A jó könyv valahonnan elindul, és valahova tart. Az olvasó menet közben érzi a célt, de zavarba jön, ha esetlegességgel találja magát szemben. Inzelt György munkájának mindjárt az elején röpke 65 oldal arról szól, hogy a világhírű orosz polihisztor, Mihail Lomonoszov, a később róla elnevezett Moszkvai Egyetem megalapítója nem is volt olyan nagy tudós. Belőle a szovjet-orosz éra faragott kiemelkedő embert, mert megfelelt a rendszer ideológiai elvárásainak – alapvetően materialista szellemben művelte a tudományt, illetve nézeteit lehetett úgy alakítani, hogy az materialistának látsszon. A szerző üzenete: Lomonoszov nemcsak nem alkotott nagyot, de korától nagymértékben el is maradt. Tevékenysége a fizikában és kémiában rendkívül túlértékelt. A könyvben is.
A következő kiemelt szereplő Kitaibel Pál, akiről sokan annyit tudnak, hogy ő fedezte fel a tellúrt. Inzelt György bebizonyítja, hogy nem a magyar polihisztoré az érdem. A baj csak az, hogy mire eljut ide, sok felesleges adattal terheli az olvasót, a legfőbb üzenet kibontására elfogy a muníció. Than Károly és a szerves kémia kapcsolata mellett aprólékos beszámolót kapunk Wilhelm Ostwald és a fizikai kémia születéséről. Csak az nem jön át egyértelműen, hogy miért éppen ezek a tudósok az érdekesek. Mi fűzi össze őket azon túl, hogy a kémiát művelték?
A legerősebb rész a kiegyezés időszakát taglaló fejezet. Ki gondolta volna, hogy a Vasárnapi Ujság 1867-es számában megfér egymás mellett Deák Ferenc és a kémia? Hihetetlen alapossággal gyűjtötte össze a szerző, hogy a tudósok milyen szerepet játszottak az első világháború idején. Megannyi finom részlet, kevéssé ismert mozzanat a legnagyobbakról. Nobel-díjas koponyákról, akik kiálltak a háború mellett, és Nobel-díjas koponyákról, akik hevesen ellenezték az öldöklést. Szent-Györgyi Albertről tudjuk, hogy 1937-ben a biológiai égésfolyamatok területén elért felfedezéseiért kapott orvosi Nobel-díjat, de azt csak az ínyencek ismerik, hogy 1916-ban életét kockáztatva mentette a fronton a sebesülteket, amiért Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki. Az akkor 23 éves fiatalembernek elege lett az öldöklésből, és néhány nappal a visszavonulás után belelőtt a bal karjába, hogy kórházba kerülhessen. Ha kiderül ez az életét mentő lövés, annak halálos ítélet lett volna a következménye.
