A regény zárójelenetében Hilda és társai szellemidézést tartanak. Hilda apját hívja. És a szellem megjelenik. Hűtlen lányával közli, hogy „ott, ahol most van, a végtelen térben és időben, a világűrben és semmiségben, valahol a Vénusz és Szíriusz között, már boldog”.
Ranódy filmjének végén az iskola üres folyosóin suhan végig a kamera, akár a halott Novák szelleme. Az üres osztályterem, a nagy elődök képei a falakon, az ablak. Odakint, az utcán még süt a nap, de már zuhog az eső. Az égbolt, amelyre a film kezdetén rálőttek a startpisztollyal, most elsírja magát.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)
Merítő
