– Hová mehet a fotós kollégám portrét készíteni önről?
– A Nagymező utca 49. homlokzatán nagy betűkkel – magyarul és szerbül – az áll, hogy Szerb Színház. Itt várok rá. Addig adminisztrálok, pályázatot írok. Közben a járvány idején a munkatársaimmal streamelünk, ami azt jelenti, hogy otthon a művészeink felvesznek egy verset, ahogy a többi színház is, csak mi szerbül. Feltesszük a közösségi oldalunkra, majd egy irodalomtanárral vagy kollégával a műről, a költőről beszélgetünk, az életéről anekdotázunk. Ez a Szerb Sztrímház. Már látható a Virtuális borkóstoló Dúzsi Tamással című rendkívüli színházi előadásunk is. Dúzsi bemutatja öt legjobb borát, és színészeket megszégyenítő módon adja elő Babits Mihály Jónás könyvét, illetve Varga Klári és én az Edith Piaf életéről szóló zenés előadásunkból, a Párizs hídjaiból játszunk részleteket.
Kétszáz éves hagyomány
– Mikor alakult a Szerb Színház?
– Huszonkilenc éve működik a társulatunk. Kezdetben Vidákovics Antal Harangozó-díjas táncművésszel horvát–szerb közös színházat akartunk létrehozni, de beleszólt a történelem, kitört a délszláv háború. Ma a fia, Vidákovics Szláven igazgatja a Pécsi Horvát Színházat. A Szerb Színház évekig a zuglói lakásunkban működött.
A feleségem, Mándity Marica szoptatott, miközben olvasópróba folyt mellette, később világosított, hangosított, főszerepeket alakított, ahogy én is. Játszom a főhőst, de ha kell, tolom a díszletet, kellékezek, majd hátramegyek a tánckarba táncolni, persze maszkban, hogy ne ismerjenek meg. 1995 óta vagyunk hivatalosan elismert, hivatásos teátrum, engem akkor választottak meg először igazgatónak. Szerb őseink több tízezren a török uralom elől menekültek a Koszovó területén található Ipek nevű helyről. Egy szerzetes leírta az útjukat, ahogy lovon, hajón, gyalog, kocsin elindultak a pátriárka után, és 1690-ben megérkeztek Magyarországra. Hazát kerestek, ahol megőrizhetik hagyományaikat és keresztény hitüket. Magyarországon több helyen telepedtek le; Budán, Pomázon, Érden, Szentendrén hét templomot építettek föl. Az őseim Szeged mellett, Deszk környékén találtak otthonra.