Bürökraták

Hazai szellemi körökben egy-két évtizeddel ezelőtt felbukkant egy páros példabeszéd, amely nagy sikert aratott.

Végh Attila
2022. 10. 29. 17:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európa egyik főbürokratája – de szerepüket tekintve méltán nevezhetnénk őket bürökratáknak is – oda nyilatkozott nemrég, hogy a teljes összeomlás felé haladó Európa népei nyilván szenvedni fognak, ez természetes ebben a helyzetben. Két okból is vicces ez a mondat. Egyrészt mert a helyzetet, amely miatt kín lesz földrészünk sorsa, éppen ők maguk, az Európai Unió főbürokratái okozták. Hogy ennek oka dilettantizmusuk, amely immáron méltán pályázhat a szakmai-emberi idiotizmus címre, vagy netán az, hogy bizonyos körök lefizették őket (a vizet saját malmukra hajtandó), arról megoszlanak a vélemények. (Jómagam arra szavazok: is-is.) Ezek a köcsögök engem egyáltalán nem érdekelnek, csakis annyiban, amennyiben szép példái egy bizonyos világnézetnek. Ennek röviden az a lényege, hogy én, akinek feladata volna, hogy a polisz, azaz a köz érdekében munkálkodjak, valójában csak a magam érdekében teszem ezt. A látszatot persze fenntartom, ahogy néhány éve egy hazai funkcionárius mondta. (Emlékszünk, ugye: „nem elég becsületesnek lenni, de annak is kell látszani”. Lelki füleim persze hallják a reveláló politikusunk fejében mindeközben elhangzott belső mondatot: „dehogy kell annak lenni, csak annak kell látszani”.) Eurobürokratánk tehát hallatlan morális arckifejezést öltve – már amennyire tud ő ilyet – a szenvedést javasolja népének, miközben ő milliárdos házának fürdőmedencéjében lubickol naphosszat.

Hazai szellemi körökben egy-két évtizeddel ezelőtt (ha már öregszünk, rohan az idő) felbukkant egy páros példabeszéd, amely nagy sikert aratott. Nem emlékszem rá, csak homályosan. Goethe egy verse a pár egyik tagja. A poéma arról szól, hogy az erdőn kis virág nyílik, és az arra járó költő ettől annyira meghatódik, hogy leszakítja magának. A másik idézet valami keleti, talán kínai szöveg. A kép ugyanez, megy az ember, és egy virágot talál. De a vége itt az, hogy meghatottan lefekszik az ember a virág mellé a fűbe, hogy megszagolja, aztán föláll és továbbmegy. Példabeszéd a különböző ökológiai kultúrák közti különbségről.

Nos, ennek szellemében most hadd idézzek föl egy Gandhi-aforizmát, mely méltó ellenpárja a fentieknek. Egyszer egy nő a fiával együtt megjelent Gandhinál, és arra kérte a mestert, hogy beszéljen lelkére a gyereknek, mert őrá nem hallgat, de a bölcs Gandhira valószínűleg igen. A baj az volt, hogy a fiú édességfüggő: túl sok csokoládét eszik. Senki nem tudta még lebeszélni róla, pedig bevetettek már mindent: szép szavakat, fenyegetést, jutalmazást. „Rendben van, de jöjjenek vissza egy hónap múlva” – felelte Gandhi. Letelt a kimért idő, az asszony a gyerekkel ismét megjelent a bölcsnél. Gandhi odalépett a fiúhoz, és azt mondta neki: „Kisfiam, ne egyél ennyi csokoládét, mert nem tesz jót neked.” Majd jelezte, hogy a beszélgetésnek vége. „De mester, ezért vártunk egy hónapot? Ezt már a múltkor is elmondhatta volna a fiamnak!” – képedt el az anya. „Igen, ez igaz, csakhogy egy hónappal ezelőtt még én is túl sok csokoládét ettem” – felelte Gandhi.

Íme, a két életkép. Sapienti sat.

Borítókép: Illusztráció (A szerző felvétele)

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.