Szívtiszta líra – ma százhúsz éve született József Attila

Esztétikai iskolák és szerkesztőségi hálózatok fölötti alkotó volt. Költészete tiszta szívű szép, igaz líra.

József Attiláról minden iskolásgyerek megtanulja, hogy az egyik legnagyobb magyar költő, aki nemcsak folyton megújuló és alakuló lírai eszköztárával és nyelvével, de páratlanul mély gondolatiságával, ugyanakkor szövegeinek szertelen játékosságával a magyar nyelvű költészet egyik legfényesebb csillagává vált. Már kamaszként hozzá vezetett az utam. Mint szegedi diák jártam a városban József Attila nyomában. Péter László irodalomtörténész professzor könyvei és tanulmányai alapján kerestem föl azokat a helyeket a Tisza-parti városban, ahol megfordult. Ma is szinte naponta elmegyek az évtizedekig a nevét viselő egyetem központi épülete előtt, ahol gyakran fölpillantok az ablakokra, amelyek mögött megtörtént az irodalomtörténeti jelentőségűvé vált beszélgetése a különös természetű Horger Antallal.

Elképzeltem néha József Attilát, a kölyökköltőt, amint kukoricacsőszként szolgál néhány hétig a forró alföldi nyárban a Makó melletti Kiszomboron. Tóth Ferenc, Makó történetének nagy ismerője írta egy tanulmányában: József Attila

Kiszomboron két ötödikes gimnazistát: Kiss Ilonát és Faragó Máriát készítette elő algebrából pótvizsgára. A házitanítóskodásért teljes ellátást kapott. Úgy tervezték, hogy júliust Kisséknél, az augusztust Faragóéknál tölti, de mindvégig Kisséknél lakott. Az egyik héten itt, a másikon amott étkezett. Kissék Zöldfa utca 404/A előkertes háza rokkant kapujával, két nagy eperfájával, virágoskertjével, szőlővel befuttatott nyitott folyosójával, gondozott kertjével kellemes és nyugodt környezetet jelentett a házitanítónak.

Ugyanő idézte a három Kiss testvér (Ilona, Mária és Ferenc) közül Ilona szavait, aki szerint Attila 

egy órával később kelt föl, mint mi. Reggeli után olvasott a kertünkben, a folyosón vagy az udvaron. Az ételben nem volt válogatós, mindent evett, amit adtunk neki.

Hetven évvel később a tiszaszigeti templomban a három testvér közül a legkisebbnek, Kiss Ferenc plébános atyának ministráltam. Emlékszem, amikor a helyes térdhajlítás és főhajtás rítusára tanított. Amikor kezet fogtam vele, reménykedhettem volna benne, hogy József Attila kézfogásának, érintésének a nyomait is érezhetem az ujjaimon. Csakhogy ezt akkor még nem tudtam róla.

Szeged legnagyobb költője és atyai jó barátja, egyik beavatója a költészetbe és fölfedezője, Juhász Gyula látogatására József Attila mezítláb ment Kiszomborról Szegedre – hogy ne koptassa egyetlen pár cipőjét –, mintegy harminc kilométert gyalogolva. Egyetemistaként aztán bekapcsolódott a helyi irodalmi életbe. Együtt szerepelt A lírai antológia szegedi költők verseiből című, 1922-ben megjelent gyűjteményben például azzal a Kormányos Istvánnal, aki később, az államszocializmus korában besúgóként a szent életű néprajzkutatóról, Bálint Sándorról írt jelentéseket. Két fedőnéven is. Mert hát ilyen kacskaringós a XX. század magyar történelme.

Az egyetem fura ura 

Éppen száz évvel ezelőtt, 1925. március 25-én jelent meg József Attila Tiszta szívvel című verse. Az elsőként a Szeged című napilap – ezen név alatt adták ki akkoriban az idén száztizenöt esztendős Délmagyarországot – hasábjain megjelent szöveg az alkotó számára is olyan jelentős mű volt, hogy még a legendás Curriculum vitae-jében is megemlítette. Akárcsak Horger Antal urat, aki nemcsak a magyar nyelvjárási térkép összeállítója volt, de a hétfalusi csángók népmeséinek gyűjtője és az erdélyi népi építészet avatott ismerője is. Meg persze a német Vaskereszttel kitüntetett első világháborús veterán és – egyáltalán nem utolsósorban – botrányhős. Egyik válásának eldurvulásáról (lövöldözés lett a vége) többször cikkezett a korabeli sajtó. Az államszocializmus korában az egyébként kiváló akadémikus nyelvész megkapta a reakciós jelzőt.

József Attila pedig azokban az évtizedekben a szocialista költő prototípusává vált. Holott József Attila nem pusztán sokkal több volt ennél, de egészen más is. Hiszen alapvetően esztétikai iskolák, irodalmi táborok és különböző szerkesztőségi hálózatok világa fölötti alkotó volt.

Vallási tematikájú szövegeiről, istenes verseiről, lelkiségéről tanulmányok, könyvek jelentek meg a rendszerváltozás után. Odorics Ferenc irodalomtörténész professzor szerint „József Atilla spirituális narratívája a szenvedésé: a káprázatszerűen létező anyagi világot sebként, fájdalomként megélő, isteni énjét lázasan kereső, azzal egyesülni nem tudó földi én szenvedéstörténete. A mindenséggel méri magát, azonban a mindenség és egység mércéjének nem képes megfelelni.”

Az elmúlt napokban esti olvasmányként egy Pilinszky Jánossal készült interjúkból összeállított kötetet lapozgattam. Egyik Hegyi Bélával folytatott és a Vigilia című katolikus folyóiratban megjelent beszélgetésében a költő József Attiláról is megemlékezett, amikor Németh László egy gondolatát vitte tovább, amely szerint a tehetség akkor érvényesül leginkább, ha leplezi önmagát. (Így tett szerinte Móricz Zsigmond is, akinek csak állandóan fürkésző tekintetéből derülhetett ki, hogy milyen éles elme és jó megfigyelő. Zsiga bácsizó, urambátyámozó, vállveregető rajongói, hívei, önkéntesen szegődött tanítványai ezt észre sem vették.) Ezzel szemben a tehetség akkor emésztődik föl, ha nyíltan – tökéletesen és közvetlenül – kijátssza magát. Pilinszky szavaival:

József Attiláról egyszer azt írtam, hogy stílusában mozarti volt és tartásában jézusi. Mindkettő, Mozart is és Jézus is, egyik a stílusában, másik lényegében hihetetlenül direktül valósította meg azokat az igazságokat, értékeket, amiknek hordozója volt. 

Végezetül egy naiv kérdésre adott talán még naivabb válasz. A poszt-posztmodern korunkban hallva megmosolyogtató a kérdés. Mi végső soron az élet és a költészet célja? És a még naivabb válasz: az igazság és az értékek hordozása. Ezeket tartotta szem előtt Jézus és Mozart, Pilinszky és József Attila. A százhúsz éve született költőnek éppen ezért van örök helye a magyar líra panteonjában, s ezért lehet korunk alkotóinak is örök forrása a költészete, amely tiszta szívű és jó, szép, igaz líra.

Borítókép: A költő nővérével, Etelkával Homonnai Nándor 1923-as felvételén (Forrás: Wikipédia)