett?

– Egy Parker True Blue – feleli kis gondolkodás után. Feláll, hogy kikeresse ezt a darabot is. – Emlékszem, kimentem a PeCsába CD-ket venni. Ott járkálva láttam meg ezt a Parkert, és háromszáz forintért megvettem. Akkor persze más értéke volt háromszáz forintnak, de aranyhegyű tollról beszélünk, szóval megérte. Ötezer forint volt a heti fizetésem, egy sör egy százasba került, így három sör áráért enyém lett a Parker True Blue – nevet fel. – Lelkesen vittem haza nagyapámnak, gondoltam, rendbe hozom és eladom, de annyira megtetszett, hogy megtartottam — teszi hozzá.

– Sokan foglalkoznak töltőtolljavítással Magyarországon?

Magas színvonalon, azt gondolom, csak én. Európában is alig van, aki ilyen szinten tud tollat rendbe hozni

– vallja be minden önteltség nélkül.

– Meg lehet belőle élni? – teszem fel a költői kérdést.

– Régen mindenkinek volt egy tolla, ha elromlott, elvitték, megcsináltatták. De ma már olcsó tollakkal ír mindenki. Még a politikusok is. Göncz Árpád egy teljesen egyszerű, száz forintos tollal írta alá a hazánk NATO-csatlakozásáról szóló szerződést, ami számomra szégyen. Szoktam nézni a közvetítéseknél, ki milyen tollat tart a kezében, ez szakmai ártalom. Vlagyimir Putyin ad magára. A legdrágább, legnagyobb Montblanc 149-es Meisterstück tollal jegyzi a megállapodásokat, az asztalán ott van a teljes szett, eredeti tintatartóval. Ő ad magára. Pintér Sándor belügyminiszter ugyancsak Montblanc-t használ. De Donald Trump például a beiktatásán egy hatalmas filccel írt, ami azért is elképesztő, mert kiváló amerikai márkák vannak, és az USA-ban igen komoly hagyományuk van a tollaknak.

Donald Trump filctollal írt alá elnöki beiktatásának napján. Fotó: Anna Moneymaker / Getty Images  

– Mi volt a legutóbbi nagy fogása?

– Pár hete egy Parker 51-es szettet találtam, márványtalppal, ráadásul a toll is hosszított formájú, így gyűjtői darabnak számít. Néha még lehet jó tollat találni, de egyre ritkábban.

– Melyik a legrégebbi tolla?

– 1895-ből való egy Eagle márkájú amerikai tollam. Kinézetre egyszerű, de érdekes, mert megelőzte a korát – mondja, elém téve egy szép fekete darabot. – Akkoriban a tollak még úgy működtek, hogy a tintát belecsepegtették a tartályba – magyarázza, egy Watermanen illusztrálva az eljárást. – 1884-től számítjuk a töltőtoll létét, ekkor alkotta meg a Waterman a tökéletes töltőtollat azzal, hogy a tintavezetőjét felsliccezte, kapilláris módon teremtve meg tinta és levegő folytonosságát. A ’95-ös Eagle nem csepegtetős volt, hanem egy üvegcsében készen kapható tintát helyeztek bele. Olyan volt, mint a mai patron, amit egyébként a Waterman talált fel 1954-ben. Addig a dugattyús, az oldalt emelőkaros, a gumizsákos és a pipettás megoldás dívott – sorolja.

Pelikan, de nem a gátőr 

– Melyik a legjobb márka?

– Nem márkákra esküszöm, inkább modellekre, típusokra, mint a Montblanc 146-os, illetve a Pelikan 600-as és 800-as.

– Miért?

– Mert dugattyús, nem patronos. A Pelikan a mai napig a Kovács Tivadar-féle szívószerkezetet használja.

– Melyik a legkedvesebb tolla?

– A legközelebb egy töltőceruza áll hozzám – mondja, s rögtön érte is indul. Apró tárgyat hoz, nyakán egy elefánttal, amelynek ormánya a ceruza klipsze. –

Semmi pénzért nem adnám! Ez egy A. W. Faber ceruza. Amikor nagyapám elkezdett dolgozni Szénásynál, azt mondta neki a főnöke, válasszon egy ceruzát, amivel a megrendeléseket fogja írni. Ez az a ceruza. Mindig kint volt a műhelyben az esztergapolcon. Már akkor is nagyon tetszett az elefántorrcsíptetője, valamiért elvarázsolt

– vallja be mosolyogva. Nagyapja mindig azt mondta, „na, majd ha meghalok, úgyis a tiéd lesz”. Ma már ez a ceruza az ő polcán fekszik, talán a gyermekei is hasonlóképpen tekintenek rá, mint anno jómaga.

Kovács Zoltán az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére készített tolla. Fotó: Kurucz Árpád

Borítókép: Kovács Zoltán töltőtolljavító és -készítő március 15-ére is ötlettel állt elő (Fotó: Kurucz Árpád)