Türelmetlenül görgetjük lejjebb a Facebook-hozzászólást: hol van a vége? Jókai már a legtöbbünknek magas, mint nyúlnak a lórács, szótár is kell hozzá, s még szemelvényben is igen hosszú: miért nem írt könyvei elejére vezetői összefoglalót, vagy ahogy ma Budán mondják, executive summaryt? A TikTok-videó, az jó! Rövid, nem fárasztja a szemgolyót.
Erre előáll egy kortárs magyar író egy olyan regénnyel, ami testvérek között is 1712 oldal. Igaz, Darvasi László ezt még tavaly tette, a botcsinálta recenzens előre elnézést is kér, hogy teendői mellett csak most jutott a végére. De ennek is megvannak az előnyei: a Neandervölgyiek három kötete így hosszú időre beköltözhetett az éjjeliszekrényre, az 1908 és 1957 között történtek főszereplői pedig az olvasó gondolataiban vizuálisan is megjelennek. Felvetve így olyasmiket is, hogy Barotány rendőrfőnöknek vajon a fiatal Ujlaki Dénes lett volna-e a legalkalmasabb egy filmben, Arany Árminnak meg talán a még fiatalabb Rudolf Péter?
Családok nagyregénye ez; hogy nagy regénynek is bizonyul-e, azt majd az ükunokája magyartanárától kérdezze az olvasó.
Mint az említett időszakból is látható, felöleli borzalmas huszadik századunk legborzalmasabb évtizedeit, két világháborút, három (román, német, szovjet) megszállást, országcsonkítást, kommünt és kommunizmust, holokausztot, hadifogságot és más megpróbáltatásokat, amelyeket felmenőink így vagy úgy elszenvedni voltak kénytelenek, a belőlük fakadó traumák pedig máig hatnak.
Szépírón, filmrendezőn ne kérjünk számon teljes történelmi hűséget – ezt legutóbb a Hunyadi példáján ismételhettük át. Ezzel együtt Darvasi elérte, hogy a Szolnok közeli „öttaxis” településen – gondoljunk az író szülővárosára, Törökszentmiklósra – Kollowitzék, Lackóék vagy Aranyék nemzedékeiben a saját családjaink, keresztény vagy zsidó emberek múltja elevenedjék meg. Hogy az író helyenként túlságosan szigorú vagy elnéző-e valamely társadalmi csoporttal, réteggel, ezen lehet vitatkozni, mindenesetre a Neandervölgyiek áráért jó prózára, nem történelemórára fizetünk be. A történelem itt és most végül is csak díszlet, akármilyen súlyos is, s akármilyen kíméletlenül ment végig rajtunk, magyarokon, mint a regénybéli Kellernén az ellenség. Egyes mellékszereplők is – mint Bézsé Gerzson, a kacska kezű sofőr vagy az erotomán, de betoji fényképész, Zalatnai Elek – plasztikusan állnak a nagytotálban, mindösszesen csak élnek, ha olykor nem is látják annak sok értelmét („felesleges, nyűg, gond, baj, marhaság”). Aktuális élet- vagy halálhelyzetüktől függően bőségesen folynak a testnedveik: véreznek, hánynak, maguk által szabályozottan vagy kényszer hatására ürítenek, s bizony bujálkodnak is; ilyen kapcsolatból balkézről is születhet, majd szereplővé válhat gyerek. Szeláví – mondaná a szintén regénybeli madám a pesti Westendben (ami valaha nem pláza, hanem részben bordély volt.)
A kizökkent idő jelképe az a puttó Kollowitz gróf egykori parkjából, amelyet pedig öröknek gondoltunk volna. De elzabrálják az oroszok, helyére madárijesztő kerül, legalábbis egy időre.
