És láss csodát, nemrég felröppent a hír: medve jár a Börzsönyben. A medve persze más ügy, több szempontból is. Egyrészt az ő territóriuma sokkal nagyobb, mint a hiúzé. (Nemrég Székelyföldön egy vadőr barátom mutatta meg a számítógépén, hogy egy jeladó nyakörvvel felszerelt medvéjük egy hét alatt milyen hatalmas területet járt be a Görgényi-havasokban. Ha ezt a térképet ráhelyeznénk a Börzsönyre, igencsak lötyögne rajta.)
Másrészt a medve – ellentétben a hiúzzal vagy a farkassal – néha megöli az embert. Ilyenkor majdnem mindig az ember a hibás. (Néhány éve Erdélyben engem is majdnem megölt, de ezt most nem mesélem el. Legyen elég annyi, hogy én voltam a hibás.) De javaslom, hogy most a hétköznapi félelemtől eltekintve nézzünk kissé magasabbra!
Az ember – szorgalmas pusztítván a természetet – az elmúlt évszázadok során túlságosan belevackolódott abba a tiszta, száraz pelenkaérzésbe, hogy erdőbe menni olyan, mintha bekukkantanánk a spájzba egy kis lekvárért. Nincsenek veszélyek, lehet sétálgatni, „feltöltődni” a munkás napok után, mert az erdő olyan szép, olyan kis aranyos. Erdőképünk humanizálódott, lettek parkerdők és rekreációs erdők, és minden efféle hülyeség.
A medvelakta erdő nem ilyen. Oda az ember úgy lép be, mintha egy nagy úr vendége volna. És ez – legalábbis számomra – csodálatos érzés, mert ilyen az igazi természet. Vad és fenséges. Itt tudni kell viselkedni. Itt nem mi vagyunk az urak, mert tiszteletet parancsol nekünk egy lény. Sokaktól hallom, hogy amióta medve jár itt, meggondolják, hogy eljöjjenek-e ide kirándulni, mert félnek. Nagyon helyes. Szerintem maradjanak otthon.
A borítókép a szerző felvétele
Merítő
